+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
02
  A földi víz idősebb a Napnál
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
szerző: Kovács József

A földi élet létrejöttében és fejlődésében alapvető szerepet játszó víz egy része egy új kutatási eredmény szerint jég formájában került a csillagközi térből a Naprendszerünk területére, még annak kialakulása előtt.
A víz döntő szerepet játszott a földi élet kifejlődésében és a jelenlétét más bolygók esetében is elengedhetetlennek gondoljuk, ha az élet lehetőségének valószínűségét becsüljük. A földi víz eredetének tisztázása alapvető fontosságú annak megértésében, hogy az élet bölcsői miként alakultak ki és a szükséges feltételek milyen valószínűséggel találhatók meg más égitesteken. Új munkájukban Conel Alexander (Carnegie Institution) és kollégái azt állítják, hogy a Naprendszerben jelen lévő víz nagy része olyan jégből származik, amely az intersztelláris térben keletkezett, még csillagunk és bolygórendszerünk születése és formálódása előtt.


A Naprendszerben a víz sok helyütt megtalálható, nem csak a Földön: a jeges üstökösökön és holdakon, a Merkúr árnyékos medencéiben, de a Holdról és a Marsról származó meteoritok ásványi mintáiban is kimutatták a jelenlétét. Különösen érdekesek az üstökösök és a kisbolygók, amelyek egyfajta “időkapszulaként” őrzik az ősi Naprendszerben uralkodó feltételek nyomait. A bennük lévő jég nyújthat információt arról a még ősibb jégről, ami a Napot a születése után körülvette, és amelynek eredete mostanáig tisztázatlan volt.

A fiatal Napot egy protoplanetáris korong, az ún. szoláris köd övezte, amelyből a bolygók is kialakultak. Nem volt azonban világos, hogy az ebben található jég ugyanabból az intersztelláris molekulafelhőből származott-e, amelyből csillagunk is létrejött vagy ez a csillagközi víz megsemmisült és a szoláris ködben zajló kémiai reakciók eredményeként újra formálódott.

Az illusztráció a Naprendszerben található vizet mutatja a különböző fejlődési szakaszokban, a Nap születése előtti időktől a bolygók kialakulásának időszakáig. (Bill Saxton, NSF/AUI/NRAO)

Alexander magyarázata szerint ezen kérdések megválaszolása azért rendkívül fontos, mert ha a korai Naprendszerben lévő víz alapvetően a csillagközi térből származó jégből eredeztethető, akkor valószínű, hogy hasonló eredetű, probiotikus szerves anyagot tartalmazó jég található más, formálódó csillagok körüli protoplanetáris korongokban is. Ha azonban az ősi Naprendszer vize helyi kémiai reakciók eredménye, akkor a formálódó bolygórendszerek víztartalma jelentősen eltérhet egymástól, ami viszont bonyolítja az élet lehetőségének problémáját.

A naprendszerbeli jég történetét kutató csoport, amelynek vezetője L. Ilsedore Cleeves (University of Michigan), a hidrogénre és izotópjára, a deutériumra fókuszált. Az izotópok az eltérő neutronszám miatt eltérő tömegűek, így a kémiai reakciókban másként viselkednek. A Földön a vízmolekulák túlnyomó részében az oxigén mellett két hidrogénatom található, de léteznek olyanok is, ahol a hidrogént deutérium helyettesíti (nehézvíz). A kétfajta vízmolekula aránya információt hordoz arról, hogy a molekulák milyen körülmények között alakultak ki. Az intersztelláris vízjégben a formálódáskori alacsony hőmérséklet miatt a deutériumos vízmolekulák aránya jóval magasabb, mint a földi arány. Eddig nem volt ismert, hogy a deutériumtöbbletnek hányad része tűnt el a Nap születése során zajló kémiai folyamatoknak köszönhetően, illetve mennyi nehézvizet termelt a korai Naprendszer maga.

Cleeves és munkatársai a probléma megoldása érdekében egy olyan protoplanetáris korong modelljét tanulmányozták, amelyben a kémiai reakciók következtében már a csillagközi jégből származó összes deutérium eltűnt, így azt vizsgálhatták, hogy a rendszer “nulláról” indulva mennyi deutériumos jeget állít elő egy 1 millió éves időszak alatt. Arra voltak kíváncsiak, hogy reprodukálható-e az a deutérium/hidrogén arány, ami a meteoritikus mintákban, a földi óceánokban és az üstökösökben mérhető. Mivel a modellben ezeket az arányokat nem sikerült előállítaniuk, azt a következtetést vonták le, hogy a Naprendszerben található víz legalább egy része intersztelláris eredetű, még a Nap születése előtti időkből.

Alexander összegzése szerint tehát a naprendszerbeli víz jelentős része idősebb, mint a Nap, ami azt jelzi, hogy a szerves anyagokban gazdag intersztelláris jég valószínűleg minden fiatal bolygórendszerben megtalálható.


forrás:/csillagaszat.hu/


Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
02
  Döntött a bíróság: a mágia nem bűncselekmény
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: fulldragon
szerző: Suki Zoltán

Nem mindennapi pert tárgyalt a Pesti Központi Kerületi Bíróság Biczó László vezette tanácsa. Egy gyakorló mágust perelt be egykori ügyfele azzal, hogy becsapta, és kicsalt tőle csaknem 38 millió forintnyi svájci frankot. A perelő asszony Svájcban volt adószakértő, de a közgazdaságtanon túl nagyon hisz a spiritualitásban is. A bíróságnak végül egy dolgot kellett tisztázni: az ezoterikus szolgáltatás bűncselekmény-e. Nem az, a mágust felmentették.
Feladta a leckét a bíróságnak az a per, amelyet egy, sokáig Svájcban élő magyar asszony indított egy Magyarországon dolgozó mágus ellen. Biczó László bíró az ítélethirdetés utáni indoklásában szóvá is tette, hogy erre a perre és végül az állásfoglalásra az „igazságszolgáltatás nem szívesen vállalkozott”.


Az eljárás lényege az volt, hogy egy Svájcban élő magyar asszony, aki egyébként adószakértőként dolgozott, örökösödési ügyének intézéséhez keresett segítséget. A férje halt meg. Több jóst is felkeresett, végül az ügy vádlottja mellett döntött, akire az interneten bukkant. Először csak rontáslevételt rendelt. Azt mondta, hogy ezzel akarta tesztelni a mágust, valóban jól dolgozik-e. A rontáslevétel sikeres lehetett, mert ezután további segítséget is kért.

Ne szeress mágusba!

A rontáslevételért a mágus csaknem kétmillió forintot kért, amelyet az asszony több részletben ki is egyenlített. Állítása szerint azért nem egy összegben fizetett, mert mindig megvárta, hogy eredményes lesz-e a kezelés. A rontáslevétel annyira jól sikerült, hogy az asszony beleszeretett a férfibe, és el akarta mélyíteni vele kapcsolatát. Ezután kérte meg, hogy segítsen intézni az ügyeit.

Kezdődtek a bajok, nincsenek bizonylatok

A nő vallomásai és a feljelentése szerint a férfi, miután rájött, hogy az asszonynak sok pénze van, egyre többször és egyre többet kért tőle. Az asszony azt vallotta, hogy összesen 130 ezer svájci frankról volt szó, amelyet elismervény nélkül adott át.

Ebből egy ezoterikus tárgyakkal foglalkozó ajándéküzletet akart nyitni, és az árubeszerzéshez szükséges autót vett volna a férfi.

Az asszony állította, miután átadta a pénzt, a mágus elérhetetlenné vált, és Marokkóba utazott.
A bíróság ezt a fajta pénzkezelést nagyon furcsának tartotta, mivel az első kétmilliót aprólékosan dokumentálva utalta a nő, így legalábbis érthetetlen, hogy a sokkal nagyobb összegről miért nem írtak semmiféle elismervényt.

Nem nyílt boszorkánystúdió
A megvádolt mágus az eljárás alatt végig tagadta, hogy megkapta volna a 130 ezer frankot, azt viszont elismerte, hogy ezoterikus szolgáltatásért átutaltak neki csaknem kétmillió forintot. Azt is vallotta, hogy a nő azt mondta, ő is boszorkány, és boszorkánystúdiót akart vele nyitni Svájcban.

Az utolsó szó jogán
Az ítélethirdetés előtt mindkét fél szólhatott. Ezt az asszony nem használta ki, annál többet beszélt viszont a férfi.
Elmondta, hogy világ életében vigyázott a becsületére, sosem vert át senkit, ráadásul még Istenben is hisz. Ez azért fontos egy mágusnak, mert etikát és modellt teremt – mondta. Szerinte az asszony szerelmes volt belé, és vele akart dolgozni. Ő azonban viszonyt nem szeretett volna, hiszen felesége és gyermeke is van. Valószínűleg az nem tetszett a nőnek, hogy boldog életet él. – Nem jókedvemből lettem mágus. Bennem volt – közölte végül a magát a Magyar Mágusszövetség szellemi vezetőjének nevező férfi.



A bíróság viszonylag rövid idő alatt hozta meg az ítéletét, felmentette a csalás vádja alól a férfit. Biczó László indoklásában elmondta, hogy a pénz átadása, illetve átvétele sem bizonyítható, ráadásul mindkét fél vallomásai tele voltak ellentmondásokkal.

A per végén a tanácsnak már csak azt kellett vizsgálnia, hogy a spirituális szolgáltatás nyújtása bűncselekmény-e vagy sem. Arra jutottak, hogy nem. Mindenki azt csinál a pénzével, amit akar – mondta a bíró.

forrás:/origo/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
02
  Magyarország egy lépésre van az ESA-tagságtól
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: fulldragon
A csatlakozási tárgyalások befejeződtek, a kormány kedvező döntése van még hátra.
Magyarország lezárta azt a tárgyalási folyamatot, amelynek eredményeként az ország az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagjává válhat – közölte ma a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).


A közlemény szerint az ESA hollandiai űrközpontjában lezajlott tárgyaláson a felek véglegesítették Magyarország csatlakozási szerződését, egyeztettek az ESA önkéntes programjaiban történő részvétel lehetőségeiről és azokról az intézkedésekről, amelyek a csatlakozás után elősegítik majd a magyar űripar felzárkóztatását a nemzetközi élvonalhoz.

Magyarország az elmúlt tíz évben úgynevezett európai együttműködő állam státuszban közreműködött a nemzetközi szervezet munkájában, ezalatt a hazai cégek és intézmények közel száz különböző ESA projektben vettek részt. A csatlakozási tárgyalások a múlt évben indultak meg, és a mostani tárgyaláson sikerült lezárni az összes függőben lévő kérdést, az ESA pedig ismertette a csatlakozási folyamat további lépéseit. A kormány a lezárt tárgyalások ismeretében hozza meg döntését a teljes jogú taggá válásról.

A csatlakozási folyamat keretében az Európai Űrügynökség munkatársai 2014 márciusában felmérték a magyar űrszektor jelenlegi állapotát és lehetséges fejlődési lehetőségeit.

A felmérés során mintegy 40 céget, intézményt, egyetemi és kutatóintézeti csoportot hallgattak meg azzal a céllal, hogy a csatlakozást követően javaslatot tehessenek Magyarország számára a különböző programokban történő eredményes részvételre.

Az ESA 20 tagországot számláló nemzetközi szervezet, amelynek a tudományos kutatás mellett elsődleges feladata az űrtechnológia célzott fejlesztése, az űripar növekedésének katalizálása, űralapú infrastruktúrák kiépítése és hasznosítása (műholdas navigáció, távközlés, meteorológia).

A belépéssel egy időben az ESA összes ipari tendere megnyílik a csatlakozó ország vállalatai előtt, a szervezet pedig több éven át felzárkóztató-segítő programokkal gondoskodik arról, hogy az új tagállam ipara a befizetésekkel arányosan részesüljön a visszatérítésből. Az ESA éves költségvetése megközelítőleg 4 milliárd euró.

forrás:/ MTI/

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
02
  Férfi vagy női agyunk van? - A különbségek okára is fény derül
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
Milyen különbségek vannak a férfi és a női agyak között? A biológiai vagy a társadalmi jelenségek alakítják ki ezeket?
A BBC ezen kérdéseknek járt utána, és mérte fel az elmúlt években készített tudományos vizsgálatokat. Olyan tényekből indultak ki, miszerint Angliában a mérnöki szakma csupán 7 százalékát foglalják el nők, miközben a legjobb fizikatesztek 30 százalékát lányok írják. Mindeközben a férfiak átlagkeresete 20 százalékkal több a nőkénél.


Simon Baron-Cohen, a Cambridge University professzora szerint kétfajta agytípusról beszélhetünk: vannak az empatizálók, akik jól tudják azonosítani, hogy mások hogyan gondolkodnak vagy éreznek, és vannak a rendszerezők, akiket jobban érdekel az, hogyan lehet szétszedni és elemezni dolgokat. Általában ezen kettő között vagyunk valahol mind egy skálán és a legtöbben az egyik oldal felé húznak. A férfiak inkább az elemzők felé húznak, a nők inkább az empatizáló oldal felé: persze kivételek akadnak itt is, ráadásul nem is kevés.

Feledékeny férfiak

A férfiakat gyakran éri az a vád, hogy készakarva "felejtik el" a születésnapokat, házassági évfordulókat, de egyszerű feladatokra, bevásárolni valókra sem emlékeznek. A férfiak azonban valóban feledékenyebbek - derítette ki egy új kutatás. Kattintson a folytatásért!
Baron-Cohen szerint ez az eloszlás már az anyaméhben elkezdődik, és mindezt vizsgálatokkal is tudja bizonyítani. 16 hetes terhességnél amniocentesis tesztet csináltattak terhes anyákkal, a méhben található folyadékból vettek mintát és ezt elemezték. A vizsgálat során arra döbbentek rá, hogy a folyadék tesztoszteron-mennyisége és a gyermekek későbbi viselkedése között ok-okozati összefüggés van.

A tesztoszteron mennyisége az agyban

Minél több volt a tesztoszteron mennyisége a méhben, annál lassabb a szociális képességek fejlődése, az első születésnapukon ezen gyerekek például elkerülték a szemkontaktust, a fejlődés későbbi fázisában kisebb szókinccsel dolgoztak, általános iskolásként pedig sokkal kisebb volt az empatikus érzékük.

Ugyanakkor a magasabb tesztoszteronszint a formaérzékelő képességeket javítja, az ilyen gyerekek például sokkal könnyebben találtak meg egy nagyobb képben elrejtett bizonyos formákat.

Egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban publikált anyag további információkat árul el arról, hogy a férfi és a női agyak különböző részei hogyan kommunikálnak egymással. A University of Pennsylvania csaknem ezer, 8 és 22 év közti fiú és lány agyait szkennelték. Ruben Gurr professzor, a kísérlet egyik kutatója szerint a férfiak agyának elülső és hátsó régiói között erősebb kapcsolat van, jobban képesek összekötni látómezejüket reflexükkel, ami például szükséges vadászat közben, amikor ha látnak valamit, azonnal reagálniuk kell.

Milyen különbségek vannak a férfi és a női agyak között?

A nőknek ezzel szemben erősebb a huzalozás a bal és a jobb agyféltekék között, amely azt vetíti előre, hogy jobbak a multitaskingban (egyszerre több dologra képes figyelni) és jobban teljesítenek érzelmi feladatok során.



A tudománynak a mai napig sem sikerült meggyőzően bebizonyitani a női agy létezését (nordi)

Ezt a vizsgálatot sokan kritizálják és természetesen az is igaz, hogy attól, hogy az emberek agya különbözően vannak huzalozva, nem jelenti azt, hogy ez veleszületett lenne. Az emberi agy roppantul alakítható szerv, főként a tinédzserkorszakban, így az agyak között látható különbségek a sztereotípiáknak és/vagy a társadalmi nyomásnak is köszönhető.

Az eltérő fájdalomküszöb is érdekes

Érdekes megfigyelni, hogy milyen keveset foglalkoznak olyan témák felderítésével, mint például a fájdalomküszöb vagy a fájdalomkezelés. Tudjuk, hogy a nők több krónikus fájdalmat élnek át, mint a férfiak, de kisebb az esélye annak, hogy ezt kezeltetni akarják. Azt is tudjuk, hogy a férfiak a paracetamol-tartalmú fájdalomcsillapítókra, míg a nők az opioidokra reagálnak jobban.

Jeff Mogile professzor a University of Montrealról úgy véli, a férfiak és nők különféle fájdalomérzékelését figyelembe kellene venni gyógyszertervezésnél, ugyanis a gyógyszertesztekkel kapcsolatos állatkísérletek során csak a hímeken tesztelik ezeket: mindezek ismeretében pedig úgy véli, esélyes, hogy a gyógyszerek csak az egyik nemnél fognak hatásosan működni, a másiknál pedig erősen csökkenhet a hatásfok.

forrás:hazipatika/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
02
  Itt a láthatatlanság módszere! Kamerák helyett lencsék
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
A tárgyakat "láthatatlanná" tevő álcázóeszközök hamarosan teljesen hétköznapivá válnak a Rochester Egyetem tudósainak köszönhetően, akik nagyon egyszerű és olcsó módszerrel tudnak nagy tárgyakat is elrejteni a szemünk elől.

Az egyetem fizikaprofesszora, John Howell szerint évek óta rengetegen és rengeteg aspektusból dolgoztak az optikai álcázás megvalósításán.

Az új eszköz, mely a Harry Potter után a Rochester köpeny nevet kapta, szemben a népszerű regénysorozattal, ez esetben nem ruhadarabról van szó.

Sokkal inkább egy olyan eszközről van szó, amit leginkább az optometristák ismernek. Mikor egy tárgy a lencsék közé kerül, úgy tűnik, mintha eltűnne.

Csak a tárgy marad rejtve (Kép: University of Rochester, New York

Joseph Choi szerint, aki részt vett a fejlesztésben, ez az első háromdimenziós álcázó eszköz, amely folyamatos többirányú álcázást biztosít - azaz csak a tárgy marad rejtve, minden más látható marad.
A kutatók többféleképpen kipróbálták a fejlesztést, és nagyon úgy tűnik, hogy működik.

forrás:/ma.hu/


Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák