Hír: Megérkezett a Wirtanen-üstökös
(Kategória: Csillagászat, űrkutatás)
Küldte: nordi
csütörtök 06 december 2018 - 04:39:16

szerző: Majzik Lionel

Egyre kedvezőbb helyzetbe kerül a Wirtanen-üstökös, amelyet már magyar amatőrcsillagászok is megpillantottak szabad szemmel.
A hét képe azonban – hasonlóan az éta Carinae-ről készült fotómhoz – még nem Magyarországon, hanem Ausztráliában készült felvételek alapján született, a korszerű lehetőségeket kihasználva, robottávcső segítségével.


Miért karácsonyi üstökösként nevezem ezt – a jelen sorok írásakor – bolygónk felé egyre csak közeledő égi vándort? A válasz egyszerű: a profi és az amatőr csillagászok 2018 karácsonya környékén sokszor fognak felnézni az égboltra, hiszen az 1948-ban Carl Alvar Wirtanen amerikai csillagász által felfedezett üstökös történelmi földközelségbe ér. A bolygónktól való távolsága a modern kori üstökösöket tekintve a tizedik legkisebb lesz, ha pedig az emberiség által ismert összes üstököst nézzük, akkor a tizenhatodik legközelebbi lesz hozzánk. A 46P/Wirtanen-üstökös 2018. december 16-án lesz földközelben, amikor is a tőlünk számított legkisebb távolsága csupán 11,5 millió kilométer, ami a Föld-Hold átlagos távolságának a harmincszorosa.

A felvétel készítésének idején hazánkból még elég alacsonyan delelt, ráadásul Magyarország időjárása nem mindig kegyes hozzánk a decemberi éjszakákon sem, ezért úgy döntöttem, hogy a közeledő üstököst távvezérléssel (az egyik ausztráliai robottávcsövet használva) örökítem meg. Fantasztikus látványt nyújtott: a 30′ méretű kómából majdnem két fokos távolságra nyúlt egy keskeny csóva.

A kétatomos szénmolekuláknak köszönhetően zöld színű, méretes kómával rendelkező kométa a Jupiter és a Föld pályája között kering a Nap körül. Az idei megfigyelhetősége a legjobb amióta felfedezték. Különösen kedvező a földközelség mellett az, hogy az égi vándor ebben az időszakban még cirkumpoláris is lesz Magyarországról, tehát az éjszaka bármelyik időpontjában megfigyelhető, de persze ajánlatos delelésekor szemügyre venni – vagyis az éjszaka közepén, éjfél környékén.

A Wirtanen-üstökös a “hiperaktív” kométák közé tartozik. A Jupiter üstököscsaládjába tartozó égi vándorra jellemző a nagy mennyiségű por- és gázkibocsátás – szerencsénkre! Az előrejelzések szerint akár 3 magnitúdós is lehet a földközelség idején. Ez azt jelenti, hogy fényszennyezéstől mentes helyről akár szabad szemmel is lehetne látni. A pesszimistább becslések inkább 4-5 magnitúdó közötti fényességet jósolnak.
Bízzunk abban, hogy az optimista előrejelzések beigazolódása mellett, hazánk időjárása is szerencsésen alakul, és mindannyiunk számára emlékezetes karácsonyi üstököst fogunk látni.

(A szerkesztő megjegyzése: Az üstökös az esti égen látható, megfigyelését azonban nagyjából december 11-12-étől egyre inkább zavarja majd a Hold, amely december 15-én lesz első negyedben. A december 22-i teleholdat követő időszakban azonban az üstökös kora esti észlelhetősége egyre kedvezőbb lesz, mivel a Hold egyre később kel. Az üstökös csak sötét, vidéke égen látható jól szabad szemmel, megfigyeléséhez használjunk kisebb látcsövet, távcsövet. A Sky and Telescope oldalán található keresőtérképén jól láthatjuk, milyen útvonalat jár be egünkön december folyamán.)

forrás:/csillagaszt.hu/


Ezen hír származási helye:
( http://paramoral.eu/news.php?extend.8404 )