Hír: Meghalt John Young asztronauta
(Kategória: Csillagászat, űrkutatás)
Küldte: Róza
hétfő 08 január 2018 - 03:07:43

Meghalt John Young amerikai asztronauta, aki több mint negyven éves pályafutása alatt hatszor járt a világűrben - közölte szombaton a NASA.

A NASA és a világ is elveszítette az űrhajózás egyik első úttörőjét - emlékezett az elhunyt űrhajósra Robert Lightfoot, a NASA vezetője. A veterán űrhajós pénteken, 87 éves korában halt meg tüdőgyulladás szövődményeinek következtében. John Young volt a kilencedik ember, aki a Holdon járt.



John Young később a Holdra is eljutott. Arról nem szól a fáma, oda is vitt-e magával egy kis hazait…(forrás: NASA)

Az 1930-ban született John Young több mint negyven éves pályafutás után 2004-ben ment nyugdíjba. Ő volt az egyedüli olyan amerikai asztronauta, aki a NASA mindhárom űrprogramjában - a Geminiben, az Apollóban és a Space Shuttle-ban is - részt vett.

Az Apollo-16 parancsnokaként 1972 áprilisában három éjszakát töltött a Holdon, amelyről később úgy fogalmazott: "a Hold egy kedves hely". Az Apollo-16 másik Holdra szálló űrhajósával, Charles Duke-kal egy mázsányi holdkőzetet gyűjtöttek.


forrás:/mti/


kapcsolódó: Méghogy kamu volt: több ezer fotót tett közzé a NASA a Holdraszállásról! Katt ide!
Elárverezik a holdporos zsákot Katt ide!




Ezen hír származási helye:
( http://paramoral.eu/news.php?extend.7970 )