Hír: Egy lépéssel közelebb az űrutazáshoz a Blue Origin
(Kategória: Csillagászat, űrkutatás)
Küldte: nordi
szerda 15 május 2019 - 04:52:29

A Blue Origin kapcsán hónapok óta nem számoltunk be komolyabb fejleményről, bár időközben már a Virgin Galactic is elérte a világűrt. Most a New Shepard egy újabb fellövésére került sor, ahol már több műszert vitt magával a rakéta, a NASA kívánságát teljesítve.

A sorrendben 11-ik küldetés ezúttal is élőben volt megtekinthető, a célkitűzés azonban a megszokottól némileg eltérő volt, hiszen összesen 38 különböző műszert vittek a magasba, hogy a mikrogravitációs környezetben tanulmányozzák többek között a 3D-nyomtatás ottani megvalósíthatóságát (ami a később, jóval hosszabb küldetések során lehet majd hasznos), az űr- és holdpor viselkedését, valamint az élettel és a különböző organizmusokkal kapcsolatos további részleteket. A rakéta ezúttal is vertikális pályán mozgott, 105 km-es maximális magasságot érve el, ahonnan szép lassan, majd pedig egyre gyorsulva tért vissza a felszínre, egy darabban landolva a kiindulási ponton. Probléma nem akadt a repülés során, a tervek szerint az első űrturisták még az év vége előtt elindulhatnak majd a néhány perces utazásra.



Jeff Bezos cége mellett a SpaceX és a Rocket Lab is friss hírekkel szolgált A videó indtásához Katt ide!

A SpaceX eközben a Nemzetközi Űrállomásra igyekezett egy újabb teherhajót elindítani, ezt azonban az ISS-n észlelt technikai hiba miatt kellett elhalasztani. A küldetés végül mégis lezajlott, a hét második felében így végre elstartolhatott a Dragon kapszula, hogy két nappal ezt követően, hétfő délután, elérje magát az állomást, majd pedig később visszatérjen onnan. A cég tovább vizsgálódik a Crew Dragon nemrég bekövetkezett balesete kapcsán, itt további fejleményről egyelőre nem adhatunk hírt, a hivatalos csatornákon keresztül ugyanis semmi új nem hangzott még el.

Az új-zélandi és amerikai illetőségű Rocket Lab május 4-én kénytelen volt elhalasztani az Electron újabb startját, a légierő által fellőni kívánt 3 műholdnak otthont adó rakteret ugyanis még gyorsan átvizsgálták, hogy kizárjanak minden problémaforrást. A fellövésre végül vasárnap hajnalban került sor, ez teljes sikerrel zárult.

forrás:/sg.hu/


Ezen hír származási helye:
( http://paramoral.eu/news.php?extend.8568 )