+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
17
  Indiai navigációs műhold indult - A harmadik, IRNSS-1C nevű műholddal bővül az ázsiai ország saját műholdas navigációs rendszere.
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
szerző: Frey Sándor

A sikeres start október 15-én, magyar idő szerint 22:02-kor történt Sriharikota szigetéről, indiai PSLV (Polar Satellite Launch Vehicle) hordozórakétával. Az 1425 kg tömegű űreszköz a harmadik tagja India új regionális helymeghatározó műholdrendszerének (Indian Regional Navigation Satellite System, IRNSS). Nevét is innen kapta: IRNSS-1C. A rendszer első, 1A jelzésű holdja 2013 nyarán, a második (1B) idén tavasszal állt 36 ezer km magas geoszinkron pályára, ahol a műholdak keringési ideje megegyezik a Föld 24 órás forgási periódusával.

A legújabb IRNSS-1C egyelőre még enyúlt átmeneti pályán kering, de hamarosan (két-három héten belül) eléri végleges körpályáját az egyenlítői sík közelében. Ez a geoszinkron pályák egy speciális esete, a geostacionárius pálya. Ilyenkor a műhold a Föld felszínéről nézve állni látszik az égen. Az IRNSS végső kiépítésében négy, legfeljebb 29°-os hajlásszögű geoszinkron, és három geostacionárius (vagyis közel 0°-os hajlásszögű) pályán levő műholdat tartalmaz majd. Még idén decemberben elindulhat az IRNSS-1D, az ötödik hold felbocsátása jövő február-márciusra várható. A még ezután hátralevő kettő is 2015-ben startolhat, teljessé téve a rendszert.

A hét műholdból három – köztük a mostani IRNSS-1C – kering majd az Egyenlítő síkjában, négy pedig nagyobb hajlásszögű geoszinkron pályán. (Kép: ISRO)

Az IRNSS-1C tervezett működési élettartama 10 év. Pozíciója a geostacionárius pályán 83° keleti hosszúság fölött lesz. Fedélzetén rubídium atomóra szolgáltatja a pontos időjelet. Navigációs rádiójeleit például közúti járművek, repülőgépek, hajók helyzetének meghatározására használják majd, Indiában és a környező területeken.

A helymeghatározás elve hasonló ahhoz, ahogy más navigációs műholdrendszerek – a legismertebb amerika GPS, az orosz GLONASSZ, a kínai Beidou, vagy a most kiépülő európai Galileo – működnek: különböző, ismert helyzetű műholdakról érkező jelek futási idejének mérésével, a hozzájuk mért távolság meghatározásával, háromszögeléssel adódik a vevő pozíciója.

Az előbb felsoroltakhoz képest különbség, hogy az INRSS nem globális, vagyis a Föld minden részén elérhető szolgáltatást nyújt majd, hanem Indiában és környékén regionálisat. Előnye viszont, hogy függetlenül működik a többitől. Hasonló utat követ Japán is, saját QZSS navigációs műholdrendszerével.

forrás:/urvilag/

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
17
  Vasárnap kirándulás a Lostriţa-i pisztráng farmra
Kategória: Életmód - Közzétette: fulldragon
szerző: Sorcy

2014.10.19-én,vasárnap kirándulást szervezünk a Fernezelyi gyűjtő-tó közelében található Lostriţa pisztráng farmra. Találkozó 7,15-kor a szatmárnémeti vasútállomáson,ahol menettérti vonatjegy váltása szükséges.



A vonat 7,42-kor indul Szatmárnémetiből Nagybányára,majd innen autóbusszal a Fernezelyi gyűjtő-tó irányába a Lostriţa pisztráng farmig,ahol lehetőség lesz megkóstolni a környék legjobb pisztrángjait.
A pihenő után következik egy megközelitőleg 10 km-es gyalogtúra a környéken a résztvevőkkel megbeszélt irányba.
Visszaindulás 16,40-kor a 18-as autóbusz végállomásától Nagybányáig.
A vonat Nagybányáról 19,28-kor indul vissza, Szatmárnémetibe 21,12-kor érkezik meg.
Szeretettel várunk minden túrázni vágyó természetkedvelőt!

