+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
25
  Ismét úton a titkos amerikai űrrepülő
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
Az illetékesek a sorrendben negyedik küldetés néhány részletét árulták csak el a nagyközönségnek.
Az amerikai légierő titkos - pontosabban titkosan kezelt - űrrepülőgépe, az X-37B, szerdán kezdte meg legújabb útját, hogy ismét a Föld körül keringve teszteljen bizonyos technológiákat és anyagokat. A floridai Cape Canaveral bázisról nem egyedül rajtolt el, ám a küldetés főbb céljai ezúttal sem tartoznak a nyilvánosságra. Az X-37B típusú, pilóta nélküli, 9 méter hosszú mini-űrkompot Cape Canaveralből egy Atlas V hordozórakéta emelte a világűrbe. A katonai kutatóprogramnak ez a negyedik kísérleti repülése. A Boeing által megépített X-37B legutóbbi küldetése 674 napig tartott.


A légierő Wright-Patterson bázisa már április végén jelezte, hogy hamarosan sor kerül a negyedik küldetésre, amely az OTV-4 (Orbital Test Vehicle-4) nevet kapta. Bár a rakomány pontos összetétele és a főbb célok nem nyilvánosak, azt tudjuk, hogy az út során tesztelni fogják az úgynevezett Hall ion-hajtóművet, amely az első három Advanced Extremely High Frequency katonai műhold esetében már bevált, a tökéletesített változat azonban még nagyobb hatékonyságot kínálna a kisebb manőverek és pályakorrekciók végrehajtásakor. A NASA Materials Exposure and Technology Innovation in Space (METIS) csoportja eközben csaknem 100 különböző anyagot vizsgál meg, különös tekintettel azok viselkedésére az űrben, a tapasztalatokat pedig később a jövő űrhajóinak építésekor használnák fel.

Az X-37B nagyban hasonlít az űrsiklóhoz, csupán a méretek térnek el, a légierő űrrepülője 8,8 méter hosszú és 4,6 méter széles.

A gép szintén rendelkezik egy űrben kinyitható raktérrel, ami ugyanúgy jóval kisebb. Az eszköz az előző három küldetés alatt összesen 1367 napot töltött a bolygónk körüli pályán, azt azonban még nem tudjuk, hogy a negyedik út mennyi ideig tart majd. A légierőnek egyébként két ilyen űrhajója van, mindkettőt a Boeing Phantom Works részlege építette meg.


A mostani rajtnál az Atlasz 5 rakétán a nonprofit Planetary Society által épített LightSail mini-műhold is helyet kapott, amely a napvitorla-technológiákat hivatott tesztelni, bár ő maga egyelőre nem támaszkodik ilyen meghajtásra. Bill Nye, a Planetary Society vezérigazgatója szerint az utolsó rakétafokozatban fellőtt, kibontott állapotában 42 négyzetméteres vitorlát az orbitális pályán a napfény fogja hajtani. Az eszközt a jövőben a nap klímájának és Föld felé tartó aszteroidák megfigyeléséhez kívánják majd felhasználni. A társaság egy hasonló kísérlete 10 évvel ezelőtt egy kudarccal végződött orosz rakétaindítás miatt hiúsult meg.

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
24
  Váratlan porkitörés az üstökös árnyékos oldalán
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
Szerző: Tóth Imre

A Rosetta-szonda a 67P/Churyumov-Gerasimenko rendszeres fotózása közben egy váratlan porkitörést rögzített az üstökösmag éjszakai, sötét oldalánál.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája egyre erőteljesebb porkibocsátást figyel meg a 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökösnél. A képek készítése során a szonda OSIRIS képfelvevő rendszere egy váratlan porkitörést kapott el, méghozzá a 67P magjának árnyékos oldalán, ami azért meglepő, mert a tankönyvi elképzelés szerint a port mozgató gázok a napsugárzás hatására szublimálnak el a felszín közeléből. A megfigyelés 2015. március 12-én történt, amikor az üstökös 2,12 CsE távolságra volt a Naptól és 3,06 CsE-re a Földtől, és tőlünk nézve az Aquarius (Vízöntő) csillagképben látszott. Ez egy nagyon ritka és szerencsés megfigyelés, mert elemzése hozzájárulhat az üstökösök aktivitási mechanizmusa rejtélyeinek megértéséhez.

Az alábbi animáció a váratlan porkitörés hirtelen előbukkanását mutatja be igen látványosan. A két egymást követő képet a Rosetta OSIRIS (Optical, Spectroscopic, and Infrared Remote Imaging System) rendszerének nagylátószögű kamerája (WAC) készítette, 75 kilométerre az üstökös magjától. Az első, 06:13 UT-kor készült képen nem látszik semmi fényesedés vagy porkitörés az üstökösmag éjszakai oldalán, de a mintegy két perccel későbbi felvételen jól megfigyelhető fényes porsugarak (jetek) törnek elő a mag sötét oldalánál. Az OSIRIS kutatócsoport vezetője, Holger Sierks megjegyezte, hogy ez a megfigyelés rendkívül szerencsés véletlennek számít.

A 67P üstökös magja két összetevőből, egy kisebb és egy nagyobb komponensből áll, a szonda által rögzített porkitörés a nagyobbik részen történt.

Animáció a váratlan porkitörésről. A két felvételt a Rosetta OSIRIS nagylátószögű kamerája (WAC) készítette 2015. március 12-én 06:13 UT-kor, majd két perccel később. (ESA/Rosetta/MPS,)

Az üstökösmag felszínének az a vidéke, ahonnan a porjetek előtörtek, az Imhotep régió. A nagyobbik komponens legnagyobb részét épp nem világította meg a Nap, vagyis ott éjszaka volt.

Egyébként a régió a nevét arról a kr. e. 2750 körül élt ókori egyiptomi tudósról kapta, aki a III. dinasztiabeli Dzsószer fáraó alatt szolgált és a fáraó tanácsosa, valamint Ré napisten héliopoliszi főpapja volt. A világ első ismert (régészetileg dokumentált) mérnökének, építészének és orvosának tartják. Az Imhotep és a vele szomszédos régiók térképét mutatja be a következő ábra.



A 67P magja nagyobbik összetevőjén található felszíni morfológiai régiók térképe, amelyek közül a legfeltűnőbb az Imhotep. (ESA/Rosetta/MPS, OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)

Az Imhotep régió legnagyobb része viszonylag sima, medenceszerű vidék, de falak, kiemelkedések, fennsíkok határolják. A sima területek sem unalmasak, falak, árkok, redők is vannak a medence felszínén. A porjetek forrásvidékei szempontjából nagyon fontosak lehetnek a régió felszínén igen feltűnő méteres, néhányszor tízméteres poros-jeges tömbök, amelyek a naptávolság csökkenésével lesznek a gáz és por forrásai.

Nézzük meg részletesebben a fentebb bemutatott animáció két képét. Az első képen még semmi nyoma fényes porkitörésnek, az Imhotep régió teljes sötétségbe burkolózik.



Az első képen a Nap által még nem megvilágított éjszakai részen nem látszik porkitörés, miközben a napfényes területeken – az elvárásoknak megfelelően – porjetek törnek elő.
A következő képen váratlanul megjelennek a fényes porjetek a még mindig sötét Imhotep régióban.
Két perccel később már erősen fejlett kitörések látszanak az árnyékos oldalon.(ESA/Rosetta/MPS, OSIRIS Team)

A porkitörés sugársávjainak hosszából, és a kialakulásukig eltelt mintegy két perces időtartamból megbecsülték, hogy a porszemcsék mintegy 8 méter másodpercenkénti sebességgel távolodtak az üstökösmag felszínétől, ami megfelel a Rosetta GIADA (Grain Impact Analyser and Dust Accumulator) pordetektora által meghatározott sebességnek.

Bár porkitörés megfigyelése idején az Imhotep régió már nagyon közel volt a helyi napfelkeltéhez, és a hajnali időszakban lehettek olyan felszíni kiemelkedései, nagyobb tömbjei, amelyeket már elérhettek a Nap súrló fénysugarai, azonban a jetek a terület középső vidékéről indultak ki, ahol még nem süthetett a Nap. Nem sokkal a nevezetes felvételek után, kb. 07:17 UT-kor már felkelt a Nap az Imhotep régió bizonyos területei felett, és a felszín fénye elnyomta a porjetek halvány derengését.

Az OSIRIS kutatócsoportban Jean-Baptist Vincent és munkatársai emlékeztettek, hogy az üstökösmagon belül, a felszínhez közel, a jégbe zárt gázok kiszabadulása beindíthatta az aktivitást. Néhány korábbi esetben már az üstökösmagok éjszakai oldalán, illetve a nappalt az éjszakától elválasztó terminátor vonal közelében is megfigyeltek gáz- és porkibocsátás, például a Halley, a 81P/Wild 2 és a 103P/Hartley üstökösök magjai közelében elrepült űrszondák.

A 67P porkitörései egyre gyakoribbak, az elsőket még 2014. április/május fordulóján, mintegy kétmillió kilométerre a magtól figyelte meg a Rosetta. A március 12-én kiinduló porsugarak is hosszabb életűnek bizonyultak, ugyanis a Rosetta később is megfigyelte őket. A következő kép azt mutatja, hogy az Imhotep vidékéről továbbra is erőteljes porjetek törnek elő, ráadásul ismét éjszaka, amikor a területet nem világítja meg a Nap.



A Rosetta navigációs kamerája (NAVCAM) által 2015. április 28-án készített négy felvételből összeillesztett kép. A szonda ekkor 151 kilométere volt a magtól, a képeken mintegy 13 méteres részletek különböztethetők meg. A felénk néző Imhotep régióból továbbra is erőteljes porjetek törnek elő. (ESA/Rosetta/MPS, OSIRIS Team )

Egyébként a szonda 2015. március végétől a megfigyeléseit és méréseit az eredeti programjához képest az üstökösmagtól jóval távolabb, mintegy 100 kilométer távolságból végzi, nehogy az üstökös erősödő porkibocsátása valamilyen kárt tegyen a műszerekben, a napelemtáblákban, valamint a navigációért és a szonda stabilitásáért felelős eszközökben.

forrás:/csillagászat.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
24
  A tópart. ami durvább mint Csernobil
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
szerző: Hanula Zsolt

1945-ben, amikor az amerikaiak ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, Sztálin kiadta a parancsot: a Szovjetuniónak is szüksége van nukleáris fegyverre, minél hamarabb és bármilyen áron. A kívánsága teljesült, az árat pedig azok fizették meg, akik a következő évtizedekben olyan szerencsétlenek voltak, hogy Cseljabinszk környékére születtek.

Az atomfegyverhez először is plutóniumra volt szükség, ahhoz pedig egy gyárra, ahol ezt termelik. Ezt a szovjetek az Urál déli részén húzták fel, a kazah határhoz közel, ahol felépítettek egy egész várost Cseljabinszk-40 néven, és nem messze tőle a hatalmas gyárat, a Majak vegyi kombinátot. 1948-ban a gyár már ontotta is az atombombákba szánt plutóniumot, csakhogy közben a biztonságra jó szovjet szokás szerint elég kevés figyelmet fordítottak. A nukleáris hulladékot például ahogy van, beleöntötték a Tecsa-folyóba.

Három évvel a gyár indulása után eszükbe is jutott megmérni, hogy ez milyen szennyezést okoz. Hát elég súlyosat: a folyó partján a Geiger–Müller-számlálók óránként 5 röntgen sugárterhelést mutattak – ennek az értéknek normál esetben évi 0,2 körül kellene lennie. Sugárfertőzött volt a talajvíz, a termőföld, az ivóvíz, a növények.

A szovjetek próbálták menteni a menthetőt, azonnal kitelepítettek a folyó környékéről 7500 embert, és gátakat építettek, hogy a sugárszennyezett víz ne önthessen ki, aztán reménykedtek a legjobbakban. A hulladék tárolására pedig új tervet dolgoztak ki: beleöntötték a környék legnagyobb, lakott területtől távoli állóvizébe, a 110 hektáros Karacsáj-tóba. Ez ugyanúgy brutálisan szennyezi a környezetet, de legalább nem megy sehová – gondolták.

Ezzel el is voltak több mint fél évtizedig, bár közben a gyár munkásai között egyre sűrűbben ütötte fel a fejét egy rejtélyes betegség, ami hajhullással, gyakori rosszulléttel, lázzal, hányással, általános gyengeséggel, fogyással járt. Ezek a sugárbetegség tünetei, de a helyi orvosoknak felsőbb utasításba lett kiadva, hogy kezeljék a betegeket, ahogy tudják, de a betegségük okairól nem beszélhetnek. A környék élővilága eddigre szinte teljesen kipusztult, és szinte mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb üzemzavarok.

1957-ben a helyzet tovább súlyosbodott: egy szelephiba miatt egy a hűtővizes tartály 350 fokra hevült fel, majd a gőz nyomása szétvetette azt. A robbanás az egész környéket radioaktív porral terítette be. Nagyjából a csernobili katasztrófában kiszabadult sugárzás fele szóródott szét Cseljabinszk-40 körzetében, becslések szerint 270 ezer embert érintett a baleset. És a szovjeteknek még ezt is sikerült szinte tökéletesen elhallgatniuk a világ elől (a CIA állítólag tudott az esetről, de nem szivárogtatták ki a sajtóba).

A legrosszabb azonban még hátravolt. 1967-ben, amikor már 16 éve engedték a nukleáris hulladékot a Karacsáj-tóba, brutális szárazság csapott le az Urál déli részére – a tó pedig elkezdett kiszáradni. Pár hónap alatt a vízfelület a felére csökkent, és a szárazra került tómeder alján másfél évtizednyi szemét került elő: stroncium- és cézium-izotópokkal szennyezett radioaktív por, amit a szél 2-3000 négyzetkilométernyi területen terített szét azonnal.



A szovjet megoldás erre is megvolt: elkezdték lebetonozni a tómedret, és ólomlemezekkel lefedni, hogy ne szabadulhasson el a radioaktív hulladék. Ezzel a módszerrel ki is húzták egészen 1990-ig, amikor is összeomlott a Szovjetunió, és a Majak-titokról is lehullott a lepel. Mint kiderült, a vízfelület és közvetlen környéke 39 év alatt 4,44 exabecquerel sugárzást nyelt el. Ez nagyjából 2,5 négyzetkilométernyi terület. A csernobili katasztrófában 5-12 exabecquerel közé teszik a felszabadult sugárzást, ez azonban több ezer négyzetkilométeren oszlott el. Egy nemzetközi kutatócsoport 1990-ben közvetlenül a tóparton 600 röntgenes terhelést mért, ez kevesebb mint egy óra alatt megöl egy embert. A tudósok számításai szerint 3,5 milliárd liternyi talajvíz lehet sugárszennyezett a környéken, a környék lakóinak közel a kétharmadát érintette sugárbetegség az elmúlt 50 évben.
A Majak a rendszerváltás óta nukleáris hulladékfeldolgozóként üzemel tovább, egy időben Paksról is ide szállították a használt fűtőelemeket. A Karacsáj-tó máig a legdurvábban szennyezett hely a földkerekségen.

forrás:/index/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
23
  A Dragon visszatért - A SpaceX teherűrhajója kísérleti mintákat hozzott haza a Nemzetközi Űrállomásról
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
szerző: Frey Sándor

A Dragon teherűrhajó a NASA megbízásából végzett hatodik szolgálatszerű repülése (CRS-6) április 14-én kezdődött, és tegnap ért véget.

A visszatérő egység május 22-én, magyar idő szerint 18:42-kor, a légkörbe lépés és az ejtőernyős fékezés után ereszkedett le a Csendes-óceán vizébe, az észak-amerikai partok közelébe. A Dragonban mintegy 1,4 t rakomány érkezett vissza a Földre.

Az űreszköz előtte mintegy 5 és fél órával hagyta el az ISS-t. Jelenleg ez az egyetlen teherűrhajó-típus, amely alkalmas visszahozni például kísérleti mintákat laboratóriumi vizsgálatra, vagy javításra szoruló berendezéseket az űrállomásról.

A Dragon kapszula útjának következő állomása a hajóra emelés után a kaliforniai Long Beach kikötője. Itt a rakomány legfontosabb és az idő szempontjából kritikus elemeit átadják a NASA szakembereinek. Utána a teljes kirakodásra és az űreszköz átvizsgálására a SpaceX-nek a texasi McGregor melletti telephelyén kerül sor.

SpaceX eredetileg 1,6 milliárd dolláros szerződésben vállalta, hogy a NASA megrendelésére összesen 12 Dragon teherűrhajóval szállít ellátmányt az ISS-re. Ezt a megállapodást idén még három úttal kibővítették. A hetedik menetrendszerű teherszállítmány a jelenlegi tervek szerint június 26-án indul a floridai Cape Canaveralről, egy Falcon-9 rakétával.

forrás:/urvilag/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
23
  Pálinka – a palackba zárt gyógyír
Kategória: Életmód - Közzétette: fulldragon
A pálinka, a tradicionális magyar virtus elengedhetetlen része! Amellett, hogy finom, fogyasztásának számos, kedvező élettani hatása is van. Természetesen, mint mindenben, a pálinka fogyasztásában is fontos a mértékletesség!

Fertőtlenítés

A pálinka magas alkoholtartalma miatt alkalmas a fertőtlenítésre. Antibakteriális tulajdonságainak köszönhetően a baktériumokat, gombákat, vírusokat azonnal elpusztítja, vagy csökkenti azok aktivitását. Pórusösszehúzó hatása ugyancsak védelmet biztosít a szervezetünknek. Az interneten találomra kiválasztott fertőtlenítőszer összetétele a következő: alkohol, víz, glicerin, sűrítőanyag, illatosítószer, színstabilizátor, vitaminok.

Aromaterápia

Jó pálinkát csak kiváló alapanyagból lehet készíteni, tehát teljes érésű, aromagazdag, egészséges gyümölcsből, higiénikus feldolgozással, irányított erjesztéssel és gondos elválasztással, a lepárlás során. Az így készített pálinkák megőrzik a gyümölcsök üde, friss illatát, ízét. Behunyt szemmel felismerhetők a gyümölcsillatok, s már indulhat is az időutazás a nyári, őszi gyümölcsösbe. Mi ez, ha nem aromaterápia, a ma divatos kifejezéssel élve? A fogyasztó az illatok hatására ellazul, napi fáradtsága elillan, az ízek érzete kellemes emlékekkel frissíti fel.

Az ilyen pálinkákat csak kóstolgatni, élvezni lehet, mértéktelen fogyasztására maga a nedű ad tiltó jelzést, a jóból kevés is elég. Ezzel szemben a “kerítést szaggató”, igénytelen pálinkákat csak a gallér mögé öntve “húzóra” lehet elviselni.

Stressz-oldás, étvágygerjesztés, szívbetegség

Társaságban, alkalmakkor fogyasztott kevés ital stresszoldó hatású, a megfelelő étrendbe iktatva emésztést elősegítő. Az emésztés javulása, a stressz oldása hozzájárul a jó közérzet kialakulásához, a koleszterin, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, a vér zsírszintjét csökkenti. A Dél-Karolinai Orvostudományi Egyetem orvosi kísérletei azt bizonyították, hogy a mértékkel fogyasztók a szeszes italokat teljesen elutasító társaiknál egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak, kisebb eséllyel alakulhatnak ki náluk különböző szívbetegségek. Természetesen ez nem ok arra, hogy valaki elkezdjen inni.




A Magyarországon “bevált” reggeli kupica felhörpintése, talán csak az erős fizikai munkát végző és kemény reggelit elfogyasztóknak nem ártott. Az éhgyomorra, aperitifként fogyasztott magas alkoholtartalmú italok nemcsak a gyomrot teszik tönkre, hanem a véráramba bejutva hamar elérik rombolási helyszíneiket a szervezetben. A pálinkák az üres gyomorban, az alacsony vércukorszint mellett lehet, hogy “étvágygerjesztőként” hatnak, de mindenképpen a szervezetet károsítók, romboló hatásúak is. A pálinkák elfogadható fogyasztási helye az étkezés végén van, ahol a teli gyomor számtalan funkciós helyet biztosít a pálinkák alkoholtartalmának. Felszívódásuk lassul és hatóértékük (az egyéb lebomlások miatt) csökken. A fogyasztó a jóleső jóllakottság mellett élvezheti a csodálatos illat- és ízvilágot, s az alkoholt emésztés-serkentő szerként alkalmazhatja.

Népi gyógymódok

A pálinkát sokféle formában használhatják gyógyításra külsőleg és belsőleg egyaránt. A méregerős, főzés során először kicsorgó pálinkát (rézeleje) orvosi célra fogfájásra, meghűlésre, bedörzsölésre- használják. Néhány helyen a kutya vagy kígyómarás helyét pálinkával tisztítják. Szemfájás ellen fehérliliomos pálinkát javasolnak. A sebre, csonttörésre öntött pálinka, mint fertőtlenítőszer, régi szokás. Néphagyomány szerint a has-, könyök- és térdfájdalmakra márciusi tojáshéjat apróra törnek, seprőpálinkába helyeznek, belőle félliternyit a beteggel megitatnak. Köhögés rekedtség ellen az ágyas pálinkák különféle formáit és a mézes pálinkát javasolják. Szédülés ellen egy szelet pirított kenyeret kell seprőpálinkában megfőzni és azzal a beteg homlokát borogatni. A pálinka önmagában jó a magas vérnyomás ellen. A fokhagymás pálinka valóságos varázsszer.

forrás:/tudnodkell/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
23
  Megfejtették a tartós, boldog párkapcsolat titkát - csupán két dolog kell hozzá.
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
Amikor boldog esküvői fotókat lát az ember, azt gondolja: milyen mázlisták, hogy megtalálták egymást!
Sajnos manapság azonban egyre gyakoribb, hogy a nagy csinnadratta és a kezdeti extázis ellenére a történet végül nem happy enddel végződik. Az arányok egyre romlanak: 10 házasságból csupán 3 az, amely nem válással, vagy keserű, rendszeres tányércsapkodással végződik.


Az amerikai tudósok először a hetvenes években kezdték el közelebbről vizsgálni a házasságokat, mivel rohamosan nőtt a válások száma. Éppen ezért "laboratóriumi" körülmények közé vitték a témát, hogy rájöjjenek, mi az egészséges és tartós kapcsolat titka. Főként arra voltak kíváncsiak, hogy vajon minden eset más és más, vagy van olyan közös tulajdonság/gyakorlat, ami roncsolja a kapcsolatokat.

A kutatás egyik úttörője John Gottman volt, aki kollegájával Robert Levensonnal a Washingtoni Egyetemen vizsgált friss házasokat. A pároknak nem kellett mást tenniük, mint válaszolni pár egymással kapcsolatos kérdésre, miközben elektródákkal figyelték a testük reakcióját (vérnyomás, pulzus, izzadás). Ezután a kutatók hazaküldték őket, majd hat évvel később utánajártak, hogy kik maradtak közülük házasok.

Ezután két csoportra bontották őket: a „mesterekre” és a „tragédiákra”. Előbbiek nyilván azok, akik még mindig együtt voltak, utóbbiak azok, akik elváltak, vagy boldogtalanok voltak a házasságukban.

Amikor összehasonlították a mesterek és tragédiák hat évvel korábbi "eredményeit", rájöttek egy teljesen tiszta nyomvonalra: bár külsőre mindnyájuk viselkedése nyugodt volt, az elektoródák által mért értékek mást mutattak: a tragédiák szívverése szaporább volt és többet izzadtak - tehát a fiziológiailag legaktívabbak kapcsolata romlott a leggyorsabb ütemben.

És, hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz? A fiziológiai tünetek tökéletesen megfeleltek a védekező/támadó módnak.

Egy beszélgetés levezetése a társukkal mellettük olyan volt, mint egy vicsorgó tigrissel szembetalálniuk magukat. Még akkor is, amikor kellemes dolgokról meséltek, folyamatosan fel voltak készülve arra, hogy támadniuk kell vagy védekezniük.
Ezzel szemben a mesterek mindvégig nyugalomban voltak, látszott az a maguk köré teremtett "buborék", amiben mindketten kényelmesen érezték magukat.

Hogy ez miért is van, újabb kísérlet következett. 130 friss házast figyeltek meg "akcióban". Elhívták őket egy kellemes szállodába, ahol azt kellett tenniük, amit amúgy is tennének nyaraláskor: pihizni, enni, medencében fürdeni, dumálni. Gottman itt megfigyelte, hogy mi is az a kulcsfontosságú dolog, ami a boldog párokat jellemzi. A nap folyamán a párok folyamatosan kapcsolódási kísérleteket tettek egymás felé. Például a férj, akit érdekelnek a madarak, felkiáltott, hogy: "Nézd, milyen gyönyörű az a madár!". A feleség erre többféleképpen reagálhat: sehogy, felháborodással, amiért megszakította az olvasásban, vagy lelkesedéssel és érdeklődéssel.

Akármilyen pitiáner a példa, és nem egy ilyen helyzeten múlik, de jól mutatja a kapcsolat alakulását. Azok, akik az esetek többségében reagálnak a párjukra, érdeklődnek az apróságaik iránt is (még akkor is, ha fáradtak, akkor is, ha őket baromira nem érdekli), egy boldog és kiegyensúlyozott társat kapnak. Így Gottman megállapította, hogy egy idő után az intimitásnál is fontosabb a tartós kapcsolathoz a kedvesség és a nagyvonalúság.



A mesterek tehát a hála és értékelés mentén mozognak. Nem mindegy, hogy azt nézzük a másikban, ami rossz és kritizálható, vagy tiszteljük és értékeljük a jó tulajdonságait. Akik folyamatosan kritizálják párjukat, egy idő után a jó tulajdonságaik 50 százalékát már észre sem veszik és abban is rosszat látnak, ami valójában nem az. Ez nem csak lelkileg, hanem fiziológiailag is veszélyes, ugyanis azt is kimutatták, hogy egy sima náthát is nehezebben küzd le olyasvalaki, aki ilyen környezetben él.

A kedvességet lehet egy veleszületett tulajdonságnak venni, de érdemes inkább izomként tekinteni rá, amit gyakorlással lehet erősíteni- mondja Gottman – és kezdjük el minél előbb, mielőtt végleg megmérgezzük a kapcsolatunkat.

forrás:/joportál/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2015. máj.
23
  A Föld gravitációs mezőjére is hatással van az Antarktisz olvadása
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
Az Antarktiszt jégtakarójának műholdas méréseiből megállapították, hogy a sokáig stabil déli Antarktiszi-félsziget 2009 környékétől közel 750 kilométeres partszakaszon hirtelen elkezdte ledobni jegét az óceánba.
A konstans értékeket produkáló jelenség hatására azóta évente 60 köbkilométer, megközelítőleg 55 milliárd liter vízzel gyarapszik évente a bolygó vízkészlete, amivel a terület a második legnagyobb tényezővé lépett elő a tengerszint emelkedés terén. "A mai napig a gleccserek nagyjából 330 köbkilométer vizet juttattak az óceánba" - nyilatkozott dr. Bert Wouters a Bristol Egyetem kutatója, a Science szaklapban megjelent tanulmány vezetője.


A változásokat az európai űrügynökség CryoSat-2 műholdjával figyelték meg, amit kifejezetten a jég távoli észlelésére fejlesztettek ki. A 700 kilométeres magasságban keringő tudományos eszköz radarimpulzusokat küld a Földre, amit a jég visszaver, a műhold pedig rögzít. Az impulzus által utazással töltött időből rendkívüli pontossággal állapítható meg a jégfelszín emelkedése. A kutatók 5 év adatait elemezték és megállapították, hogy egyes gleccserek jege jelenleg az évenkénti 4 méteres csökkenést is eléri.

A terület jégvesztesége akkora, hogy már most kisebb változásokat okoz a Föld gravitációs mezőjében, amit egy másik műhold, a GRACE észlelt. "A tény, miszerint ekkora területen, ilyen sok gleccsernél kezdett el hirtelen csökkenni a jég, meglepetésként ért minket" - folytatta Wouters.
"Ez a jégtakaró rendkívül gyors reakciójáról tanúskodik, pár év alatt a dinamikus rendszer teljesen eltolódott"

Az Antarktisz éghajlati modelljének adatai szerint ez a hirtelen változás nem magyarázható a havazásban vagy a levegő hőmérsékletében beállt változásokkal. Ehelyett a kutatók az óceánok felmelegedésének tulajdonítják a gyors jégolvadást.

A gleccserek többsége az óceán felszínén lebegő jéghegyeket táplál, melyek egyfajta aládúcolásként is szolgálnak, lelassítva a gleccserek óceánba jutását. Az Antarktisz körül uralkodó nyugati szelek az éghajlat melegedése, és az ózon kiürülés hatására egyre erősebbé váltak az utóbbi évtizedekben. Az erősebb szelek délről melegebb vizet toltak a sarkvidék felé, alulról olvasztva a gleccsereket és a jéghegyeket. Utóbbiak vastagsága egyötödével csökkent az elmúlt 20 évben. A legnagyobb aggályt az jelenti, hogy a gleccserek visszavonulásával a meleg víz bejut a félszigetre és még erősebb olvadásokat eredményez.



"Úgy tűnik, hogy 2009 környékén a jéghegyek elvékonyodása és a gleccserek felszín alatti olvadása átlépett egy kritikus tartományon, ami hirtelen jégveszteséget váltott ki. Az Antarktisz más területeivel összevetve azonban a déli félsziget jóval kevésbé tanulmányoztuk, ironikus módon pontosan a hosszú ideig fennálló változatlansága miatt" - összegzett Wouters. "A változások okának pontos megállapításához több adatra van szükség. A helyi jéghegyek geometriájának részletes ismerete, az óceán fenekének topográfiája, a jégtakaró vastagsága és a gleccserek folyási sebessége mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, meddig folytatódik a vékonyodás"

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Oldal:   <<        >>  
Hírkategóriák