2017. márc.
28
28
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: Róza
A világhírű tudós hologramként jelent meg a közönsége előtt, úgy tartott egy 90 perces beszédet.
Nem túlzás azt állítani, hogy Stephen Hawking körül mindig történik valami. Nemrég kiderült, végre valóra válhat a nagy álma, most pedig egy különleges előadásáról adtak hírt a Távol-Keletről.
Ezúttal nem (csak) az volt az érdekes, amiket mondott, sokkal inkább az, ahogyan. Stephen Hawking ugyanis úgy adott elő a hongkongi közönsége előtt, hogy közben az Egyesült Királyságban volt. A világhírű tudós azonban nem egyszerűen videón jelent meg a közönség előtt, hologramként vetítették ki – számolt be róla a Mashable.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Hawking ilyen megoldással tartott beszédet, 2015-ben a Sydney-i Operaházban “jelent meg” hasonló módon.
forrás:/hvg.hu/

A videó inditásához: Katt ide!
Nem ez volt az első alkalom, hogy Hawking ilyen megoldással tartott beszédet, 2015-ben a Sydney-i Operaházban “jelent meg” hasonló módon.
forrás:/hvg.hu/
kapcsolódó: Stephen Hawking az űrbe megy Katt ide!
Stephen Hawking világhírű brit asztrofizikust fogadta Ferenc pápa a Vatikánban Katt ide!
Stephen Hawking földönkívüliek után kutat Katt ide!