Hír: Holdon és meteoritokon is ott vannak az élet elemei
(Kategória: Csillagászat, űrkutatás)
Küldte: nordi
szombat 14 december 2019 - 05:23:27

Az élet kialakulását illetően számos eltérő elmélet áll rendelkezésre, itt azonban még nincs olyan konkrét adat vagy bizonyíték, amely egyértelmű módon cáfolná az alternatív javaslatokat. Kutatók most két esetben is érdekes részletekkel bővítették a tudástárunkat, amelyek éppen ezen területen szolgáltatnak hasznos információkat és további lehetőségeket.


Az Europa légkörében vízgőzre bukkantak, egyes meteoritok pedig cukormolekulákat hordoznak.

A napokban egy olyan tanulmány bukkant fel a világhálón, amely egy 2016-ban lebonyolított részletes megfigyelésre, annak eredményeire épül. A szakemberek ugyanis a világon meglévő második legnagyobb teleszkópot irányították az Europa irányába, hogy annak légkörében a víz után kutassanak, ennek jelenléte esetén pedig megfelelő elméletet szolgáltassanak a víz eredetére vonatkozóan. A jelek szerint ez nagyjából sikerült is, hiszen a két és fél héten keresztül tartó folyamatos megfigyelés során egyetlen alkalommal sikerült kimutatni a pára jelenlétét, mégpedig nagy mennyiségben, ami arra utal, hogy ez nem a Jupiterről érkező töltött részecskék miatt van jelen ilyen halmazállapotban (amely egyenletesen oszlana el és gyakorlatilag állandóan jelen lenne), hanem egy lokális kitörésből ered, ami viszont megerősíteni látszik a jégtakaró alatt meghúzódó globális óceánra vonatkozó magyarázatokat.

A NASA egyik csapata eközben három különböző japán egyetem bevonásával két olyan meteorit összetételét, annak érdekesebb részleteit vizsgálta meg, amelyek korábban csapódtak be, illetve kerültek elő a Föld felszínén. Az eredmények alapján ezen meteoritok ribózt tartalmaznak, ami viszont részt vesz az RNS felépítésében, vagyis az élet alkotóelemeként fogható fel. Itt ugyan a molekulákban meglévő szénatomok nem egyeznek azzal, amit a földi ribóz esetében láthatunk, a DNS felépítésében résztvevő hasonló cukormolekulákra pedig nem bukkantak, ez a pozitív megfigyelés viszont igazolhatja azon elméleteket, miszerint az élet (annak magjai) valóban a Földről kívülről érkeztek.

Az Europa esetében a következő lépés a kitörések eredetének, okának beazonosítása lesz, itt pedig a NASA Clipper néven tervez újabb küldetést, amely 2025-ben indulna útnak, hogy a harmincas években a helyszínen vizsgálja meg a körülményeket.

forrás:/sg.hu/


Ezen hír származási helye:
( http://paramoral.eu/news.php?extend.8771 )