+ A | - a | Visszaállít
2018. aug.
04
  Nem tehetjük lakhatóvá a Marsot...
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
A napokban számoltunk be egy új tanulmány eredményéről, amely szerint a Mars felszíne alatt egy méretes tó rejtőzik, amely akár az élet jelenlétének kimutatásához is elvezethet minket. Eközben mások már a bolygó terraformálásán gondolkodnak, a NASA azonban igyekszik lehűteni a kedélyeket saját anyagával.



A NASA szerint a jelenlegi technológia nem alkalmas erre, ezért Musk ötletét is elvetik.

A szakemberek nagyjából egyetértenek abban, hogy a bolygó légkörének sűrűségét kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy beinduljon a globális klímaváltozás révén jól ismert üvegház-hatás, vagyis erre a problémára kell valamilyen választ találnunk. Itt a sarkvidékeken, fagyott állapotban meglévő szén-dioxid jelentheti az áttörést, nem véletlenül javasolta nemrég Elon Musk, hogy atomrobbantásokkal szabadítsuk fel az itt lévő mennyiséget, ezzel indítva be a globális folyamatot. A NASA a napokban közzétette saját tanulmányának eredményeit, ebben azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenleg rendelkezésre álló technológiával nem tudunk megfelelő megoldást nyújtani.

Amíg a Mars légkörének sűrűsége jelenleg mindössze 1 százaléka annak, mint amit a Földön megszoktunk, a sarkvidéki szén-dioxid feloldásával ez alig 0,6 százalékkal emelkedne meg. A Curiosity, a Mars Reconnaissance Orbiter, valamint a MAVEN adatainak és megfigyeléseinek felhasználásával jutottak erre az eredményre, ez azonban nem az egyetlen fontosabb adat az anyagban. Amennyiben ehhez hozzáveszik az összes, szenet tartalmazó ásványt, ezzel 1,2 százalékkal emelhető meg a jelenlegi szint, a vízjég molekuláiban esetleg ott rejtőző mennyiséggel pedig további fél százalékot nyerhetnénk ki. A kombinált eredmény alig 3 százalék lenne (a Föld légkörének sűrűségéhez viszonyítva), de a bolygón fellelhető üvegházgázok teljes felszabadításával is mindössze 6,9 százaléknál állnánk meg.

Ez nyilván nem elegendő ahhoz, hogy kellő szintre emeljük a hőmérsékletet, vagyis még a Musk által emlegettt atomtöltetek sem segítenének. Amennyiben nem válik elérhetővé valamilyen új technológia, a folyamat beindítása egyelőre álom marad.

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák
.....
.
-