+ A | - a | Visszaállít
2018. jún.
08
  Óriási felfedezés a Marsról
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: Róza

Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Mars felszínén és a légköri metán szezonális változását észlelte az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárója, ami az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a Föld szomszédján élet létezhetett.

A NASA tudósai azonban hangsúlyozzák, hogy nem biológiai magyarázatok is lehetségesek a két felfedezésre, amelyekre a Gale kráternél folyt kutatásai, mintavételei során bukkant a marsjáró.

Szerves molekulák három különböző fajtájára bukkant a szerkezet mintegy öt centiméter mélyre ásott a Gale-kárter mintegy 3,5 millió éves agyagpalájában, amely nyilvánvalóan egy nagy tó lehetett akkor, amikor az ősi Mars melegebb és nedvesebb volt, mint a mostani sivár bolygó.

A Curiosity műszerei a légköri metán nagy szezonális váltakozásait mérték.

A Curiosity marsjáró a Gale-kráterben (fotó: NASA)

A Föld légkörében a metán 95 százaléka biológiai tevékenységből származik, ennek ellenére a tudósok úgy vélik, túl korai megállapítani, hogy a marsi metán is az élethez kötődik.

A szerves molekulák az élet alkotórészei, de az élettel össze nem függő kémiai reakciók eredményei is lehetnek. A kutatók szerint túl korai kimondani, hogy biológiai folyamat révén jöttek létre.
"A szerves anyagnak három lehetséges forrása lehet.
Az első maga az élet, amelyről nem tudunk. A második a meteoritok, és az utolsó a geológiai folyamatok, a kőzetek formálódásának folyamata" - mondta Jennifer Eigenbrode, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrobiológusa.

A Curiosity marsjáró először 2014-ben észlelt szerves molekulákat a Gale-kráter kőzetében, de csak korlátozott mértékben.
"A szerves molekulák észlelése a kőzetben az életképesség történetéhez járul hozzá. Arról beszél nekünk, hogy ez az ősi környezet a Marson életet tarthatott fenn. Minden, ami szükséges az élethez ott volt. Arról azonban nem szól nekünk, hogy az élet ott volt" - magyarázta Eigenbrode.



Ősi élet létezhetett a Gale-kráterben? (kép: dailygalaxy.com)

Christopher Webster, a NASA légköri kutatásainak tudományos munkatársa a kaliforniai Jet Propulsion Laboratóriumban közölte, lehetséges, hogy létező mikrobák járulnak hozzá a marsi légközi metánhoz.
"Ezzel az új adattal, nem zárhatjuk ki a mikrobiális aktivitást, mint lehetséges forrást" - mondta.
A legnagyobb metánmennyiség nyár végén az északi féltekén 2,7-szer nagyobb volt a legkisebb szezonális mennyiségnél.
A tudósokat meglepte, hogy szerves vegyületeket találtak, különösen a mennyiségük, a Marson lévő rideg körülmények, köztük a bolygó felszínét bombázó napsugárzás miatt.
A felfedezések a Mars egy korábbi korára utalhatnak, amikor jelen volt a víz és primitív életformák létezése is lehetséges volt" - tette hozzá Webster.

A szakemberek azt remélik, hogy találnak jobban megőrződött szerves vegyületeket a Curiosity vagy más roverek révén, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ellenőrizzék az élet kémiai lenyomatait.


forrás:/mti/


kaocsolódó: Találtak valamit a Marson, bejelentésre készül ma este a NASA Katt ide!
Újabb adatok bizonyítják, hogy a Mars egykor lakható volt Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2018. jún.
08
  Épülnek a világ első 3D nyomtatós házai

A hollandiai Eindhovenben épülnek a világ első olyan lakóházai, amelyek felhúzásához háromdimenziós nyomtatót használnak. Az új technológia a kőműves munkát váltja fel.

Az ingatlanpiacon jövőre megjelenő öt ház közül a legkisebb - egy két hálószobás otthon - iránt már húsz család érdeklődött az után, hogy a lakóházak látványterveit bemutatták.

