+ A | - a | Visszaállít
2019. jan.
29
  Megvannak a földönkívüliek: mi vagyunk azok
Kategória: Hogy mik vannak ?!... - Közzétette: nordi
Egy széles körben elfogadott elmélet szerint a Hold úgy született, hogy 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy másik égitest a Földnek csapódott, majd az így keletkezett törmelékből összeállt Földünk égi kísérője. Egy most megjelent vadonatúj tanulmány azt állítja, nem csak a Holdat felépítő anyagot, hanem az élethez szükséges alapvető hozzávalókat – szenet, nitrogént, ként - is megkaptuk a kozmikus karambolnak köszönhetően.

A texasi Rice Egyetem kutatócsoportja több kísérlettel és szimulációval is tesztelte, hogy ezek az illékony – alacsony forráspontú – elemek, származhatnak-e egy óriási erejű ütközésből.



Először szenet, nitrogént és ként tartalmazó ötvözetet tettek ki hatalmas, 7 GPa (gigapascal) nyomásnak, valamint 1800 Celsius-fokos hőmérsékletnek, hogy reprodukálják az extrém viszonyokat.
A betáplált adatokkal nagyjából egymilliárd szimulációt futtattak le különböző illékonyságú objektumokkal a főszerepben.

Azok a szimulációk, amiknek eredményei leginkább egybevágtak a kísérleti megfigyelésekkel és földtörténeti feljegyzésekkel, azt mutatták, Földünknek egy olyan Mars-nagyságú objektum ütközött, amelynek anyaga bőségesen tartalmazott szenet és nitrogént, magja pedig gazdag volt kénben.

Nagy valószínűséggel a becsapódó test egy másik illékony összetevőt, vizet is hozott magával – nyilatkozta a kutatócsoport egyik tagja, Rajdeep Dasgupta. Azok a bolygók, amik ennél is markánsabb becsapódást szenvedtek el, még nagyobb eséllyel hordoznak életet.

Vannak viszont olyan szakemberek is, akik nincsenek meggyőződve a szimuláció által szolgáltatott információk helytállóságáról.
Egyetlen gigantikus becsapódással is idehozhatjuk ezeket az illékony anyagokat, de sokkal valószínűbb, hogy ez fokozatosan, kisebb ütközésekkel valósult meg – mondta Richard Greenwood, az Open University munkatársa.

forrás:/origo.hu/

kapcsolódó: Basszus...mi vagyunk a földönkivűliek Katt ide!
Földönkívüliek kutatására szavazhat meg dollármilliókat az amerikai kongresszus Katt ide!
Az Anonymus szerint a NASA a földönkívüliek létezését fogja bejelenteni? Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák
---
.
---