+ A | - a | Visszaállít
2019. júl.
01
  Helikoptert küld a Titánra a NASA
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
A NASA az elmúlt hónapokban két újabb küldetés közül próbálta meg kiválasztani azt, amelyik fontosabb és érdekesebb eredményeket ígér. A 67P és a Titán közül választhattak, a most közzétett bejelentés szerint pedig a Szaturnusz legnagyobb holdját szemelték ki, ahová a 2020-as években küldünk majd egy újabb eszközt.



A több évig tartó küldetés során nagy területet vizsgálnának át.

A közleményben arról olvashatunk, hogy a 67P esetében ezúttal mintát hoztak volna vissza a Földre, azonban a holdraszállás ötvenedik évfordulóján inkább még merészebbet húztak, így hamarosan indulhat a munka a Titán-küldetésen. A New Frontiers kategóriába tartozó közepes küldetés költségeit 1 milliárd dollár alatt tartanák, ebből kellene tehát kidolgozni a landolóegységet, valamint az érdekes, helikopterre emlékeztető, nagyjából egy marsjáró méretének megfelelő eszközt, amely több, mint 2 éven keresztül vizsgálná a hold felszínét és annak meglehetősen sűrű légkörét. Itt érdekes eredményekre számítanak, a Cassini által odaküldött előd ugyanis alig 90 perc alatt számos fontos megfigyelést és adatot rögzített, így azt remélik, hogy a komplex kémia terén lesz mit megismernünk.

A kutatók szerint a Titán nagyjából az élet megjelenése előtti Földre hasonlít, miközben méretét tekintve alig másfélszer nagyobb a Holdnál, a felszíni gravitáció pedig alig egyhetede az általunk megszokottnak. Emiatt a nukleáris meghajtásra (RTG) támaszkodó helikopter meglehetősen könnyen mozog majd a környéken, 2,5 év alatt pedig nagyjából 180 kilométeres távolságot küzdene le, számos megfigyelést végezve a helyszínen. A kockázat magas, viszont a potenciális eredmények kecsegtetők, bár itt éveket kell még várnunk a konkrét fejleményekre, hiszen a páros 2026-ban indulna el, hogy azután 2034-ben érje el a holdat. A folyékony metánból álló folyók és tavak, valamint a Földre emlékeztető domborzat mindenképpen izgalmas célpont, meglátjuk, mi lesz a most elhatározott alapokból.

Az új páros a New Horizons, a Juno, valamint az OSIRIS-REx küldetést követi a sorban, ezek mindegyike érdekesnek bizonyult, a családon belül tehát már megvan a követendő példa.

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2019. júl.
01
  Szondát küld a NASA az aszteroidához, ami minden embert milliárdossá tenne a Földön
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: nordi
A Jupiter és a Mars pályája között található Psyché 16 nevű aszteroida különlegessége, hogy fémből – többek között aranyból és platinából – van. Egyelőre sok a kérdőjel körülötte.
A tervek szerint már 2022-ben útnak indítaná a NASA azt az űrszondát, aminek célpontja egy igen különleges aszteroida lesz. A Psyché 16 létezéséről már az 1850-es évek óta tudnak a csillagászok, ám továbbra is sok a kérdőjel körülötte.


A aszteroida a Jupiter és a Mars pályája között található, különlegessége pedig, hogy a hatalmas objektum fémből – többek között aranyból, platinából – áll. A szakemberek szerint a Psyché 16 egy korai bolygó nikkel-vas magja lehet, ami azonban egy kozmikus katasztrófában eltűnt, és csak a magja maradt meg. Ennek némileg ellent mond, hogy törmelék viszont sehol sincs körülötte.



A Fox News beszámolója szerint az aszteroida elképesztő értéket képvisel: 10 000 billiárd dollár lehet az értéke. Mindez sokkal-sokkal több a világgazdaság 75,5 billó dolláros értékénél. Forintra átszámítva inkább ki sem írnánk ennek az értékét, a lényeg úgyis ugyanaz: a Földön minden egyes embert milliárdossá tenne – és nem forintban, dollárban értve.

Az űrszonda célja, hogy kiderítse, valóban egy egykori bolygó magjáról van-e szó, meghatározná a területei korát és a felszínének topográfiáját. Emellett összehasonlítaná a szerkezetét a Föld magjának szerkezetével. A NASA azt szeretné, ha jobban megértenénk a bolygók alapkövének számító vasmagot.

Az űrszonda 2023-ban érné el a Marsot, az aszteroidához pedig 2026-ban érne oda

forrás:/hvg/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2019. júl.
01
  Összejött Elon Musk nagy mutatványa, a hálója elkapta a Földre visszahulló rakétadarabot
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: nordi
Egy több millió dollárba kerülő űreszköz esetében nem árt, ha olyan állapotban kerül vissza a Földre, hogy később is felhasználhatják. Ezen a téren nem nagyon remekelt a SpaceX, de most végre ez is összejött.
Siker koronázta a SpaceX "hálós" küldetését, a magánvállalathoz tartozó hajó elkapta a cég Falcon-rakétájának egyik értékes, a Földre visszahulló darabját.




Az orrkúp befogására egy hatalmas hálóval felszerelt hajót küld a vízre a SpaceX, amelynek irányítóit kizárólag egyetlen feladattal bízzák meg: próbálják meg úgy irányítani a vízi járművet, hogy a zuhanó szerkezet lehetőleg a hajóra erősített hálóba, ne pedig a vízbe essen. (Utóbbi esetben inkább a sósság a probléma, az ugyanis gyorsan kárt tehet a borításban.) A videó inditásához Katt ide!

A SpaceX-nek mindeddig nem sikerült befognia a Földre visszahulló rakétadarabot, ami azért is kellemetlen, mert alapból drága, nagyjából 6 millió dolláros elemről van szó. Noha képesek újra legyártani azt, értelemszerűen senki nem akar pluszköltséget fizetni, ha az elem egyébként - befogás esetén - egy másik kilövéskor is használható.

Az orrkúp persze nem csak úgy esik, kisebb hajtóműve, illetve ejtőernyője is van, hogy érkezés közben azért valamennyire irányban lehessen tartani, miközben a hajó legénysége a közelébe férkőzik. Ennek ellenére mindeddig nem sikerült végrehajtani a dolgot, az elem mindannyiszor a vízben kötött ki.

forrás:/hvg/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák