+ A | - a | Visszaállít
2019. szept.
17
  Lefényképezték a csillagközi térből érkező titokzatos látogatót
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
Sikerült képet készítenie a Gemini Obszervatóriumnak a C/2019 Q4 (Borisov) nevű objektumról. Ez lehet a második ismert égitest, ami a csillagközi térből érkezett.
A képalkotást az északi Gemini-teleszkópra szerelt műszer, a Gemini Többtest-spektrográf tette lehetővé. A képen jól látszik, hogy a napsugárzás hatására az égitest felszínéről anyag távozik. Ez az úgynevezett kigázosodás az üstökösök jellemző tulajdonsága.




Az idegen üstökös jelenleg közel van a Naphoz, ezért tanulmányozása nem egyszerű feladat.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy egy amatőr csillagász, Gennady Borisov különös objektumot szúrt ki a saját maga által tervezett távcsővel. Már az első megfigyelés alkalmával kiderült, az égitest pályája hiperbola, nem elliptikus, mint a Nap körül keringő égitesteké, ez pedig megerősítette a távoli eredet tényét.

2017-ben figyelték meg az első, másik csillagrendszerből érkező égitestet a Naprendszerben. Az Oumuamua nemcsak furcsa, hiperbola alakú pályájával hívta fel magára a figyelmet, hanem különös alakjával is, leginkább egy szivarra emlékeztetett. Esetében ugyanakkor nem lehetett a C/2019 Q4-hez hasonló kigázosodást megfigyelni.

forrás:/origo/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon