+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
01
  Rejtélyes golyót találtak a Marson
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
szerző: Kolbert András

Újabb zavarba ejtő formájú követ talált a Marson kutató Curiosity: ezúttal egy kőgömböt fényképeztek le a rover kamerái. Sajnos ezúttal sem egy korai civilizáció nyomát láthatjuk, és az is biztos, hogy a kőgolyót nem a Curiosity vitte a szomszéd bolygóra.

Annyira nem, hogy hasonló képződményeket már az Opportunity is talált 2012-ben. Akkor a formájuk miatt áfonyáknak nevezték el a kis golyókat, és a szakemberek azóta sem jutottak közelebb annak megoldásához, hogy mi alakította ilyenre a kőzeteket.

A feltételezések szerint vagy vulkanikus tevékenység, vagy a folyó víz görgetése koptatta ilyenre a felszínt, de az is lehet, hogy egy egyelőre ismeretlen forrású nyomás hozta létre a gömböket.
A most talált golyó viszont nagyobb, mint a 2012-esek, mivel azok csak néhány milliméteresek voltak.

Fotó: Curiosity rover / NASA / JPL-Caltech

A Curiosity kamerája viszont egy háromcentis darabot kapott le, de a képen sok ezer kisebb bogyó is látható.
A felvételt a NASA képválogatása, az Astronomy Picture of the Day is beválogatta a legjobb asztrofotókat gyűjtő oldalon.

forrás:/index/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
01
  Egyperces gyorsteszt pénzérmével! – Mennyire tudod befolyásolni sorsod alakulását gondolataiddal?
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: fulldragon
Írta: i.zsolt

Az utóbbi idők ezoterikus és spirituális forradalma, az agykontroll, a pozitív gondolkodás, motivációs technikák és más tudatosságnövelő “mindfullness” módszerek egyre jobban elterjednek és arra törekednek, hogy minőségibb és teljesebb életvitelt biztosítsanak az embereknek.
Tudatosságunk valóban erős energetikai potenciállal rendelkezik és gondolataink, érzéseink által aktívan hozzájárul sorsunk alakításához.

Akik eddig azt hitték, hogy sorsunk egy előre meghatározott minden részletében mereven megírt és kidolgozott forgatókönyv szerint zajlik, azokat ki kell ábrándítsak. Ezen szemlélet szerint, az életünk olyan, mint egy végtelen tenger, amelyen sorsunk, mint egy kis bárka hánykolódik evező nélkül, a tenger pedig kénye kedve szerint sodor egy elkerülhetetlen végzet fele.

Te határozod meg az irányt

Itt az ideje, hogy megértsd, hogy ott az evező a kezedbe és a bárkádat nem a sors szeszélyes szelei irányítják, hanem te határozod meg az irányt amerre haladni akarsz.

Az erős energiatöltetű érzések és gondolatok erejét már a kvantumfizika is bizonyította és azt is megtudhattuk, hogy a látszólag véletlennek tűnő események alakulását a megfigyelő gondolatai elvárásai, vágyai önmagában is alakítják.

Ma egy egyszerű, provokatív, de mégis elgondolkodtató tesztet hoztunk neked kedves olvasónk, hogy saját magad tapasztalhasd meg, miként befolyásolják gondolataid, elvárásaid, vágyaid a látszólag véletlennek tűnő események alakulását.

Mi szükséges a gyakorlathoz?

Egy pénzérme és egy játszó kedvű, kíváncsi, és jó képzelőerővel rendelkező olvasó.

1. Vedd a pénzérmét és dobd fel a magasba, vagy pörgesd meg tíz egymást követő alkalommal. Tedd ezt teljes közömbösséggel, semmilyen koncentráció, vagy elvárás nélkül.
Figyeld meg hány alkalommal lesz “fej” vagy „írás” a próba után. Jegyezd le hogy hány alakalommal esett a pénzérme a különböző oldalaira.

2. Most szintén dobd fel a pénzérmét vagy pörgesd meg tíz egymást követő alkalommal, de ez esetben koncentrálj erősen a pénzérme egyik oldalára. (Sokat ne morfondírozz, válaszd azt az oldalt amelyik először átsuhan a gondolataidon!!!)
Most hajrá mindent bele!
Használd a képzelőerőd, koncentrálj, vágyd meg, hogy minél több alkalommal essen a pénzérme az általad óhajtott felére.

Eredmények

Amennyiben sikerül mozgósitani képzelőerőd és valóban elhiszed hogy képes vagy befolyásolni a dolgok véletlenszerű alakulását (még ha csak ilyen kis dolgokban is) akkor nagyon jó eséllyel máris kezedbe tartod az evezőt és jó irányba haladsz hogy hozzájárulj sorsod alakításához.
Ha nem az elvárásoknak megfelelően alakul az eredmény ne csüggedj, ez csak bátorítson arra hogy gyakorolj és hidd el hogy életed alakításában nem passzív résztvevő, hanem aktív szereplő vagy.

forrás:/filantropikum/

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
01
  Mese a mosódióról
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
szerző: Karafiáth Orsolya

„Mindenki persze a maga módján tesz azért, hogy élhető világban éljen, én elfogadom azt is, ha valakinek az tölti ki a napját, hogy természetes módon próbál takarítani, kerüli a vegyszereket.”
– Nem, ebbe már nem megyek bele – mondtam a barátnőmnek, az elkötelezett biohívőnek, mikor arra akart legutóbb rávenni, hogy ezentúl öt darab gesztenyével mossak. Elég volt a házi praktikákból, a kísérletekből. Jó ideig elég.


A mosódiót – első javaslatát – persze én is kipróbáltam, mivel arról sokat lehetett olvasni, de mit mondjak, nem voltam elragadtatva az eredménytől. Arról nem is beszélve, hogy végigrettegtem a procedúrát, kimeredt szemekkel fürkésztem a dobot, nehogy a dió mégis levet eresszen.
Mert ki tudja, valamit nem jól csináltam, félreolvastam, és kész a baj, az összes fehérem tompa barna lesz. Nem lett, de olyan jó tisztaságszagú sem lett a ruhahalom, ami miatt annyira szeretek mosni. Ehhez hozzájárulhatott, hogy ecettel helyettesítettem kedvenc öblítőmet. Ezen az egy próbán elhagytam a vasaláskönnyítő, szuperillatos adalékot is, hadd szóljon.

Egész héten furán éreztem magam, kevésbé tisztának, literszám locsoltam magamra a parfümöt. Persze a barátnőm szerint abból is rosszat használok, át kellene álljak a csupa natúrra.Remek illatuk van amúgy, kedvencem az ő rózsása, csak az a baj velük, hogy egész napos tevékenység az utóillatosítás, olyan hamar elillan az intenzív hatásuk. „Azért ragaszkodsz a vegyi szemétjeidhez – nézett rám a barátnőm szúrósan –, mert lusta vagy, kényelmes, és hozzászoktál a mesterséges szagokhoz.”

Lehet ebben valami, de az is tény, hogy kényelmesebb a mosogatógépbe dobálni a kapszulákat, mint abból is házit kotyvasztani citromsavból és szódabikarbónából. Ráadásul a vélemények szerint a poharak igen foltosak lesznek tőle, és nehéz tárolni a horrorfilmbe illő kinézetű, fehér labdacsokat.

Már az sem lelkesít, mennyit spórolok az otthoni kisebbfajta házi vegyi kombináttal. Egyszer meghívtak egy estre, ahol azt a feladatot kaptam, hogy adott összegért vegyek szereket, amelyekkel megoldok egy hétvégi nagytakarítást. Bevásároltam, a saját eszményeim szerint igen takarékosan. Nos, a szakértők egy perc alatt bebizonyították, hogy az egészet az ötödéből kihozhattam volna, ha egy kicsit is elrugaszkodom a kemikáliák talajáról. És elmondták, szerintük hogyan kellene mindezt csinálni. „Mindez szép és jó – emelkedtem szólásra, és ágyaztam meg a kérdésemnek –, hallgatlak titeket, és azt számoltam közben, hogy az általatok felvázolt tevékenység egy általam végzett általános tisztítási metódusnál minimum tízszer annyi időbe kerül. Na mármost, ha elfogadjuk, hogy az idő pénz, még mindig nálam a pont.” Kis mocorgás támadt, és jött a végső érv, az aduász, hogy hát akkor mi lesz a környezetünkkel, erre nem gondolok? De igen, gondolok, szögeztem le, és valóban igyekszem környezetbarát módon élni. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, hiszek az újrafelhasználásban, nem hajtom százezerrel a háztartási gépeket, nem ég nálam folyton a villany. Alig autózunk, városban szinte soha.

