+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
20
  Lefotózták a galaxisunk közepén trónoló fekete lyukat
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Nagy Attila Károly

Április 11-én befejeződött az Event Horizon Telescope nevű projekt fő adatgyűjtési fázisa, aminek célja, hogy a saját galaxisunk, azaz a Tejútrendszer magjában, a Sagittarius A* rádióforrás közelében feltételezett szupermasszív fekete lyuk eseményhorizontját fényképezze. A hat napig tartó, összehangolt “fotózásban” a Föld különböző pontjain működő nagy rádióteleszkópok vettek részt, írja a Universe Today.


A bolygóméretű megfigyelési rendszertől azt várják, hogy a segítségével megalkotott kép alapján sikerül meghatározni a szuper-nagytömegű fekete lyukunk eseményhorizontjának tömegét és spinjét. A Földtől 26 ezer fényévre lévő, a becslések szerint négymillió nap tömegű fekete lyukról 500 terabyte adatot gyűjtöttek be a felvétel kilenc napja alatt.

A projekt a galaxisunk szuper-nagytömegű fekete lyukának eseményhorizontját figyeli, ehhez nyolc nagy rádiótávcsövet használ egyszerre.

Az adatok feldolgozása természetesen eltart még egy darabig, részben azért mert az Antarktiszon lévő teleszkóp (South Pole Telescope) adatait tartalmazó merevlemez elszállításával meg kell várni a kedvező időjárási körülményeket, azaz az októberben beköszöntő sarki tavaszt. A hatalmas mennyiségű adatot ezután szuperszámítógépekkel dolgozzák majd fel a massachusettsi Haystack Obszervatóriumban, és a várhatóan több hónapig tartó elemzés végén kapják meg a galaxisunk közepén lévő feket lyuk részletes képét.

A Sagittarius A* rádióforrás, aminek közelében a galaxisunk közepén lévő szupermasszív fekete lyuk lehet (Fotó: NASA/UMass/ IR: NASA/STScI)

Leghamarabb tehát valamikor 2018-ban láthatjuk meg azt, amit eddig emberi szem még sosem látott. És még mielőtt valami hasonló látványban reménykednénk, mint amit az Interstellar című filmben láthattunk: az EHT által készített első fotó várhatóan nem lesz tökéletesen kristálytiszta.

A galaxisok középpontjában található szuper-nagytömegű fekete lyukak a ma ismert legnagyobb tömegű fekete lyukak, a tömegük százezer és tízmilliárd naptömeg közötti. A megfigyelésükkel ugyanaz a probléma, mint általában a fekete lyukakkal: olyan elképesztően nagy a gravitációs erejük, hogy egy kritikus ponton, az eseményhorizonton túl már semmi (vagy legalábbis szinte semmi), még a fény se szabadul a vonzásukból, fény nélkül viszont nem látjuk őket, így közvetlenül nem megfigyelhetők.
A EHT-projekt elve az, hogy a Föld forgását kihasználva egyszerre több távcsövet irányítanak ugyanarra az objektumra, folyamatosan megfigyelés alatt tartva azt. Ekképp az adataik egyesítésével egyetlen óriási műszert tudnak velük szimulálni, amivel ugyan nem lehet bepillantani a fekete lyuk eseményhorizontja mögé, de közvetlen környezetének megfigyelésével, közvetve képet alkothatnak viselkedéséről.

forrás:/index/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
20
  A klímaváltozás miatt váltott folyásirányt egy kanadai folyó
A folyólefejeződés nem hangszik valami bizalomgerjesztően. A kaptúraként is ismert jelenségről akkor beszélünk, amikor egy folyóvölgy találkozik egy másikkal, így a magasabban lévő mederből a víz átfolyik az alacsonyabba. A jelenségre számtalan példát ismer a tudomány, egy újonnan dokumentált eset azonban igen egyedinek mondható.

Egy Nature Geoscience-ben megjelent tanulmány szerint a kanadai Slims-folyó, amely az elmúlt 300 év során a Bering-tengertől északra folyt, most irányt változtatott, és immár az Alaszkai-öböl irányába áramlik az Alsek- és a Kaskawulsh-folyón keresztül.

A kaptúrának több oka is lehet. A nagyobb földrengések például olyan szélsőséges hatással lehetnek a helyi topográfiára, hogy akár a folyókat is eltéríthetik. Földcsuszamlásoknál hasonló történhet, ekkor a folyók medrében megjelenő torlasz okozhatja az irányváltást.

A tudomány számtalan nyomot talált már a távoli múltban bekövetkezett folyólefejeződésre. A modern korból azonban sokáig nem ismertek hasonló példát, egészen mostanáig. Az újonnan dokumentált eset lehet az első, melyet nem egy természetes folyamat, hanem az emberi tevékenység váltott ki.

2016 nyarán a Tacomai Washington Egyetem szakértői által vezetett kutatók ellátogattak a Slims-folyóhoz, ahol felfedezték, hogy a víztömeg egyszerűen már nem is folyik. Sőt, később azt is megfigyelhették, miként szárad ki a meder: a folyó mindössze négy nap alatt teljesen eltűnt.
A táj 3D-s domborzati modelljének elkészítéséhez a csapat egy drónt használt. A felmérés kimutatta, hogy a folyó pusztulásának hátterében a Kaskawulsh-gleccser áll.

A jégtömeg olvadt vize ugyanis eredetileg úgy táplálta a Slims-folyót, hogy az északi irányba indult meg. 2016 rendkívül meleg tavasza és nyara azonban azt eredményezte, hogy az olvadt víz visszafele kezdett el áramolni, így a folyó a keletre található Kaskawulsh- és a délre található Alsek-folyóba ömlött.



A Slims-folyót elsősorban az Alsek-folyó térítette el, amely immár 70-szer nagyobb, mint a mára eltűnt folyó.

A csapat statisztikai analízise alapján 99,5 százalék az esély arra, hogy a hatalmas olvadás hátterében a globális felmelegedés áll.
John Clague, az eredményekről beszámoló tanulmány szerzője és a Simon Fraser Egyetem természeti katasztrófákkal foglalkozó szakértője szerint az eset a sajátos földrajzi helyzet miatt a szokásostól némiképp eltér. Tágabb értelemben a jelenség rámutatott, hogy mekkora változások állnak be a klímaváltozás miatt a világ gleccsereiben.

forrás:/24.hu/IFL Science/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
20
  A sör még egy atomrobbanás után is fogyasztható marad
Kategória: Kész röhej és egyéb örültségek - Közzétette: nordi
Egy nukleáris fegyver felrobbanása elképesztő pusztítással jár: a detonációtól az épületek szétmorzsolódnak, a gyúlékony anyagok lángra kapnak, aki pedig valahogy túléli a robbanást, az komoly sérüléseket szenved - és akkor a sugárzásról még nem is beszéltünk. Úgy tűnik azonban, hogy nem pusztul el minden egy ilyen detonációtól.
Van ugyanis esély arra, hogy egy esetleges atomháború túlélői a romok közt kutatva olyan sörös- és üdítőitalos üvegeket találhatnak, melyeknek tartalma még fogyasztható lesz.


1945. és az 1960-as évek közt az Egyesült Államok számtalan földfelszín feletti nukleáris fegyvertesztet hajtott végre Nevada sivatagában. Az 1955-ben meginduló kísérletsorozat, a Teáskanna Hadművelet során 14 bombát robbantottak fel. A kutatók két detonáció előtt néhány sörös- és üdítőitalos dobozt illetve üveget is elhelyeztek a tesztterületen.


A legközelebbiek mindössze 322 méterre voltak a robbanás középpontjától, a legtávolabbiak azonban több kilométerre. A dobozok és üvegek egy részét a földbe ásták, néhányat a halomba raktak, a többit pedig egymás mellé állították.

Bár a detonációkhoz legközelebb található italok némiképp radioaktívvá váltak, a kutatók mégis arra jutottak, hogy vészhelyzet esetén még felhasználhatóak. Mivel a távolabbiak jóval kevésbé lettek kitéve a sugárzásnak, ezek közül több is fogyasztható maradt.

A tudósok annyira bíztak a méréseikben, hogy néhány biztonságosabbnak ítélt italt meg is kóstoltak.

Persze, ha az ember átvészel egy nukleáris támadást, nem az lesz az első dolga, hogy sör és üdítő után kutasson – a radioaktív csapadék (fallout) ugyanis sokáig megközelíthetetlenné teszi a robbantás környezetét.

A radioaktív csapadék – a neve ellenére – nem eső vagy hó, hanem a detonáció után megjelenő sugárzó por és hamu. Az anyag a bomba darabjaiból, illetve a robbanás helyszínén található földből, homokból, kőből, fából és egyéb törmelékekből áll össze. A szél később képes igen messzire is elhordani a falloutot.

Éppen ezért egy nukleáris fegyver bevetése után a túlélőknek mindenek előtt megfelelő menedéket kell találniuk maguknak, a sörözéssel érdemes várni.

forrás:/24.hu//Science Alert/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák