+ A | - a | Visszaállít
2019. febr.
09
  Még hidegebb éjjel a Hold túloldala
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Frey Sándor

A kínai Csang'e-4 leszállóegység és a holdjáró is sikeresen átvészelte az első éjszakáját. A Hold túlsó oldalán hidegebb van, mint az innensőn.
Január legelején hajtotta végre az űrtörténelem első sima leszállását a Hold túlsó, a Földről sosem látható oldalán a kínai Csang'e-4 (Chang'e-4) űrszonda. Röviddel a leérkezés után máris önállósodott a kis holdjármű, a Jütu-2 (Yutu-2). A helyben maradó és a mozgó egység kölcsönösen lefényképezte egymást, és elvégezték az első méréseiket. Aztán ahogy lenyugodott a Nap, „éjszakai álomba” merültek. A Hold lassú tengely körüli forgásából adódóan az éjszaka ott két héten át tart. Ez idő alatt nagyon lecsökken a hőmérséklet, hiszen az égitestet nem borítja légkör, ami szabályozná a klímát, visszatartva a nappali időszakban felgyülemlett hőt.


A rover január 29-én, a Csang'e-4 helyben maradó egysége egy nappal később aktivizálódott újra. A hosszú éjszaka után beérkezett legérdekesebb első eredmény, hogy a hőmérséklet a vártnál is alacsonyabbra, egészen –190 °C-ig süllyedt. Ez lényegesen (akár 20-30 fokkal) kisebb érték, mint amilyeneket korábban a Hold innenső oldalán mértek, például az Apollo űrhajók által odaszállított műszerekkel.

Maguk az Apollo leszállások természetesen nappali időszakokban történtek, hiszen az űrhajósok ekkor láthatták, hogy hová érkeznek. Az űrhajók ugyanakkor a felszínen hagytak számos mérőberendezést, miután a holdkompok visszatérő egységei elhagyták az égitestet. Ezek többek között hőmérsékleti adatokkal is szolgáltak, éveken át.

Jütu-2 holdjáró, még az első nappalán a Holdon

Ugyanígy az előző kínai leszálló holdszonda, a Csang'e-3 2013 vége óta tartó hosszú mérési sorai is a kutatók rendelkezésére állnak.
A Hold túlsó oldala már ránézésre is különbözik az innensőtől, és az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékletekben megmutatkozó különbség is erre vezethető vissza. A felszínt borító törmelékréteg (regolit) ugyanis a túloldalon sokkal vékonyabb, az összetétele is különbözhet, így más a hőtároló képessége.

A rover és az álló egység is rendelkezik némi belső fűtéssel, amit radioaktív termoelektromos generátor alkalmazásával oldanak meg. Ez teszi lehetővé, hogy a hosszú és hideg holdi éjszaka után egyáltalán feléledjenek. A nappal közepén, a magasan álló Nap közvetlen sugárzásának kitéve persze a forróság okoz gondot, ezért a Jütu-2 rovert február 3-án újból elaltatták, hogy elkerüljék a berendezések túlmelegedését (ugyanezt tették vele egyébként január 6–10. között is). A nagyobb méretű leszállóegység rendelkezik hőszabályozó rendszerrel, így annak nem kell megszakítania a méréseit akkor sem, ha magasan jár a Nap a horizont felett.

forrás:/urvilag/

kapcsolódó: Így hozza a Földre a Hold egy darabját a kínai szonda Katt ide!
Pár év múlva már bányásznák a Holdat, és igen jó okkal Katt ide!
Mit keresnek a Hold sötét oldalán? Katt ide!
Leszállt a Hold túlsó oldalán a kínai szonda Katt ide!
Megérkeztek az első képek a hold túlsó oldaláról Katt ide!
Új Hold-verseny indult el Katt ide!
Hold-küldetések...Mikor? Kik? Hogyan? Katt ide!
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2019. febr.
09
  Rekordmélységbe sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: nordi
Rekordmélységbe, több mint két kilométerre sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe - jelentették be a projektet vezető brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS) szakemberei, akik szerint kutatásuk segít megérteni, miként fog reagálni a régió az éghajlat melegedésére.

A Rutford-jégár térségében dolgozó 11 fős csapatnak január 8-án sikerült elérnie a 2152 méteres mélységben lévő üledéket 63 órányi folyamatos fúrást követően. A szakemberek 12 hete dolgoznak a szélsőséges időjárási körülmények között, nagyjából mínusz 30 Celsius-fokban.

A kutatókból és mérnökökből álló csapat a lyukba leeresztett műszerek segítségével fogja mérni a víznyomást, a jég hőmérsékletét és alakváltozását. A BEAMISH nevű projektet 20 éve tervezik a kutatók, és 2004-ben már egyszer megpróbálkoztak a megvalósításával, sikertelenül.

"Meglehetősen hiányosak az ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi történik a Nyugat-Antarktiszon és egy olyan terület tanulmányozásával, ahol a jég puha üledéken nyugszik, jobban megérthetjük, hogy ez a terület hogyan változhat a jövőben és milyen mértékben járulhat hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez" - mondta Andy Smith, a BAS vezető kutatója, aki jelenleg is a Rutford-jégáron dolgozik.

A csapat mostanra két lyukat fúrt - a második lyuk munkálatai a héten értek véget -, és a tervek szerint február közepéig marad a helyszínen. Az újabb munkálatokat egy második helyszínen, az eredetitől néhány kilométerrel arrébb kezdik meg.

"Tudjuk, hogy a melegebb óceánvíz felemészti a nyugat-antarktiszi gleccserek egy részét" - mondta Keith Makinson, a BAS oceanográfusa. "Jelenleg azt próbáljuk kideríteni, hogy mennyire csúszós az üledék a gleccserek alatt, vagyis azok milyen gyorsasággal csusszannának bele a kontinensről a tengerbe. Mindez segít annak pontosabb meghatározásában, hogy a nyugat-antarktiszi jég olvadása hogyan növelné a globális tengerszintet" - fűzte hozzá a szakember.

forrás:/mti/

kapcsolódó: Bizarr obszervatórium a Déli-sark alatt Katt ide!
Belyukadtak a sötétség tavába az Antarktiszon Katt ide!
Rég kihalt lények egyedeit fedezték fel az oroszok Katt ide!
3500-féle DNS-t találtak az Antarktisz jege alatti tóban Katt ide!
Az Antarktisz-összeesküvés Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2019. febr.
09
  A Nap szedte darabokra a csillagközi vándort
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Tóth Imre

Zdenek Sekanina világhírű üstököskutató szerint a csillagközi térből a Naprendszerbe látogatott ‘Oumuamua a Nap hatására esett darabjaira napközelben, majd a maradványai már egy elnyújtott alakú, de még a tömegvonzás által összetartott törmelékfelhő formájában távolodtak a Naptól, amikor felfedezték az objektumot. Ez a felismerés is a kis égitest természetes eredetét támasztja alá.

John E. Bortle amerikai amatőrcsillagász, aki üstökösök megfigyelésére szakosodott, egy 1991-es tanulmányában megállapította, hogy a parabola vagy közel parabola alakú pályán mozgó üstökösök, amelyek 1 CSE távolságon belül kerülnek napközelbe, hajlamosak a szétesésre. Magjuk több kisebb-nagyobb darabra, törmelékre, porszemcsékre esik szét.

Zdenek Sekanina, cseh származású amerikai üstököskutató ezt a jelenséget továbbgondolta, és alkalmazta a csillagközi térből érkezett 1I/’Oumuamua nagyon elnyújtott alakjának (a leghosszabb és legrövidebb méretének aránya legalább 6:1) és a Naptól távolodóban megfigyelt többlet-gyorsulásának magyarázatára.

Az 1I/’Oumuamua csak egy kóma és csóva nélküli aszteroidának látszik Alan Fitzsimmons (Queen University, Belfast) által 2017. október 29-én készített felvételen.

Mindenekelőtt érdemes felidézni az ‘Oumuamua (hawaii polinéz nyelven: “messziről érkezett első hírnök”) megismerésének történetét. Az apró égitest 2017. szeptember 9-én 0,25 CSE-re volt napközelben a Merkúr pályáján belül. Október 19-i felfedezésekor és később sem mutatott aktivitást, nem bocsátott ki gázt és port, kómája és csóvája sem volt.

Ezért inkább az aszteroidák közé sorolták, jóllehet a pályája erősen hiperbola, amelynek excentricitása mintegy 1,20. Ez rekord a korábbi megfigyelt szokásos üstököspályákhoz képest, és egyértelműen a csillagközi térből való érkezését mutatja.
A kanári-szigeteki La Palma Obszervatórium 4,2 méteres William Herschel Teleszkópjával (WHT) készült felvételen is csak egy csillagszerű kisbolygónak mutatkozik a csillagközi látogató.

Az alábbi ábrán az ‘Oumuamua pályájának a Naprendszer belső térségeiben húzódó ívét mutatja.

Sekanina szerint az ‘Oumuamua nem sokkal a napközelsége előtt eshetett szét (ennek időpontja nem ismert pontosan), amit a kis égitest jéganyagának gyors kigázosodása (szublimációja), és túl gyors forgása segített elő. Közeledve, de még távol a Naptól egy szubkilométeres méretű üstökösmag lehetett, belsejében jég és por volt, de a hosszú csillagközi út után egyszer csak egy újabb csillag, a Nap közelébe került. A benne levő jegek a hő hatására kigázosodtak, gyengítve szerkezetét, ráadásul még gyorsan is forgott a tengelye körül.

Az 1I/’Oumuamua erősen hiperbolikus pályájának a Naprendszer belső vidékén húzódó pályaszakasza, amelyen a 2017. szeptember 9-i napközelpont, és a Pan-STARRS program általi 2017. október 19-i felfedezés helyzete is jelölve van (forrás: NASA/JPL, Tom Ruen).

A test belsejének jéganyaga gyorsan elszublimált, csak a poranyag maradt, ami már nem mutatott kigázosodást, ezért nem volt megfigyelhető kómája és csóvája a felfedezéskor. A testet felépítő kisebb törmelék és poranyag azonban később sem szóródott szét a pálya mentén mint egy meteorraj, hanem a tömegvonzás egybe tartotta a napközelség után is. A Naptól távolodó pályaszakaszon megfigyelt, a tömegvonzás okozta pályaváltozásokhoz képesti többlet gyorsulást pedig Sekanina szerint a porszemcsékre ható Nap sugárnyomása okozta. Ezzel együtt a test egyszerű forgómozgás helyett bonyolult, gerjesztett forgómozgást végzett.

Sekanina két további, a Naprendszerünkhöz tartozó, de az ‘Oumuamua-hoz hasonló sorsra jutott üstököst is említ, amelyek napközelben port és törmelékdarabokat szórtak szét. Ezek a C/2010 X1 (Elenin) és a C/2017 S3 (PANSTARRS).

A C/2010 X1-üstököst Leonid Elenin fedezte fel 2010. december 10-én, jóval a perihéliuma előtt, ugyanis csak 2011. szeptember 11-én került napközelbe mintegy 0,48 CSE-re, vagyis közel a Merkúr pályájához. A másik példa a C/2017 S3 (PANSTARRS). Mint beszámoltunk róla, a Nap felé közeledő C/2017 S3-üstökös fényessége 2018. július 2-án váratlanul a korábbi tizenhatszorosára ugrott, vagyis kitörésen esett át. A C/2017 S3 az Oort-felhőből látogatott a Naprendszer belső térségeibe, és a különböző pályamódosító hatások következtében hiperbola pályán halad, aminek excentricitása csak nagyon kicsivel tér el 1-től, értéke 1,000082. Napközelségét 2018. augusztus 15-én érte el, amikor 0,208 CsE-re került közel központi csillagunkhoz, a Merkúr pályáján belül.

Az ‘Oumuamua méretét, elnyújtott alakját, forgását, sötét, alacsony fényvisszaverő képességű (albedójú), sötétvörös felszínét fotometriai megfigyelések alapján határozták meg. Az alábbi kép a megfigyelésekre alapozott művészi elképzelés a kis égitestről.



Ilyen lehet az 1I/’Oumuamua a megfigyeléseken alapuló művészi ábrázolás szerint (Martin Kornmesser, ESO).

Az ‘Oumuamua mibenlétének természetes égitest mivoltát tehát egyre több vizsgálat támasztja alá és eddig csak egy, a mesterséges eredetet (fényvitorla) ismertető, de nem megalapozott, erősen vitatott elképzelés látott napvilágot.

A csillagközi térből érkezett kis égitestről szóló, a hírrel kapcsolatos tudományos szakcikk az Astronomical Journal folyóiratban jelenik meg.

forrás:/csillagaszat.hu/

kapcsolódó: Heves ütközésre utal a Oumuamua aszteroida szertelen forgása Katt ide!
Kiderült, honnan érkezett a Naprendszeren túli bizarr látogató Katt ide!
Más Naptól jöhetett egy kisbolygó Katt ide!
Magyarázatot találtak az ufónak vélt aszteroida furcsa alakjára Katt ide!
Lehet, hogy földönkívüli űrszonda közeledik a Föld felé... Katt ide!
A Gömböc fejtheti meg az aszteroida rejtélyét Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák
---
-
.....