A Van Wijnen holland építőipari cég az Eindhoveni Műszaki Egyetemmel közös Mérföldkő programnak nevezett fejlesztése megoldást kínál a szakképzett kőművesek hiányára az országban, csökkenti az építési költségeket és a környezeti károkat is a kevesebb cement használata által - közölte Rudy van Gurp, a cég menedzsere.

Eindhovenben lakóházak épülnek háromdimenziós nyomtatót használatával. (fotó: 3dprintedhouse.nl)

Az építéshez használt 3D-s nyomtató lényegében egy hatalmas robotkar a végén fecskendővel, amely kilövelli a különleges, tejszínhabhoz hasonló állagú cementet.
Ezt az anyagot az építész tervei szerint formázzák, egyik réteget a másikra húzzák, hogy falat emeljenek és növeljék szilárdságát. "Nincs szükségünk zsaluzásra, és nem fogunk több cementet felhasználni a szükségesnél" - magyarázta Van Gurp.
A lakóházaknak csak a külső és a belső falai készülnek a nyomtatóval. Mire az ötödik otthon elkészül, amely háromszintes és három hálószobás lesz, a szakemberek azt remélik, hogy a szennyvízcsatornát és más tartozékokat is képesek lesznek elkészíteni 3D-s nyomatóval.

Az új technológia lehetővé teszi azt is, hogy a falakba közvetlenül beépítsék a világítás, a fűtés és a biztonsági berendezés működtetéséhez szükséges vezeték nélküli érzékelőket, hogy okosházakat alkossanak.

forrás:/portfolio.hu/mti/

kapcsolódó: 24 óra alatt nyomtatnak egy lakóházat Katt ide!
Dubajban kinyomtattak egy 250 négyzetméteres házat Katt ide!
Óriás printerekkel nyomtatják a jövő csatornaházait Hollandiában Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2018. jún.
08
  Újabb "akusztikus támadás" történt?
Kategória: Hogy mik vannak ?!... - Közzétette: Róza
Újabb rejtélyes megbetegedések történtek különös hangok miatt a dél-kínai Kantonban lévő amerikai főkonzulátuson, többeket hazaszállítottak az Egyesült Államokba - közölte szerdán este Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő.

A szóvivőnő nem közölte, hogy hány amerikai állampolgár betegedett meg, de annyit elmondott: valamennyien a kantoni főkonzulátuson dolgoztak, jelenleg a Pennsylvania Egyetemen vizsgálják őket. A The New York Times című lap értesülései szerint legalább két amerikai lett rosszul, miután különös hangokat hallottak.

Egyikük szerdán este a feleségével és két gyermekével együtt hagyta el Kínát. A kantoni konzulátuson májusban történt az első megbetegedés. Az amerikai külügyminisztérium akkor arról tájékoztatott, hogy a kantoni főkonzulátus egyik munkatársa látási és hallási zavaroktól, enyhe agykárosodástól szenved, miután különös hangokat észlelt.

Az amerikai külügyminisztérium azonnal Kantonba küldött egy orvoscsoportot, amely jelenleg is a dél-kínai nagyvárosban tartózkodik.
A titokzatos kór szinte teljesen azonos tünetekkel jár, mint amelyekkel az Egyesült Államok havannai nagykövetségén tavaly megbetegedett diplomaták és családtagjaik küszködnek: fejfájás, szédülés, hallásvesztés, enyhébb agykárosodás, kognitív zavarok. A Kubában megbetegedettek azt mondták, hogy a tünetek jelentkezése előtt többször is furcsa hanghatásokra lettek figyelmesek, s bár a betegség okát egyelőre nem sikerült megfejteni, az amerikai orvosok "akusztikus támadásról" beszélnek.

Különös hangoktól lett beteg több amerikai diplomata

Kedden Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója közleményben jelentette be, hogy a minisztériumban - más tárcák szakembereivel közösen - munkacsoportot hoztak létre a külföldön történt rejtélyes megbetegedések kivizsgálására. A külügyminiszter ismételten hangsúlyozta: még nem sikerült megállapítani a tünetek okát.

forrás:/mti/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák