+ A | - a | Visszaállít
2018. dec.
24
  Megtalálták a legtávolabbi törpebolygót
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
Az International Astronomical Union egyik intézménye, a Minor Planet Center jelentette be, hogy megtalálták a Naprendszer eddigi legtávolabbi objektumát, amely egy törpebolygó, és a Földhöz képest 100-szor messzebb található a Naptól. Néhány részletet már ismerünk a kődarabról, azonban még bőven maradt kérdőjel.



Ezzel pedig egyben a Naprendszer legtávolabbi objektuma is megvan.

A hírügynökségi jelentés megerősíti, hogy a 2018 VG18 hivatalos névre keresztelt törpebolygó jelenleg a „Farout” becenévre hallgat, amely egyben nyilvánvaló utalás a hatalmas távolságra. A becslések szerint ennek átmérője 500 és 600 km között lehet, színe rózsaszín, illetve pirosas, a fenti méret révén pedig nem tartozik a nagyobb példányok közé, hiszen itt egyértelműen a Plútó vezet a maga 2370 km-es átmérőjével, a 2325 km-es Eris pedig szintén jóval méretesebb ennél. Első pillantásra borzasztóan lassúnak tűnt az objektum, ennek pontos pályáját még nem is ismerjük (előfordulhat, hogy 1000 év alatt kerüli meg a Napot), ami azzal magyarázható, hogy először csak a múlt hónapban bukkantak rá.

A csillagászok szerint a felszínt jég boríthatja, ami egyben a színre is magyarázatot szolgáltat, a jég ugyanis ekkora távolságban, gyakorlatilag folyamatosan kitéve a Nap sugárzásának, éppen ilyen rózsaszínes árnyalatot ölt. A kutatók egyébként eredetileg is nagyon távoli objektumok után keresgéltek, ők azonban a sokszor emlegetett Planet X esetleges megtalálására törekednek, amely ötször, netán tízszer is nagyobb lehet a Földnél – 2014-ben ugyanők vetették fel a kilencedik nagyobb bolygó létezését, amely a Naprendszer távolabbi régióiban tűnik lehetségesnek. Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a második legtávolabbi objektum, a már említett Eris, 96 CSE-re van a Naptól, míg a Plútó esetében ez a távolság mindössze 34 CSE.

A Farout a chilei Magellán-teleszkóp révén került elő, bár ebben a Hawaii-szigeteken található japán Subaru-teleszkóp is segített, hiszen először ezzel az eszközzel sikerült megpillantani az objektumot, még november elején.

forrás:/sg,hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák