+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
08
  A rakéta orrát is visszahozta a SpaceX
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: Róza


A cég pedig újabb mókás rakományt lőne fel az új generáció első példányával.
A SpaceX a napokban történelmet írt, miután sikeresen fellőttek, majd pedig ismét visszahoztak egy korábban már felhasznált rakétát. Az akkori beszámolókban nem esett szó arról, hogy az első fokozat mellett ezúttal a rakománynak helyet adó orr-részt is sikerült megmenteni, ami tovább csökkenti a költségeket.


A sikeres fellövést követő sajtótájékoztatón hangzott el Musk szájából, hogy a rakéta orrát is sikerült visszahozniuk, amit kisebb rakétákkal és irányítható ejtőernyőkkel értek el. Ez természetesen újabb lépést jelent a teljes újrafelhasználás irányába vezető úton, emellett pedig a méretes, akár egy teljes busznak is elegendő helyet biztosító, darabonként 6 millió dollárba kerülő orr-rész többszöri felhasználása tovább csökkentheti a költségeket.



Ezt most két részben hozták vissza, Musk annyit erősített meg, hogy ebből legalább az egyik példányt sikerült visszanyerni, de ő szeretne valamilyen megoldást találni a második fokozat visszahozására is, hiszen ezzel fellövésenként további 30 százalékkal lehetne csökkenteni a jelenleg 62 millió dollárra rúgó számlát.

Ami az új generáció, vagyis a Falcon Heavy közelgő bemutatkozását illeti, itt szintén nagy az érdeklődés, köszönhetően többek között az utóbbi hónapokban felmutatott sikeres szereplésnek. Egy kérdésre válaszolva Musk itt megemlítette, hogy valamilyen mókás rakományt szeretnének a rakétára rakni, ahogy azt annak idején a Falcon 9 esetében is tették – akkor egy hatalmas sajtkereket vittek fel „hasznos” teherként, azt azonban még nem tudjuk, hogy a Falcon Heavy esetében mire készülnek.

Az új rakéta egyébként még idén bemutatkozna, erre jó eséllyel már a nyár folyamán sor kerülhet.


forrás:/sg.hu/

kapcsolódó: SpaceX: itt az újra­felhasználás! - Megvalósult a cég egyik eredeti célkitűzése, egy újból fellőtt rakétát is visszahoztak. Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
08
  Digitális egészségügy – az emberiség galaktikus jövőjének kulcsa (2.rész)
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: Róza
szerző: dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató

A szakértők és gondolkodók – mint például Elon Musk (SpaceX) – a közeljövőben képzelik el a Marsra szállást. A legnagyobb kihívás azonban nem a megfelelő rakétatechnika kifejlesztése lesz, hanem a digitális egészségügyi technológiák hiánya. A három részes sorozat második része azokról a technológiákról szól, melyek segítenek eljuttatni az űrhajósokat a Marsig.
Napjaink tudása és technológiai fejlettsége mellett a Mars-expedíción részt vevők túlélési esélye a nullához közelít. Hogyan javíthatnánk ezen a borús prognózison?


a) Mindent mérő vékony testszenzorok

A marsi utazás során az egyik legjelentősebb kihívást a rakomány mennyisége jelenti. Apró, ámde minden fontos élettani jellemzőt mérő szenzorok nélkül a személyzet nem lesz képes egészségügyi döntések meghozatalára. A jelenleg elérhető mérőeszközök sajnos túl nagyok, hamar lemerülnek, és nehéz velük dolgozni. Az űrhajósoknak ezeknél megbízhatóbb eszközök kellenek – például digitális tetoválások vagy beültetett mikrocsipek, amelyek az űrhajósok aktív részvétele nélkül is el tudnák végezni a mérési feladatokat. A japán professzor, Takao Szomeja, valamint az MC10 nevű vállalat pont ilyen tetoválások fejlesztésén dolgozik.

b) A mesterséges intelligenciának az űrben a helye

A 2001: Űrodüsszeia című Stanley Kubrick-kultuszfilmből már jól tudjuk, hogy az emberiség nem élhet az űrben mesterséges intelligencia (MI) nélkül. Nos, ez a való életben is így van. Teljesen mindegy, milyen fejlett testszenzorokra és viselhető eszközökre teszünk szert, a mérések nem segítenek megoldani a mindennapos problémákat okos algoritmusok segítsége nélkül.

Az űrhajósok csak késleltetve tudnak majd kapcsolatban lenni a Földdel, és mindegyikük nem rendelkezhet egy tapasztalt orvos, kutató és adatelemző tudásával egyszerre – így ezeket a feladatokat egy okos algoritmusnak kell elvégeznie helyettük. Ez nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy minden egyes napból a maximumot hozzák ki, és feszegethessék a hatékonyság elméleti határait.

d) Űrbéli telemedicina

Ahogy azt már Neil deGrasse Tysontól is hallottuk, a hatalmas távolságok és késleltetett kommunikáció hatalmas problémákat okoz az űrutazás terén. Mivel a földi orvosok és a marsi személyzet közötti távolság akár 50 millió kilométer is lehet, elengedhetetlen, hogy az utazók jó minőségű kommunikációs kapcsolatot tudjanak fenntartani a földi specialistákkal.

Bár a távolság ezt jelentősen megnehezíti, időről időre szükséges lesz valódi orvossal konzultálni.

Míg az okos algoritmusok/miniatűr szenzorok fényes jövő előtt állnak, és mindenképpen folytatni kell a fejlesztésüket az űrutazás érdekében, az emberi felügyelet továbbra is kulcsfontosságú része a helyes döntések meghozatalának.

Az InTouch Health kiváló példa, és elképzelhető, hogy fejlesztenek majd űrutazáshoz szükséges szolgáltatásokat is a jövőben. Ezek olyan önmagukban is mozogni képes robotok, melyeken keresztül egy orvos felügyelheti a páciens vizsgálatát.

e) Új élelmezési technológiák

Hogyan biztosíthatjuk, hogy az asztronautáknak elegendő élelmiszerük legyen az űrben? És azt, hogy pontosan azt a mennyiséget, minőséget és fajtát fogyasszák, amelyre a szervezetüknek szüksége van?
A megoldás az ételszkennerekben és a 3D-nyomtatásban rejlik.
A jövőben az ételszkennerek képesek lesznek tájékoztatást nyújtani arról, hogy hány gramm cukor van a gyümölcsökben vagy hány százalék alkoholt tartalmaznak az italok. Emellett a genetikai teszteknek köszönhetően a génjeinkben tárolt adatok alapján is lehet étkezési javaslatokat tenni.

A 3D-ételnyomtatók friss hozzávalókból képesek lesznek pizzát, sütit, vagy bármilyen más ételt elkészíteni, pont úgy, mint ahogy a Foodini teszi azt napjainkban. Képzeljük el egy pillanatra, hogy ezek a vadonatúj eszközök mennyire jól kihasználhatók lesznek az űrutazásban.

c) A Star Trek igazi orvosi trikordere



Egy valódi, működő trikorder (második kedvenc űrsorozatom, a Star Trek után szabadon) új korszak kezdetét jelentené az orvoslásban. Drága gépezetek és hosszú várakozási idők helyett minden információ azonnal elérhetővé válna. Az orvos csak szkennelné a beteget (vagy akár a beteg saját magát), és már a kezében is lenne egy lista a diagnosztikai lehetőségekről és javaslatokról. Képzeljük el, mekkora hatással lenne a trikorder az űrhajósok egészségének mérésére!


Egy okostelefonnal párosított nagy teljesítményű mikroszkóp könnyedén elemezhetne például levett mintákat és bőrelváltozásokról készült fotókat is. Az érzékelők felismerhetnék a DNS-elváltozásokat, illetve antitesteket és konkrét fehérjéket is kimutathatnának. Elektronikus orr, ultrahangos szonda vagy gyakorlatilag bármilyen napjainkban elérhető eszköz összeköthető okostelefonnal, így kiterjesztve képességeit. Már léteznek példák a való életben (pl. Viatom Checkme) és a nemzetközi XPrize verseny döntőjének résztvevői is hasonló megoldásokon dolgoznak.

A sorozat harmadik része azokról a technológiákról szól majd, amelyek segítenek egészségesen tartani az űrhajósokat egy marsi bázison.


forrás:/urvilag.hu/

kapcsolódó: Digitális egészségügy – az emberiség galaktikus jövőjének kulcsa (1. rész) Katt ide!


Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
08
  Börtönre ítélték Beke Istvánékat, de már letöltötték büntetésüket
Kategória: Autonómia - Közzétette: Róza
Alapfokon 10 hónap és 8 nap, illetve 11 hónap és 6 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a Bukaresti Ítélőtábla Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt. A vádak egy része alól felmentették őket.

Mint ismert, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetőjét azzal vádoltak, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.

A vádlottakat a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték csak 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.

(archív: Utcára vonultak Beke István igazáért Sepsiszentgyörgyön, forrás Maszol)

Beke ügyvédje: "Sírjak, vagy nevessek?"

„Nem tudom, sírjak, vagy nevessek" – kommentálta a Maszolnak az ítéletet Beke István ügyvédje. Lică Dragoș Cristian szerint "tipikusan román" ítélet született. Szerinte ez a döntés azt sugallja, hogy a bírák voltaképpen elismerték a két férfi ártatlanságát, de el akarták kerülni azt, hogy a román államot kártérítésre kötelezhessék a vádlottak elleni eddigi igazságtalan kényszerintézkedésekért. Az ügyvéd leszögezte: mindenképpen fellebbezni fog. „Védencemet fel kell menteni az összes vád alól" – fogalmazott.

Ezek voltak a vádak

Az ügyészség Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolta. A bíróság mindkettejük esetében az első vádpontnál a büntetőjogi besorolást az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletre (illetve felbujtásra) változtatta, majd ezen vádpontok alól felmentette őket.

A kiszabott büntetést végül a - pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos – második vádpont miatt szabták ki rájuk. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a vádiratban megfogalmazott kérésének helyt adva a bíróság fasiszta jellegű, idegengyűlő, rasszista szervezetnek minősítette a HVIM-et és elrendelte a korábban lefoglalt pirotechnikai eszközök, mobiltelefonok, zászlók és jelvények végleges elkobzását. A bíróság tíz-tíz ezer lejes perköltség megfizetésére kötelezte a vádlottakat.



Beke István és Szőcs Zoltán (fotó: HVIM)

Ártatlannak mondták magukat

A DIICOT képviselője a két héttel ezelőtti, utolsó tárgyalási napon azt állította: a lefoglalt nagy mennyiségű pirotechnikai anyag alkalmas volt a testi épség, vagy akár emberélet veszélyeztetésére. Az utolsó szó jogán Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal.


forrás:/maszol.ro/

kapcsolódó: Lezárták a vádiratot Beke István és Szőcs Zoltán ügyében Katt ide!
Néma tüntetés „nézőkkel” – Beke István mellett a barótiak is Katt ide!
Kilóg a lóláb... Mit hallgat el a SRI a Beke-ügyben? Katt ide!

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák