+ A | - a | Visszaállít
2018. júl.
02
  Az FBI nagyon is komolyan vette Tesla sci-fibe illő találmányainak hírét
Kategória: Háttérhatalom - Közzétette: Róza
Nikola Teslát sokan a mai napig a világtörténelem legnagyobb feltalálójának tartják. A mindennapi életünket mind a mai napig befolyásoló szabadalmai mellett, a tudós gyakran állt elő fantasztikus, már-már hihetetlen ötletekkel is. Bár a feltaláló halálsugaráról és egyéb szuperfegyvereiről szóló híreket az amerikai hatóságok hivatalosan sosem vették komolyan, a 2016-ban nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderül, hogy az FBI éppen azért foglalta le Tesla minden ingóságát szinte azonnal a tudós halálát követően, mert tartottak tőle, hogy az esetlegesen létező fegyverek ellenséges hatalmak kezére juthatnak.

1943. januárjában Alice Monaghan, a New Yorker Hotel egyik takarítónője benyitott a 3327-es számú szobába. A külső kilincsen ekkor már három napja lógott a „Kérem, ne zavarjon!” jelzés, tehát már éppen ideje volt, hogy valaki utána nézzen a szoba lakójának. Belépve azonban a szobába, a nő már csak a holttestét találta 86 éves férfinak, akiről a későbbi boncolás kiderítette, hogy szívroham miatt vesztette életét.

Bár az elhunyt férfi amerikai állampolgár (is) volt, nem sokkal később az idegenrendészeti hatóság munkatársai, az FBI utasítására lefoglalták valamennyi személyes tárgyát és ingóságát. A hatalmas – 80 utazóládát kitevő – tárgyi hagyatékot csak 1952-ben szolgáltatta vissza az Egyesült Államok az elhunyt férfi unokaöccsének és örökösének, a Belgrádban élő Sava Kosanovicnak.

Fotó: az idős Tesla (forrás:mult-kor)

A szokatlan eljárást a férfi személye indokolta: az elhunyt nem volt más, mint a híres feltaláló, Nikola Tesla.

Tesla – akinek munkásságához olyan jelentős találmányok fűződnek, mint a rádió vagy éppen a váltakozóáramú motor – ekkor már évek óta élt a New York-i hotelszobában és a környék járókelői gyakran láthatták amint galambokat etet a közeli parkban. Az idős tudós az 1930-as években már leginkább olyan fantasztikus találmány-ötletekkel hívta fel magára a figyelmet, mint a gondolatainkat képpé alakító és azt kivetítő gondolatkamera, az elvileg gőzmeghajtással működtetett oszcillátor, amely Tesla állítása szerint akár földrengést is képes volt előidézni, vagy éppen a hírhedt „halálsugár”, amelynek pusztító hatásától a feltaláló a világbéke eljövetelét várta.

Bár az amerikai hatóságok hivatalosan sosem vették komolyan Tesla szuperfegyverekről szóló ötleteit, a közelmúltba fény derült rá, hogy az FBI nem véletlenül foglalta le a feltaláló ingóságait halálát követően.

Az ügy dokumentumait hosszú évtizedekre titkosították, és csak a közelmúltban, 2016-ban hozták azokat nyilvánosságra.

Az iratokból kiderült, hogy az FBI már évekkel Tesla halálát megelőzően felkészült erre az eshetőségre. Egy 1940-es levélben, amelyet az amerikai nyomozóhivatal legendás igazgatójának, J. Edgar Hoovernek címzett egyik beosztottja, arról olvashatunk például, hogy figyelembe véve a „halálsugár” és a vezeték nélküli energiaátvitelről szóló pletykák miatt érdemes lenne Teslát állandó megfigyelés és védelem alá helyezni, nehogy egy ellenséges, idegen hatalom elrabolja őt.

Tesla találkozása a fiatal II. Péter jugoszláv királlyal a New Yorker Hotelben (forrás:mult-kor)

Az FBI tehát nagyon is komolyan vette a rejtélyes találmányok jelentette nemzetbiztonsági kockázat lehetőségét. Miután lefoglalták a kutató iratait és eszközeit, azokat alaposan átvizsgálták, hogy valóban alkalmasak lehetnek-e katonai célú használatra. Érdekesség, hogy Tesla tárgyainak ellenőrzését az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Donald Trump nagybátyja, a korszak neves mérnöke és fizikusa, az MIT professzora, John G. Trump irányította.

A Trump által készített zárójelentés szerint azonban semmi aggodalomra okot adó dolgot nem találtak a terjedelmes anyagban. Beszámolója szerint Tesla munkásságának utolsó 15 éve jobbára csak elméleti, filozofikus és nem utolsó sorban „promóciós jellegű” volt és nem hozott új, kézzelfogható eredményeket. Ennek megfelelően az amerikai hatóságok végül beleegyeztek, hogy kiadják kezükből a világhíres feltaláló hagyatékát.

forrás:/mult-kor/

kapcsolódó: Tesla „halálsugarával” is kísérletezhetett az amerikai haderő Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák
.....
.
-