(paramoral)
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
17
  Egy döntetlen margójára - amiről hallgat média
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: fulldragon
szerző: L. A.

A hétvégi magyar-román mérkőzés utóhangjaként egy résztvevő élménybeszámolóját szeretnénk megosztani a nyilvánossággal. A hölgy leírhatatlan felháborodással tért haza Bukarestből, azóta próbálja a nyilvánosság elé vinni felháborodása okát, ám egyetlen magyar média sem hajlandó meghallani a szavát.

Íme, a történet, első kézből:

A Nyugati-pályaudvaron, indulás előtt, nyilvánvaló volt a fokozott készültség. Ám el kell mondanom, hogy a rendőrök igen készségesek, segítőkészek voltak, rendelkezésünkre álltak, amiben csak lehetett. Mindenek előtt szögezzük le, hogy a nagyjából háromezer ember, akikről beszélünk, nemhogy nem barátai, ismerősei egymásnak, hanem épp ellenkezőleg, inkább fordul elő velük, hogy egy-egy hazai mérkőzésen ellendrukkerekként vannak jelen a lelátókon. Mégis, arra a napra egy csapattá kovácsolódtunk. Leírhatatlan az a hangulat, az az érzés, ami ott, akkor összekötötte ezt a cirka háromezer embert. Az egymáshoz tartozás érzése szinte könnyeket csalt a szemekbe.

Az első meglepetés akkor ért minket, amikor is kiderült, hogy az út alatt egyetlenegyszer sem szállhatunk le a vonatról.

Több órás útról beszélünk, nyilván mindenki tudja, ami alatt igenis jó lett volna egy-egy megállóhelyen leszállni, kinyújtózni és friss levegőt szívni, de ezt nem tehettük meg. Lökösházán, az itt-ott olvasható leírásokkal ellentétben, egy órát várakoztunk, amíg az okmányainkat vizsgálták. Két román határőr járta végig a vagonokat, s gyűjtötte be a szükséges iratokat, egyikük beszélt, úgy-ahogy magyarul. Ezzel még nem is lett volna baj, ám a mód, ahogyan ezt végezték, felháborítaná a legbéketűrőbb embert is.

Átlátszó, műanyag, afféle süteményes tálkákba szedték össze az okmányainkat, majd, ahogyan említettem, nagyjából egy órányi várakozás elteltével, ömlesztve ledobták elénk, és közölték, hogy válogassuk szét keresse meg mindenki a magáét, azzal távoztak. Mit volt mit tenni, nekiálltunk, és igyekeztünk mindenkinek visszajuttatni a saját iratait. Eltartott egy ideig, mivel a papírok össze-vissza keveredtek, többeknek nagy sokára került csak elő az igazolványa. A szerelvény tovább indult, mi pedig próbáltuk elviccelni a dolog élét.

Bukarestbe érve, nem a központi pályaudvaron szállítottak le bennünket, hanem a város szélén, egy kisebb megállóhelyen. Hermetikusan elzárva tereltek bennünket a buszok felé, melyek a stadionba voltak hivatottak szállítani a magyar szurkolókat. Ekkor ért bennünket a második meglepetés. Mindent, de mindent ki kellett pakolnunk, az öngyújtóktól, gyufáktól kezdve, az aprópénzen át, gyakorlatilag kiforgatták a zsebeinket. Mindez délután kettő órakor.

A mérkőzésre este hétkor került sor, tehát gyakorlatilag öt órával a mérkőzés kezdete előtt a dohányosok már egyetlen szál cigarettára sem gyújthattak volna rá. Éjfél után tudtunk elindulni hazafelé, ami annyit tesz, hogy a dohányosok tizenkét órán át nem cigarettázhattak volna. Aki nem dohányzik, annak ez nem sokat mond, de aki maga is hódol a nikotin élvezetének, az tudja, mit jelent mindez. Persze megoldották, mert az utolsó, még égő cigarettáról sorba gyújtották meg a többit, de a lényeg nem is ez, hanem maga a gesztus.

És ez még csak a kezdet. El kellett dobnunk ugyanis az összes fémpénzt, zsebekből, tárcákból, mindenhonnan, úgy a magyar, mint a román fémpénzeket.

Volt, aki pár száz, de akadt, aki négyezer forintot volt kénytelen a földre dobni, ahol aztán mindenki csak taposott a magyar pénzeken. Azt mondták, ez a szabály, a stadionba fémpénzt nem lehet bevinni. Előhozakodhatnánk azzal, hogy Magyarországon sokan egy órát dolgoznak négyszáz forintért, négyezerért akár két teljes napot is. Előhozakodhatnánk azzal, hogy amiként a magyar zászlót fáj a porba taposva látni, épp úgy tud fájni az a látvány, amint a magyar fémpénzeket beletapossák a porba. Előhozakodhatnánk azzal, hogy a háromezres létszámú csapat több százezer forintot volt kénytelen egyszerűen kidobni. Mindez igaz is, de mégsem ez a legfelháborítóbb a történetben. Hogy mi az, mindjárt elmondom.

Most azzal folytatnám, hogy harmincöt személyes buszokra tereltek minket, úgy nagyjából ötven-hatvan főt buszonként. Rendőri kísérettel haladtunk a stadion felé, a forgalom elől lezárt utakon. Közben persze, jobb híján, nézelődtünk. Elképesztő, de azt kellett látnunk, hogy a bukaresti utca emberi közül sokan, de még gyerekek is, köpködnek felénk, odakiabálnak, s bár nem értettük, szerencsére, de a hangsúlyból és az arckifejezésből lehetett tudni, hogy nem boldog születésnapot kívántak. Szavakkal leírhatatlan az az irtózatos gyűlölet, ami áradt felénk. Itt szembesültem azzal, hogy Bukarestben, az a szó, hogy „magyar”, a világ legocsmányabb emberét jelenti. A négy éves gyerektől az aggastyánig, mutogattak, köpködtek ránk, a legocsmányabb módon viselkedtek velünk. Le volt zárva az út, a rendőrök konvojban kísértek, vittek bennünket. Itt jegyezném meg, hogy a román rendőrök hozzáállása, viselkedése példaértékű volt, de ahogyan az utca embere viselkedett velünk, arra egyszerűen nincs jelző.

- Tehát, ha jól értem, a háromezer magyar szurkolónak esélye sem volt okot adni az ottaniak agressziójára?

- Nem, hiszen teljesen elzárva tereltek, vittek bennünket, rendőri kísérettel, lezárt utcákon át, a közelükbe sem kerültünk az ottaniaknak, csak messziről figyeltük a reakcióikat, amikor ráeszméltek, hogy magyarok ülnek a buszokon. Állt a forgalom, hosszú konvoj volt, sok autóval, sok biztosítással, természetesen felkeltette a figyelmet, és csak a reakciókat láttuk. Szinte harapni lehetett az ellenünk irányuló ellenszenvet, már az úton, befelé a stadionhoz.

Összesen négy alkalommal motoztak végig minket, méghozzá elképesztő alapossággal. A stadionban az első motozás után tíz métert tudtunk haladni, ott következett a második motozás, ugyanolyan alapos módon. Szinte nevetséges, de még a copfomat és széttúrták, hátha esetleg oda rejtettem valamit, ami a stadionba lépve nemkívánatos eszköznek minősül. A fiúkkal még a cipőket is levetették, a lányoknak belenyúltak a melltartóikba, jó alaposan körbetapiztak benne, sőt, a stadion beléptető kapuinál alulról megragadták a melltartók korcát, és kihúzva, alaposan megrángatták, nem esik-e ki belőle némi elrejtett aprópénz, vagy akármi más. Mindezt, ismétlem, négy alkalommal. Kiforgatták az öltözékeink minden apró kis zugát, a nőknek alányúltak, a legapróbb, legelrejtettebb zugokba is betapogattak, minden korcba belenéztek, kifor-gatták a zoknikat, belenyúltak a zsebekbe, nem rejtegetünk-e valami nem odavalót a ruhánk alatt.

