+ A | - a | Visszaállít
2018. dec.
29
  Randevú újévkor: a New Horizons szonda kész a találkozásra az Ultima Thule kisbolygóval
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Tóth Imre

A NASA New Horizons űrszondája 2019. január 1-én, újév napján elrepül a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygó mellett a Kuiper-övben, így ez lesz az eddigi legtávolabbi égitest, amelyet űrszonda közelít meg.
A NASA New Frontiers programja első küldetésének a New Horizons-program keretében a Pluto törpebolygó, illetve lehetőség szerint a Kuiper-öv egyik objektuma közeli meglátogatása a célja. (Megjegyzés: 2006. augusztusa előtt ékezetekkel írva Plútó és nagybolygó, majd ezután ékezetek nélkül Pluto és törpebolygó.) A 2006. január 19-én indított szonda 2015. július 14-én, a Naprendszer kutatásának történetében először, meglátogatta a Plutót és holdrendszerét. Mivel a szonda indítása előtt és után sem volt ismert olyan megfelelő cél-objektum a Kuiper-övben, amelyet a szonda a Pluto után fel tudott volna keresni, ezért földfelszíni óriásteleszkópokkal, valamint a Hubble-űrtávcsővel (HST) nagy erőfeszítéssel keresték a megfelelő célpontot.


Végül a HST-vel 2014. júniusában megtalálták a legalkalmasabb jelöltet, 2014 MU69 jelű kisbolygót, amely később nem hivatalosan az igen találó Ultima Thule (“a legtávolabbi sziget”, “távoli ismeretlen vidék”) nevet kapta, ami nagyon illik erre a távoli “jeges szigetre” a külső Naprendszerben. Az alábbi kép a New Horizons szonda útját mutatja a Földtől a Pluto, majd az Ultima Thule felé és azon túl.



Az első információ arról, hogyan is ment végbe a találkozás, január 1-én 15:28 UTC-kor érkezik meg a Földre, az első tudományos adatok pedig 20:16 UTC-kor, míg az első, a közönségnek szánt képek (“New York Times” PR-képek, “NYT 1”-képek) január 1-én késő este állnak elő. A New Horizons és az Ultima Thule találkozásának első tudományos eredményeit ismertető NASA sajtótájékoztató a tervek szerint 2019. január 3-án, magyar idő szerint 20:00-kor kezdődik, amelyet a NASA TV közvetít.

Rejtély azonban, hogy az Ultima Thule megfigyelései miért mutattak fényváltozást a várt periodikus fénygörbe helyett. Egy földi csillagfedéses mérés alapján a kisbolygónak igen elnyúlt alakja lehet, emiatt nagy fényességváltozást kéne mérnie a szondának, ahogy hol nagyobb, hol kisebb felületet lát a forgó kisbolygóból. Ennek kézenfekvő magyarázata Marc Buie (New Horizons team, SWRI) szerint az, hogy a kisbolygót a rövidebb tengelye mentén “átdöfő” forgástengely a látóirányba vagy ahhoz nagyon közel esik, így mindig ugyanakkora a megfigyelhető megvilágított felület. Ennél vadabb elképzelések is napvilágot láttak, Mark Showalter (SETI Intézet) azt vetette fel, hogy az Ultima Thule-t porfelhő veszi körül, és az ebbe “burkolt” kis égitest forgási fényváltozását az átlátszatlan porburok miatt nem lehet megfigyelni, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy üstökösmag forgási fényváltozását is eltakarhatja a körülötte levő kóma. Még ennél is merészebb lehetőséget vetett fel Anne Verbischer (Virginiai Egyetem), a New Horizons kutatócsoportjának tagja, aki szerint az Ultima Thule körül gerjesztett forgómozgást végző (precesszió, nutáció, imbolygás, …) kis holdak vannak, amely mindegyike mutat fényváltozást, de ezek egyedi fénygörbéinek összegzése (szuperpozíciója) kioltja egymást.

forrás:/csillagaszat/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon