2019. febr.
23
23
Kategória: Programajánló (film, irodalom, expo) - Közzétette: nordi
Nálunk már csak egy DC-filmet láttak többen a mozikban, mint az Aquamant.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Aquaman világszinten minden idők legsikeresebb DC-mozifilmjévé vált, hiszen még a Christopher Nolan-féle Sötét lovagoknál is több bevételt hozott, sőt, a napokban minden idők legjobb 20 bevételű filmje közé is beverekedte magát globálisan.
Az, hogy Jason Momoa olykor pihentagyú, de nagyon látványos akciózása Amerikában csupán a negyedik legsikeresebb film, és bevételben 200 millió dollárral elmarad a Sötét lovagtól, azt mindenki kedvére interpretálhatja, s eldöntheti, hogy az amerikaiak ennyire nem értenek hozzá, vagy pont ők láttak át a szitán.
Aquman (poszterrészlet)
Érdekesség, hogy a film hazai szereplése a világszinten való szereplést utánozza, vagyis nálunk az Aquaman ugyancsak minden idők egyik legsikeresebb DC-filmjévé vált. Sőt, a nézőszámát tekintve is a top közelébe került, ugyanis hétvégén a 400 ezer eladott jegyet is túlszárnyalta, és ezzel olyan elit társaságba került, aminek mindössze a Tim Burton-féle Batman - A denevérember a tagja, mely még a 80-as években váltott ki akkora érdeklődést, mint most az Aquaman.
forrás:/sg.hu/
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Aquaman világszinten minden idők legsikeresebb DC-mozifilmjévé vált, hiszen még a Christopher Nolan-féle Sötét lovagoknál is több bevételt hozott, sőt, a napokban minden idők legjobb 20 bevételű filmje közé is beverekedte magát globálisan.Az, hogy Jason Momoa olykor pihentagyú, de nagyon látványos akciózása Amerikában csupán a negyedik legsikeresebb film, és bevételben 200 millió dollárral elmarad a Sötét lovagtól, azt mindenki kedvére interpretálhatja, s eldöntheti, hogy az amerikaiak ennyire nem értenek hozzá, vagy pont ők láttak át a szitán.