Volt ott egy úriember, egy magyar szervező, aki véletlenül meghallotta, amint csendben, magamban háborgok az eldobott pénzek miatt.
- Drága, mennyi pénzt dobott el? - fordult oda hozzám, gunyorosan.
- Negyven forintot – felelte a férjem, mire az úr rávágta:
- Jó, akkor meghívom egy kávéra.

Hát tegye a kávéját, ahová akarja, nekem nem kell! Nem a negyven forintról van itt szó, noha mondom, több százezer forintra rúghatott az összeg, amit a háromezer emberrel kidobattak. De valaki árulja el nekem, hogy én, Európai uniós állampolgár létemre, miért vagyok kénytelen tűrni, hogy az országomban használt hivatalos pénzeken taposson akárki is, bármilyen összegről legyen is szó!

A rendezők, a rendőrök a stadionban is nagyon korrekt módon viselkedtek, készségesen mutatták, merre menjünk, hová üljünk, velük semmi probléma nem volt, az ellenségesség legkisebb jelét sem mutatták. Az ötvenötezres stadion a mérkőzés kezdetére dugig lett. Eleinte nem is volt semmi atrocitás, semmi probléma. Itt-ott beszólogattak a „fekete szektorba”, ezek voltunk mi, egyforma fekete pólókban. Némi apró csetepaté, hangoskodás, de ennyi még belefér. A gond akkor kezdődött, amikor beengedték az ultrákat. Ugye három ultra csoport van, külön szektorokba tették őket, mert tavaly összeverekedtek. Most külön tették őket. Kettő volt mellettünk. Egy alul, egy fölül, gyakorlatilag egy szektor volt kettőnk között, és úgy voltak az ultrák. Ahogy bejöttek, abban a tizedmásodpercben nekirontottak alul lent a mi keménymagunknak. De olyan mértékben, hogy átugrottak a korláton, és mint az állatok nekik!

- Így kezdtek?

- Így kezdtek! Így kezdtek, és még a meccs el sem kezdődött. Biztonságiak futottak, rendőrök futottak, tolták ki az ultrákat. Nem a mieinket, az ultrákat tolták kifelé. Persze megint dobálózás, már kezdődtek a dobálózások, elkezdődött a meccs, hát, nem akarok hazudni, a magyar himnuszt azt mi úgy álltuk végig, a piros-fehér-zöld zászlócskával a kezünkben, hogy közben petárdák százai, hang-, és fénygránátok tömkelege székek, flakonok, poharak, én nem is tudom, hogy mi-mindent vágtak közénk. Egyetlen pillanat alatt valósággal háborús helyzetbe kerültünk, de úgy, hogy volt olyan srác, akinek a fején robbant a hanggránát.

- Ezt nem értem! Ha a magyar szurkolókat írd és mondd négyszer motozták végig tetőtől-talpig, és még az aprópénzt is elszóratták velük a porba, azzal a jelszóval, hogy veszélyes, és nem lehet bevinni a stadionba, akkor az ultráknál hogyan lehettek petárdák, gránátok, és ki tudja, még mi-minden?

- Ugye? Na ezt kérdezem én is. Ezt szeretném megtudni, hogy ha tőlünk olyan gondosan elszedtek mindent, tehát esélyünk nem volt arra, hogy bármiféle, úgymond, veszélyes eszközt magunknál tartsunk, akkor az hogyan lehetséges, hogy ők még görög tűzzel is dobálóztak?

Olyan arzenál volt náluk, hogy az valami elképesztő! Elképesztő!

Mi még a vizet is műanyag poharakba ihattuk, náluk üvegek voltak, valódi üvegből készült palackok, amiket dobáltak át hozzánk, de nem csak azt, mondom, ezerféle mást is, széktámlákat, amit csak mozdítani tudtak, mindent hozzánk vágtak.

Az ötvenezer román fütyült, ordított, dobálózott, mi pedig torkunk szakadtból énekeltük a magyar himnuszt. Még most sincs hangom, de ez most nem számít – mosolyog bánatosan. - Az a háromezres kis csapat, ahogy ott álltunk, egy emberként üvöltöttük a magyar himnuszt, az valami csoda volt. Nem leszek focirajongó, nem vagyok focimániás, nem vagyok szélsőséges sem, de ott akkor olyan megerősítést kaptam, amire szavak sincsenek. Egyszerűen sírva fakadtam, mert láttam, hogy mindenkinek fenn van a keze, és állnak, és énekelnek, noha dobálnak minket minden létező irányból, mindenféle elképzelhető eszközzel.

Tehát, ahogy elkezdődött a magyar himnusz, olyan háborús övezet alakult ki, amire szó sincs. Megnéztem a meccset a tévében, és azt figyeltem, hogy a kamera kínos gonddal kerülte el ezeket a helyeket. Hallani a gránátok robbanását, meg egynémely gyanús zajt, de látni semmit sem lehet az egészből. Ott mi a túlélésért küzdöttünk, hogy ne gyújtsanak minket fel.

Tehát az a kérdés, amit feltettél, és örülök, hogy végre valaki egyáltalán feltette ezt a kérdést, hogy minket szó szerint szétcincáltak a beléptető kapuknál, a hajunkba beletúrtak, a zsebeinket kiforgatták, a melltartónkban, bugyinkban, zokninkban kotorásztak, a nyakamnál a pólót kifordította, nincs-e benne valami, akkor ezek az emberek hogyan tudtak egy egész arzenált behozni? Nem kevés felszerelés volt náluk, hiszen gyakorlatilag a kilencven perc azzal ment el, hogy háborúztunk. Petárdák tömkelege, hang-, és fénygránátok, görögtűz, vizes flakonok, és nem is tudom, mi-minden, hiszen nemigen volt időnk nézelődni, helyette védekeztünk, és egymást védtük. De például magyar zászlót is égettek.

Ahogy vége lett a magyar himnusznak, na, akkor végképp elszabadult a pokol. Onnantól a mieink is visszadobtak, megjöttek a rendőrök, ott termettek, és kihangsúlyozom, hogy nagyon korrektek voltak. Minket nem bántottak, egyetlen ujjal sem. Jöttek, bementek az ultrákhoz, és alaposan elverték, kizavarták őket. Rengeteg sérült volt, azt hallottam. Viszont, a következő, ami nagyon felháborít, hogy a román média ezt úgy tálalta, hogy a tavalyi fotókat vágta be, és azokkal bizonygatta, hogy a magyarok támadták meg az ultrákat, pedig ez pont fordítva volt. Kihangsúlyozom, a román rendőrökkel nekünk semmiféle konfliktusunk nem volt. Ha mi támadtunk volna, akkor nem őket verik, és nem őket zavarják ki, igaz? Meg is tapsoltuk őket, amikor az ultrákat olyan vehemens módon kizavarták, hogy csak na! Persze, a magyarokat is hajtották visszafelé a helyükre, de minket nem bántottak, és nem voltak ellenségesek.

Végül is, ami miatt kicsordult az a bizonyos pohár, az nem más, mint hogy minket állítottak be támadókként, telekürtöltek mindent azzal, hogy a magyar szurkolók kezdték a balhét, noha mondom, ennek a fele sem igaz. És én csak arra szeretnék választ kapni, hogy magyar állampolgárként, sőt, Európai uniós állampolgárként, miért vagyok köteles elviselni két ilyen atrocitást. Mire fel? Hiszen gondoljuk már végig a helyzetet fordítva! Idejön bármely másik uniós tagállamból egy uniós állampolgár, én pedig kiüríttetem a zsebeit, és eldobatom vele az összes apróját, s még meg is taposom. Olyan, világra szóló botrány lenne belőle, hogy csak na!

További kérdésem. Az az ötvenezer román, akik bent voltak a stadionban, azoknál egy fillér nem volt? Vajon mind az ötvenezret végigmotozták, ahogyan minket, és eldobatták velük az összes aprópénzüket? Ugye, a gránátokról, petárdákról, satöbbiről ne is beszéljünk! Velünk miért bántak úgy, mint a köztörvényes bűnözőkkel, miközben nagyon úgy fest, hogy ők a legegyszerűbb ellenőrzésen sem estek át a kapuknál?

Miért kell nekem szó nélkül tűrnöm, hogy magyar zászlót égetnek a szemem láttára, hogy magyar pénzeket taposnak a porba, amit ráadásul olyan emberekkel dobattak el, akik a kis pénzüket, hogy kijussanak erre a meccsre, fillérenként kuporgatták össze? Némelyik olyan szegény, mint a templom egere, és egyetlen vágya volt kijutni, megnézni ezt a mérkőzést.

És négyszáz forintért egy órát dolgozik. És egyszerűen eldobatják vele. Miért? Miért kell ezt háromezer magyar, és háromezer Európai uniós állampolgárnak szótlanul tűrnie? Nagyon szívesen megkérdezném a külügyminiszter urat, hogy a mi érdekeikben miért nem lép fel az Európai Unió? Hiszen háromezer állampolgárát érte atrocitás. Ha ezt Magyarországon egyetlen, más nemzetiségű állampolgárral meg mernénk tenni, nemzetközi botrány lenne belőle. Mi háromezren voltunk, és senki sem áll ki az érdekünkben, senki sem kéri számon, miért aláztak bennünket porba. Mérhetetlenül felbosszant!

Találkoztunk itt olyannal, aki Angliából jött ide. Jött Budapestre, itt szállt fel velünk a vonatra, és utazott velünk Bukarestbe. Magyar, de Angliából csak azért jött ide, hogy eljöhessen velünk szurkolni. Voltak közöttünk felvidéki magyarok, ukrajnai magyarok, délvidékiek, egyszóval a történelmi Magyarország egész területéről érkeztünk.

Fortyogok, azóta is. És nem azért, mert négyszer letapiztak, és eldobatták a pénzemet, és mindent, ami nálam volt, hanem azért, mert ugyanakkor nem tették ezt meg a román szurkolókkal, mert védtelenül álltunk, ötvenezer, gyakorlatilag mindenfélékkel felfegyverzett támadóval, és mert nincs ember, aki kiállna az érdekünkben, és annyit mondana legalább, hogy nana! Miért kell nekünk ezt a megaláztatást eltűrni?

Igenis, erre nekem válaszoljon a külügyminiszter, vagy valaki, hogy miért kell nekem magyar állampolgárként, Európai uniós állampolgárként, ezt a megaláztatást végigcsinálnom! Ha Magyarországon egyetlen Európai uniós állampolgárt bármilyen atrocitás ér, akár a legkisebb is, akkor az Unió azonnal kopogtat a fejünkön. Most háromezer Európai uniós állampolgárt ért atrocitás, több százezer forintot raboltak el tőlük, de őértük senki sem áll ki, senki sem emel szót. Ez hogy van? Ezt nem lehet eltűrni már szó nélkül! Itt háromezer embert aláztak porba. Háromezer magyar állampolgárt. Nem szurkolót, dózsást, fradistát, bármit, hanem háromezer Európai uniós állampolgárt. Teljes jogú EU-s állampolgárt. És hagyjuk? Szó nélkül? Miféle nemzeti kormány az, amelyik a szavát sem emeli fel efféle helyzetben?

Nos, a kérdés egyelőre a levegőben lóg. Riportalanyunk annyit mondott még, mindent elkövet, hogy választ kapjon rá. Rajtunk nem múlik!

forrás:/fullank.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
17
  Két hónap után meghalnánk a Marson
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
Az MIT kutatóinak szimulációja szerint a Marsra utazó földi kolónia tagjai 68 napon belül meghalnának. Az első földi kolónia létrehozását 2025-re tervezte Bas Lansdorp holland üzletember. A két éve indított Mars One projektben csak odaúttal számolnak, és ez annyiban tartható is, hogy ha az űrhajósok tovább maradnak, meg fognak fulladni – írja az MTI.



Az MIT kutatói a torontói űrhajóskongresszuson mutatták be a szimulációt. Eszerint a Mars One kalkulációi túlzottan optimisták. A most elérhető technológiával nem érhetők el a kitűzött célok:
Az űrhajósoknak 200 hektárnyi élelmet kéne termelnie a Marson, hogy életben maradjanak (szemben a Mars One célkitűzésével, az 50 hektárral).

Ha a termények ugyanott nőnének, ahol az emberek élnek, a növények által termelt oxigén olyan magas szintet érne el, hogy a telepesek megfulladnának tőle 68 nap után.
Nem biztosítható a vízellátás sem: a marsi jég felolvasztásához szükséges technológia még nem áll készen, különösen nem űrbéli használatra.

A kolónia építéséhez szükséges nyersanyagok szállításához az MIT kutatói szerint nem 6, hanem 15 rakéta kéne, és ezek darabonként 4,5 milliárd dollárba kerülnének.
A Mars One ötletgazdái alábecsülték a kolónia pótalkatrész-szükségleteit is. A Földről csak 26 havonta indulhatna újabb szállítmány, ami 180 nap alatt érne a Marsra. A hiányzó eszközöket ugyan helyben is nyomtathatnák, de ehhez meg kell várni a 3d nyomtatók új generációját.

forrás:/index/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
17
  Minden városban kötelező lesz a December 1. út és ünnepelni a román nemzeti ünnepet
Minden városban és megyei jogú városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, December 1. nevét kell viselnie egy fő útvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelező módon rendezvényeket kell szervezniük a nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt rögzítő törvényt. Minden városban kötelező lesz a December 1. út és ünnepelni a román nemzeti ünnepet

Minden városban és megyei jogú városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, December 1. nevét kell viselnie egy fő útvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelező módon rendezvényeket kell szervezniük a nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt rögzítő törvényt.

A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, célpontjai pedig egyértelműen a székelyföldi települések.

A Hargita megyében mandátumot szerzett politikus már korábban is benyújtott egy jogszabályt, amelyben tiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák, a 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban.
Duşa akkor azt mondta, felháborodott azon, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak.

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy a December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat. A Mircea Duşa kezdeményezte jogszabály értelmében a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket rendezni, a védelmi minisztériumot pedig a belügyi tárcával és a rendvédelmi szervekkel közösen katonai díszszemlék megszervezésére kényszeríti. A jogszabály szerint a rendezvények számára „a hatályos törvények értelmében” kell a finanszírozást biztosítani.

A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét. Mint ismeretes, december elseje 1990 óta Románia nemzeti ünnepe, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával.

forrás:/kronika/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
16
  Kevesebb a sötét anyag, mint gondoltuk
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
Egy új mérés alapján galaxisunkban a sötét anyag aránya jóval alacsonyabb a korábban gondoltnál. A sötét anyag és sötét energia kérdése, ezek megoszlása a Tejútrendszer, valamint a teljes Univerzum tekintetében is megosztja a területtel foglalkozó tudósokat, most azonban egy új méréssel gazdagodott tudástárunk, amely ez eddigiektől eltérő eredményt közöl, legalábbis a sötét anyag tekintetében. A készítők szerint ennek aránya jóval kisebb az eddig gondoltnál.

Prajwal Kafle, a Nyugat-Ausztrália Egyetem nepáli születésű szakembere a napokban jelentette be, hogy kutatásuk révén sikerült megmérniük a galaxisunkban megtalálható sötét anyag tömegét, ez pedig saját adataik szerint mintegy fele a korábban becsült értéknek. Munkájuk során egy egyáltalán nem új, mi több, immár csaknem 100 éves technikát vettek alapul, amit annak idején még James Jeans brit csillagász dolgozott ki, a sötét energia felfedezése előtt, az eljárás azonban az új terület kutatásában is kétségkívül hasznos bizonyult.

A csapat tagjai a Tejútrendszer szélét vizsgálták, amely a Földtől mintegy 500 billiárd km-re, vagy nagyjából 50 ezer fényévre található. A galaxison belül lévő csillagok mozgásának sebességéből, ennek elemzésével arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag 800 milliárdszorosa a Nap tömegének, ami egyben azt is jelenti, hogy aránya 25 százalékra tehető. A csillagok, a csillagközi por és minden egyéb látható anyag (beleértve minket is) aránya mindössze 4 százalék, az Univerzum fennmaradó része pedig a sötét energia lenne.

Ez egyben a többek között a galaxisok elhelyezkedését és az univerzum gyorsuló tágulását leírni hivatott Lambda-CDM elméletet is kikezdi, mivel ez utóbbi alapján egy tucatnyi, úgynevezett szatellit-galaxis helyezkedne el a Tejútrendszer közelében, márpedig ezeket nem látni.

"A galaxisképződés és fejlődés elmélete, az úgynevezett Lambda-CDM modell (Lambda hideg sötét anyag) szerint a Tejútrendszert sok nagy kísérőgalaxis veszi körül, olyanok, amelyeket akár szabad szemmel is lehet látni, ám környékünkön mindössze három csillagváros található. Ezek a Nagy Magellán-felhő, a Kis Magellán-felhő, valamint a Sagittarius törpegalaxis. Ám ha a sötét anyag tömegére vonatkozó számításainkból indulunk ki, minden a helyére kerül, hiszen mindössze három kísérő galaxisra futja, s ezek itt sorakoznak a Tejútrendszer körül" - magyarázta Prajwal Kafle.



A vita természetesen ezzel nem zárul le a kutatók között, az új adat azonban érdekes megvilágításba helyezi eddigi tudásunkat. Geraint Lewis asztrofizikus, a Sydneyi Egyetem professzora, aki részt vett a projektben, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatásoknak köszönhetően kidolgozták a Tejútrendszer holisztikus modelljét. Ennek segítségével egy egész sor dolgot lehet mérni, például ki lehet számítani azt a sebességet, amellyel meg lehet szökni galaxisunkból, ehhez másodpercenként 550 kilométeres sebességet kell elérni. Összehasonlításképp: a Földről felbocsátott űrhajónak másodpercenként 11 kilométeres sebességre van szüksége, hogy leküzdje bolygónk gravitációs vonzását.

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
16
  Ideje emlékezni
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: fulldragon
forditotta: Tom Fodor

Elsődlegesen energia vagyunk. Inkább energiaként ismerjük magunkat, mint fizikai lényként. Ettől függetlenül alakot öltünk. Szeretünk alakot ölteni. Az energetikai állapotból igyekszünk vezetni benneteket. Ezért nem jelenünk meg egyszarvú lóként. Az csak elterelné a figyelmeteket. Az inkább a fejetekbe, mint a szívetekbe helyezne benneteket.

Az a szándékunk, hogy visszavezessünk benneteket a szívetekbe, vissza az otthonotokba és, hogy emlékeztessünk benneteket arra az energiára, amelyből érkeztetek, az energiára amik vagytok. A legtisztább része a szívnek jól tudja, hogy nincs elkülönülés a többiektől. Így hát ti mi vagytok, mi pedig ti. Épp annyira lenyűgöztök bennünket, mint ahogy mi titeket. Legjobban az nyűgöz le bennünket, ahogy sikerült elfelejtenetek kik is vagytok. Ez olyan furcsa nekünk, de nagyon lenyűgöző.

Emlékeztetünk hát benneteket kik is vagytok, közben tiszteletben tartjuk azon döntéseteket, hogy úgy hiszitek elkülönültök vagytok, hús, vér és csont vagytok. Eljött az idő a visszaemlékezésre. Mi ezt tudjuk. Közületek is már néhányan tudják. A visszaemlékezés épp olyan mókás, mint a feledés. Közeleg a nap, amikor kapcsolatba lépünk veletek, épp úgy ahogy ti is kapcsolatba léptek egymással.

Egyenlőre élvezzétek a feledést. Élvezzétek az elkülönülést. Élvezzétek a nem-tudást. A mi nézőpontunk-ból nagy mókának tűnik. Nem gúnyolódunk veletek. Komolyan mondjuk ezt. Szeretnénk, ha tudnátok hogy ehhez a tapasztalathoz milyen fontos is, hogy felejtsetek.

Jó nektek, sikeresen megtettétek. Csodálatos lények vagytok. Csodálatosan kivetítitek magatokat a valóságotokba. Sokan kihozzák belőle mindazt, amit csak lehet. De mindenki mókázik. Néha el is felejtitek mekkora játék ez. Erre is szeretnénk emlékeztetni benneteket. (D.Scranton: Áldás rátok az Unikornis Kollektívától)

forrás:/facebook/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Oldal:   <<        >>  
Hírkategóriák