Mindenki persze a maga módján tesz azért, hogy élhető világban éljen, én elfogadom azt is, ha valakinek az tölti ki a napját, hogy természetes módon próbál takarítani, kerüli a vegyszereket. De azért jó tisztában lenni vele, hogy sajnos ezek az időigényes és sokszor a végeredményükben nem olyan meggyőző próbálkozások nem tudják ellensúlyozni például azt a szennyezést, amit azok a járművek eresztenek ki, melyek a mosódiót szállítják Indiából…

forrás:/metropol/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
01
  Bizonytalan a felfúvódás elméletének sorsa
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
Márciusban az antarktiszi BICEP2 távcsővel egy kutatócsoport egy polarizációs minta alapján ősi gravitációs hullámok felfedezéséről számolt be, amire a fizikusok a felfúvódás elméletének előzetes megerősítéseként tekintettek. Ez az elmélet az, ami a legszélesebb körben elfogadott világegyetemünk ősrobbanás utáni tágulásáról, számos rejtélyre adva magyarázatot, beleértve az univerzum meglepő laposságát és egyenletes eloszlását.

Igen hamar kétségek merültek fel a BICEP2 felfedezésével kapcsolatban, amikor kiderült, hogy a kozmikus mikrohullámú sugárzásban a felfedezés alapjául szolgáló polarizációs sémát kozmikus por is előidézhette. A kozmológusok az űrben szolgálatot teljesítő Planck távcső adataira várnak, a múlt héten közzé tett előzetes eredmények azonban ugyancsak a por szerepére utalnak, tovább erősítve a kétségeket. Eközben elméleti fizikusok egy csoportja elhatározta, tovább elemzik a polarizációs jeleket, feltéve a kérdést: amennyiben az észlelt sémát nem teljes egészében a por okozta, akkor mi köze is van pontosan a felfúvódáshoz?

David Parkinson és munkatársai az ausztrál Queensland Egyetemen a látszólagos gravitációs hullámok természetét kezdték el vizsgálni, hogy lássák, vajon arról a hullámtípusról van-e egyáltalán szó, amit a felfúvódás elmélet megjósolt. A válasz: Nem! A BICEP2 csapat eredeti bejelentésével szemben Parkinson elemzése szerint a BICEP2 eredmények kizárják a felfúvódás elmélet szinte minden formáját. A legtöbb felfúvódási modellhez arra van szükség, hogy minél nagyobb és nagyobb méreteken szemléljük az univerzumot, ezáltal egyre erősebb gravitációs hullámokat látunk, ezt nevezik a kozmológusok "gravitációs hullámspektrumnak". "A felfúvódás szerint megjósoltaknak pontosan az ellentétére bukkantunk" - mondta Parkinson. "Hogy mindez hány felfúvódási elméletet zár ki? Őszintén szólva, a legtöbbet"

Valójában nem lehetetlen a felfúvódási modellek megfeleltetése a BICEP2 eredményeinek, amennyiben kellően "trükkös" matematikai megoldásokkal élünk, tette hozzá Katherine Mack, a Melbourne Egyetem elméleti asztrofizikusa. Ezek a trükkök azonban megsértenek egy relációt, az egész elmélet alapját, ami összekapcsolva az ősrobbanás gravitációs hullámait az anyag eloszlásával.

Alan Guth az amerikai MIT fizikusa, a felfúvódás elmélet egyik úttörője szerint az új elemzés meggyőző, de nem elég meggyőző, hogy feladja a lehetőséget, miszerint a BICEP2 valóban a felfúvódás egy jelére bukkant. Parkinson tanulmányát önmagában még nem tartja perdöntőnek, emellett úgy véli, lehet egy jel, ami alátámasztja az egyszerű felfúvódási modelleket. Az sem tántorítaná el a felfúvódás elméletétől, ha bebizonyosodna, hogy a BICEP2 jelét valóban kozmikus por okozta, mivel a legtöbb modell sokkal gyengébb jelet jósolt, amit nehezebb megtalálni. "Ha a BICEP2 nem talál bizonyítékot a gravitációs hullámokra, az csak bizonyos felfúvódási modelleket zár ki, a felfúvódás koncepciója azonban teljesen érintetlen marad" - összegzett.

Paul Steinhardt, a Princeton Egyetem tudósa, aki részt vett a felfúvódási elmélet kifejlesztésében, úgy véli Parkinson eredményei jókora csapást jelentenek az elméletre nézve, azonban még mindig meg sem közelítik jelentőségét tekintve az elméletet körülvevő többi problémát. "Nagyobb gond az, hogy amint a felfúvódás elindul, nem úgy ér véget, ahogy ezek a leegyszerűsített számítások sugallják" - mondta. "Ehelyett a kvantumfizikának köszönhetően egy multiverzumhoz vezet, ahol az univerzumok végtelen számú foltra bomlanak. A foltok minden elképzelhető tulajdonságot feltárnak, ahogy foltról foltra haladunk, vagyis nincs értelme arról beszélni, hogy mit jósol a felfúvódás, mivel gyakorlatilag minden elképzelhető "

Steinhardt hangsúlyozta, a felfúvódás lényege egy rendkívül egyszerű univerzum magyarázata. "Ezért a legkevésbé sem szeretnénk a lehetőségek multiverzumát bevezetni egy ilyen egyszerű dolog magyarázatához" - mondta. Jó ideje azokat az elméleteket helyezi előtérbe, melyeknél nincs szükség a felfúvódásra a világegyetem kisimításához, pusztán jókora gravitációs hullámokat eredmények a kozmikus háttérsugárzásban. Úgy véli az univerzum már az ősrobbanás előtt is létezett és lassan omlott össze, hogy utána egy megújító tágulás kezdődhessen, ami megmagyarázná az univerzum simaságát multiverzumok nélkül. Ha az elkövetkező években nem találunk gravitációs hullámokat, az a fenti elméletet bizonyítaná.

Újabb lökést fog adni az egyre kuszább történetnek a Planck olvasata a kozmikus por pontos természetéről, amit októberben kapunk meg.

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2014. okt.
01
  Trónok harca-kapcsolódással készül a Patient Zero, az újabb zombifilm

Hiába volt rettentő sikeres a tévében a The Walking Dead című tévésorozat, hosszú évekig alig láthattunk zombifilmet a mozikban. Tavaly végre megmozdult valami, hiszen az Eleven testek és a Z világháború is bemutatásra került, de idén ismét csak, mintha csend honolna a műfaj körül. De ennek a csendnek nemsokára vége, hiszen az elkövetkező években több zombis projekttel is találkozhatunk a mozikban.

A Büszkeség és balítélet és zombikról nemrég beszámoltunk mi is, most pedig arról adhatunk hírt, hogy a Patient Zero előkészítési munkálatai is megkezdődtek, s ennek a zombis történetnek is a Trónok harcából érkezik az egyik főszereplője.



Natalie Dormer lesz a főszereplője a Patient Zero című zombifilmnek

Míg a Büszkeség és balítélet és zombikban Charles Dance és Lena Headey fog szerepelni, addig a Patient Zeróban Natalie Dormer. Ami mindenképpen biztató a filmmel kapcsolatban, hogy a rendezője az a Stefan Ruzowitzky lesz, aki 2007-ben Oscar-díjat kapott a Pénzhamisítókért, s korábban ő készítette a horror műfajba vágó Anatómiát.

A Patient Zero története a zombiapokalipszis kitörését követően játszódik és egy férfiról szól, akinek az a különleges képessége, hogy képes beszélni az élőholtakkal. Így akar rájönni arra, hogy miképp szüntethetné meg a járványt, s gyógyíthatná meg fertőzött feleségét.

forrás:/sg.hu/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák