+ A | - a | Visszaállít
2019. okt.
29
  780 nap után leszállt, mi az? - Az Amerikai Légierő X-37B automata mini-űrrepülőgépe
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: nordi
szerző: Frey Sándor

Az újra felhasználható, titkos katonai célú programot végrehajtó X-37B-ből eddig két példány épült. Közülük az első 2010 áprilisában indult és 224 nap múlva szállt le. A második 2011–2012-ben már 469 napot tartózkodott az űrben. A sorrendben harmadik X-37B repülésre ismét az első példány indult, 2012 decemberében, és 675 nappal később, 2014 októberében landolt. Negyedszerre már nem közölték, hogy melyik példányt bocsátották fel, 2015–2017-ben majdnem pontosan két évet, 718 napot töltött a Föld körül. Ez után indult a vasárnap véget ért küldetés – hogy melyik géppel, azt most sem hozták nyilvánosságra. A start 2017. szeptember 7-én történt Floridából, egy Falcon-9 rakétával. (Az első négy X-37B repülés Atlas-5 rakétákkal indult.) Az időtartam rekordja ezúttal is megdőlt, a floridai visszaérkezésre idén október 27-éig (pontosabban magyar idő szerint 8:51-ig) kellett várni.



Az ötödik útjáról sikeresen visszatért X-37B a floridai Kennedy Űrközpont futópályáján, néhány kilométerre attól a helytől, ahonnan 780 nappal korábban Föld körüli pályára állították. A kirendelt szakemberek védőruhában ellenőrzik az állapotát. Ugyanitt landoltak annak idején a NASA „igazi” űrrepülőgépei is. (Kép: U.S. Air Force)

A Boeing által gyártott X-37B (más néven Orbital Test Vehicle, OTV) maga nem titkos, a pályán végrehajtott manőverei és kísérleti programja azonban lényegében az. Az Amerikai Légierő illetékesei a landolásának időpontját sem jelentették be előre. Annyit azonban közleményükben leszögeztek, hogy a rekordhosszúságú küldetés sikeres befejezésével immár minden kitűzött célt teljesítettek. A mostani repülés kapcsán egyedül a Légierő kísérleti laboratóriumnak egy technológiai programjáról lehetett tudni, és arról, hogy az X-37B kis műholdakat is magával vihetett. Ha ez igaz, és az űreszközök önállósodtak is (vagyis nem maradtak az X-37B-hez rögzítve), akkor nem jelentek meg a hivatalos listákon, ami az Egyesült Államok által ratifikált ENSZ regisztrációs egyezmény semmibe vételét jelentené...

Az újra felhasználható űreszköz hagyományos hordozórakétával állítható pályára. Már a Föld körül kibontja napelemeit és kinyitja a rakodóterének ajtajait. Míg a NASA embereket is szállító – és sokkal nagyobb, mintegy négyszer olyan hosszú – űrrepülőgépe, a Space Shuttle legfeljebb három héten át tartózkodhatott az űrben, addig a jelek szerint az X-37B számára több év sem lehetetlen. Az automata mini-űrrepülőgép 8,9 m hosszú, szárnyainak fesztávolsága 4,5 m.

Titkok ide vagy oda, amatőr műholdmegfigyelők azért követni tudták az X-37B manővereit. 2018 áprilisában például 356 km magasan húzódó, 54,5°-os – a korábbi küldetések során alkalmazottnál nagyobb – hajlásszögű körpályán repült. Innen a Föld felszínének nagyobb része belátható, így a spekulációk szerint akár titkos földmegfigyelési feladatokat is elláthatott. Később többször változtak a pálya paraméterei. A legutóbbi időszakban 274 km magasan repült. Bár korábban a leszállásokat megelőzően kisebb volt a pályamagasság, a csökkenés arra utalt, hogy közel lehet a leszállás napja.

A következő, immár hatodik X-37B küldetés indítása jövő április és június között várható, ismét egy Atlas-5 hordozórakétával.

forrás:/urvilag/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák