Hír: Pénzhamisítás miatt vették elő a Kétfarkú Párt vezetőit
(Kategória: Kész röhej és egyéb örültségek)
Küldte: nordi
hétfő 13 május 2019 - 10:09:22

szerző: Botos Tamás

"Ismeretlen személy pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértési ügyében” rendelte be a Nemzeti Adó – és Vámhivatal a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökségét, írja a Népszava.
Kovács Gergely pártelnök szerint a Soros-pénzek miatt vették elő őket. A viccpárt Soros György fejével készített tízezresre hajazó álbankót.





Kovács a lapnak elmondta, hogy :"viszonylag sokat, körülbelül százezret osztogattunk szét, sőt el is adtunk belőle jó párat. Mielőtt elkezdtük az akciót, megkérdeztünk egy ügyvédet."

forrás:/444/

Friss: Úgy tűnik, mehetünk a NAV-hoz a Sorospénzek miatt. Ez ugye az a pénz, amit kormányunk is rendszeresen emleget, amit Soros György küld a magyar ellenzéknek, hogy ebből finanszírozzuk az illegális bevándorlást, az MKKP pedig vállalta a disztribúciót.

Érdekesség, hogy Vaterán a 20 000-es még ugyan nem, de az 500-as Sorosbankó már értékesebb a forintnál, 800 forintért lehet beszerezni. Szóval ez egy ilyen furcsa pénz, aminek a forinthoz mért árfolyama attól függ, hogy mekkora címletről van szó.

forrás:/ketfarkukutya.mkkp/


Ezen hír származási helye:
( http://paramoral.eu/news.php?extend.8566 )