+ A | - a | Visszaállít
2019. aug.
15
  Már a Hold felé
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
Elhagyta a Föld körüli pályát, már a Hold felé vezető útján tart a második indiai holdszonda. Tudta-e, hogy magyar berendezések is segítik? Az indiai Csándráján–2 (Chandrayaan–2) július 22-én indult Sriharikota szigetéről, egy GSLV Mk.3 hordozórakétával.



A Csándráján–2 egyik felvétele a Földről még nem sokkal indítása után, augusztus 3-án készült. (Kép: ISRO)

A szonda eddig a Föld mesterséges holdjaként keringett bolygónk körül, pályamagasságát fokozatosan emelték egyre nagyobbra. Augusztus 13-án a Csándráján–2 programja fontos mérföldkőhöz érkezett: egy a fő hajtóművével végzett, 1203 másodpercen át tartó manőver segítségével a Hold felé vezető pályára került. Most már kevesebb mint egy hétbe telik, hogy az indiai űrszonda megérkezzen a Holdhoz és pályára álljon az égitest körül. A leszállóegység és a holdjáró a tervek szerint szeptember első napjaiban éri el a felszínt, a déli pólushoz viszonylag közel, 70,9° déli szélességnél. Ezek az eszközök egy holdi nappalon (kb. 2 héten) át működnek majd, az utána következő holdi éjszaka mostoha körülményeinek átvészelésére nem készítették fel őket. A keringőegység még egy évig vizsgálhatja majd az égitestet.

A magyar BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. a programhoz – csakúgy, mint az első indiai hold- és marsszondák esetében – több kommunikációs berendezést szállított az Indiai Űrügynökségnek (ISRO). A különféle frekvencia szintézerek, erősítők és konverterek (például a fenti képen látható, S-sávban működő háromcsatornás BMCD35 is) az indiai földfelszini és hajófedélzeti követőállomásokon működnek, biztosítva az űreszköz és a földi irányítók között kapcsolattartást.

forrás:/urvilag/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2019. aug.
15
  Valódi repülő csészealjról készítettek felvételt
Kategória: Hogy mik vannak ?!... - Közzétette: nordi
Végre valódi repülő csészealjról készített felvétel látott napvilágot. Persze a járművet nem az idegenek készítették, hanem román kutatók és mérnökök, akik találmányuktól remélik a repülés forradalmasítását.
Az eszköz az ADIFO (All Direction Flying Object, azaz Minden Irányba Repülni Képes Objektum) nevet kapta.





Alacsony repülési magasságban, kisebb sebességgel a gép légcsatornás propellerrel tartja magát a levegőben (akárcsak a kvadrokopterek), míg nagyobb magasságban, nagyobb sebességnél sugárhajtóművet használ, amit a csészealj hátuljára szereltek....A videó inditásához Katt ide!

A jármű oldalsó részein fúvókák biztosítják, hogy a repülő csészealj - akárcsak a sci-fi filmekben látható űrhajók - hirtelen helyzetváltoztatásokat is gyorsan végre tudjon hajtani. Az ADIFO készítői szerint a manőverezésnek csak a pilóta fantáziája szabhat határt.

A tervezők szerint találmányuk ideális lesz harci drónnak is, mivel alakja miatt a radarok nehezebben tudják bemérni. A fejlesztések természetesen tovább folynak, a csészealjat következőleg nagyobb méretben, valamint transzszonikus és szuperszonikus sebesség mellett is tesztelni fogják.

A Motherboard portál ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy korábban – többek között az amerikai hadsereg is – már több csészealj formájú repülő járművet is próbáltak megalkotni, végül ezek egyike sem került bevetésre a gyakorlatban.

forrás:/origo /Motherboard/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák