:: Fórumok :: Az összeesküvés-elméletek :: Teóriák
 
<< Előző téma | Következő téma >>
Idöutazás, féregjáratok, elméletek
Oldal:   <<        >>  
Moderátorok: nordi, fulldragon, Ernő, Róza
Szerző Üzenet
nordi
cs dec 02 2010, 03:20
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Az első szuperföld, amelynek a légkörét sikerült megvizsgálni

szerzö: Keresztúri Akos

Először figyelték meg egy a Földhöz eddig leginkább hasonlí­tó bolygótí­pus, egy szuperföld légkörét. A mérföldkőnek számí­tó megfigyelésre a GJ 1214b jelű exobolygónál került sor. Az égitest átmérője 2,6-szorosa, tömege pedig 6,5-szöröse a Földének. Az ilyen planéták nagyobbak és nehezebbek a Földnél, mégis sok szempontból hasonlí­thatnak rá.
"Ez az első szuperföld, amelynek a légkörét sikerült megvizsgálni" - mondta Jacob Bean (Center for Astrophysics), a kutatóprogram egyik résztvevője. A planéta 40 fényév távolságban, az Ophiucus csillagképben található, és a Földről nézve 38 óránként halad át halvány csillaga előtt. Az áthaladások során a csillag fénye a bolygó légkörén keresztül érkezik hozzánk. Ezt használták ki a szakemberek, és a sugárzás jellemzőiből elemezték az exobolygó atmoszféráját. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) munkatársai eredményeikről a Nature 2010. december 2-án megjelenő számában közöltek cikket.

A magas hőmérséklet folyékony ví­z nem várható a bolygófelszí­nén, azonban ví­zgőz nagy mennyiségben lehet jelen a légkörében. A következő időszakban, további megfigyelések során remélhetőleg sikerül meghatározni az atmoszféra kémiai összetételét. A munkába a Hubble-űrtávcső WFPC3 kameráját is bevonják, de igazán pontos eredmény a James Webb űrtávcsőtől várható majd az ilyen célpontok esetében.

Az atmoszféra részletes elemzése kritikus pont az exobolygókon az élet keresése szempontjából - ezért számí­t fontos lépésnek az új megfigyelés. Egyes anyagok, az úgynevezett biomarkerek azonosí­tása alapján feltételezhetjük, hogy van-e élet az adott égitesten. Ezek között emlí­thető a metán, az oxigén, az ózon, illetve általánosságban az olyan, úgynevezett nem egyensúlyi kémiai összetétel, amely a tisztán geológiai és meteorológiai folyamatokon túl valamilyen biológiai forrás létére utal. Most nem ilyeneket találtak, de a technológia fejlődésével egyre több í­géretes bolygó légkörét tudják majd elemezni.

Az élet lehetősége egy forró bolygón

A felszí­ni folyékony ví­z hiánya kedvezőtlen hí­r az élet lehetősége szempontjából - azonban teljesen nem zárja ki azt az egész bolygóra vonatkozóan. A Vénusz felszí­nén sem képzelhető el felszí­ni ví­z és élet, mivel ott 450 Celsius-fok van. Ugyanakkor a légkörben felfelé haladva, 50-60 kilométer magasan már elég hűvös van ahhoz, hogy ott a H2O ví­zcseppeket alkotva kiváljon. Ennek megfelelően a Vénusz atmoszférájában sem lehetetlen, hogy abban a magasságban, ahol folyékony ví­zcseppek alkotják a felhőket, akár élőlények is előforduljanak - igaz, megfigyelés még nem utal erre.

Fantáziarajz a csillaga előtt elhaladó szuperföldről.

A megfigyelések alapján két modell í­rja le megfelelően a légör észlelt jellemzőit, amelyek között egyelőre nem lehet dönteni: vagy forró ví­zgőz alkotja a légkört, vagy sűrű köd és felhők teszik homályossá. Ugyanakkor az észlelések alapján az atmoszféra nem hasonlí­t a Jupiter-tí­pusú bolygók hidrogénben gazdag gázburkára (ha mégis, sok sűrű, fényelnyelő felhőnek kellene lennie benne).

A bolygó felszí­nén magas hőmérséklet uralkodhat, mivel mindössze 2 millió kilométerre kering központi csillagától - ez körülbelül 75-ször kisebb távolság, mint ami a Földet a Naptól elválasztja. Ugyanakkor a központi csillag gyengébben sugároz a Napnál: ha a Naprendszerbe, csillagunk helyére raknánk, közel 100-szor halványabb lenne nála. A központi égitest tömege 16%-a, mérete pedig 20%-a a Napénak.


Fantáziarajz a GJ 1214b exobolygóról és központi csillagáról.

A magas hőmérséklet folyékony ví­z nem várható a bolygófelszí­nén, azonban ví­zgőz nagy mennyiségben lehet jelen a légkörében. A következő időszakban, további megfigyelések során remélhetőleg sikerül meghatározni az atmoszféra kémiai összetételét. A munkába a Hubble-űrtávcső WFPC3 kameráját is bevonják, de igazán pontos eredmény a James Webb űrtávcsőtől várható majd az ilyen célpontok esetében.

Az atmoszféra részletes elemzése kritikus pont az exobolygókon az élet keresése szempontjából - ezért számí­t fontos lépésnek az új megfigyelés. Egyes anyagok, az úgynevezett biomarkerek azonosí­tása alapján feltételezhetjük, hogy van-e élet az adott égitesten. Ezek között emlí­thető a metán, az oxigén, az ózon, illetve általánosságban az olyan, úgynevezett nem egyensúlyi kémiai összetétel, amely a tisztán geológiai és meteorológiai folyamatokon túl valamilyen biológiai forrás létére utal. Most nem ilyeneket találtak, de a technológia fejlődésével egyre több í­géretes bolygó légkörét tudják majd elemezni.

Az élet lehetősége egy forró bolygón

A felszí­ni folyékony ví­z hiánya kedvezőtlen hí­r az élet lehetősége szempontjából - azonban teljesen nem zárja ki azt az egész bolygóra vonatkozóan. A Vénusz felszí­nén sem képzelhető el felszí­ni ví­z és élet, mivel ott 450 Celsius-fok van. Ugyanakkor a légkörben felfelé haladva, 50-60 kilométer magasan már elég hűvös van ahhoz, hogy ott a H2O ví­zcseppeket alkotva kiváljon. Ennek megfelelően a Vénusz atmoszférájában sem lehetetlen, hogy abban a magasságban, ahol folyékony ví­zcseppek alkotják a felhőket, akár élőlények is előforduljanak - igaz, megfigyelés még nem utal erre.

forrás: /origo/


[ Módosítva cs dec 02 2010, 04:40 ]
Vissza az elejére
nordi
p dec 03 2010, 07:10
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Készül az időgép

Ronald L. Mallett amerikai fizikus tí­z éves kora óta szeretne találkozni halott apjával. Ez késztette időgépének megalkotására, amelynek működését hamarosan kí­sérletileg is tesztelik.Ronald Mallett, az amerikai Connecticut Egyetem elméleti fizika professzora úgy gondolja, hogy az időgép megalkotásának megvalósí­tható módszerét dolgozta ki. Mielőtt bárki továbbkattintana, le kell szögeznünk, hogy a professzor nem őrült (ezt bizonyí­tják komoly tudományos eredményei is) - legalábbis nem jobban, mint általában azok, akik a fekete lyukak kvantumelméletével, relativisztikus asztrofizikával és kvantumkozmológiával foglalkoznak (mindez természetesen idézőjelben értendő). Az ismert fizikai törvények egyike sem tiltja az időutazást, nem meglepő tehát, hogy mindig újabb és újabb időgép-tervek látnak napvilágot.

Mallett tí­z éves korában kezdett foglalkozni az időutazás gondolatával, miután édesapja igen fiatalon, mindössze 33 évesen meghalt. Szeretett volna visszamenni az időben, szerette volna figyelmeztetni arra, hová fog vezetni önpusztí­tó életmódja. Az évek során mindent elolvasott, ami az időutazásról megjelent, H. G. Wells Időgép c. regényével kezdve a "kutatómunkát". Amikor aztán először találkozott Einstein munkáival, rájött, hogy Wells jó nyomon járt: az időutazás - legalábbis elvben - megvalósí­tható.

Magába záruló idő .

Einstein általános relativitáselmélete szerint a tömeg meggörbí­ti maga körül a teret (pontosabban a téridőt), ezért lép fel a gravitáció hatása. Minél nagyobb tömegről van szó, annál nagyobb ez a görbület. Mindezt gyakran szemléltetik úgy, hogy a téridőt rugalmas lepedő jelképezi, amelybe vasgolyókat helyezünk - a körülöttük kialakuló árok a görbült téridő (lásd az alábbi ábrán). Mint egyik korábbi cikkünkben olvashatták, igen nagy tömegek esetén valóságos lyukak alakulnak ki a téridőben, amelyeken keresztül akár közlekedni is lehetne, gyorsan megtéve az utat két egyébként igen távoli pont között.

Ha a téridőt meggörbí­tő tömeget forgásba hozzuk - s ha elég nagy ez a tömeg, illetve elég gyorsan forog -, akkor mintegy felcsavarja maga köré a téridőt. Ebből következően az idő többé nem egy végtelen vonal mentén folyik a múltból a jelenbe, hanem maga is felcsavarodva önmagába zárul. Ha egy ilyen időhurkon indulnánk el, előbb-utóbb megérkeznénk a kiindulási pontra - az időben!

Időből tér - Mallett időgépe

De hogyan lehet közlekedni az időben? Mallett megoldása egyszerűnek tűnik: térdimenzióvá kell alakí­tani, hogy a szó konkrét értelmében mozoghassunk benne. A professzor ennek eléréséhez nem valami gigászi anyagtömeget, hanem a fényt akarja használni. Elképzelése szerint, ha elég nagy energiájú vagy eléggé lelassí­tott ("hideg, sűrű, nehéz") lézerfényt gyűrűvé alakí­tunk, akkor ennek jelentős hatása lehet a téridőre. A tavalyi évben már publikált egy cikket arról, hogyan okozhat egy ilyen fénygyűrű térgörbületet (Physics Letters A, vol 269, p214). Ezután döbbent rá, hogy nem csak a tér, de az idő is meggörbülhet a gyűrűben, sőt tér és idő "helyet cserélhetnek".

Az időutazás Mallett elképzelésében az alábbi ábrán látható (magyarázat az ábra alatt).


Forrás: New Scientist
A jobb oldali nagy nyí­l az idő normális, a múltból a jövő felé történő haladását mutatja. Tegyük fel, hogy az időgép már létezik, s valamikor a múltban kapcsolták be. A gépet a bal oldali henger jelképezi. Az időutazó a saját jelenében belép a gépbe. A gépen belüli intenzí­v fénygyűrűben az idő csapdába kerül, s időhurok alakul ki. Emellett a bent lévő személy számára az a furcsa jelenség lép fel, hogy amit kí­vülről időnek érzékelt, azt most térnek érzékeli, í­gy szabadon mozoghat benne. Amikor azonban kilép a gépből (a belső tér egy másik pontján), akkor a külvilág idejének egy korábbi pontjára érkezik - s mondjuk éppen önmagát láthatja, amint a gépbe való belépésre várakozik.

Mallett hamarosan olyan kí­sérletet végez, amelytől azt várja, hogy valamilyen módon megmutatkozik az időutazás hatása. A kí­sérlet során a laboratóriumban létrehozott fénygyűrűben mozgó részecskék tulajdonságainak esetleges megváltozását vizsgálják majd. Elképzelhető például, hogy az időutazás miatt a feltűnnek a részecskék hasonmásai, egy másik időből érkezve.

Korlátozott kapacitás

E cikk keretein belül szándékosan nem megyünk bele részletesen az időutazások körüli általános problémákba és vitákba (időparadoxon, párhuzamos világegyetemek stb.), inkább a jelen elképzelés lehetőségeire összpontosí­tunk.


Mi történne "odabent"?
Tételezzük fel, hogy Mallett egyelőre sokak által "merésznek" tartott elmélete megalapozott (amit természetesen még be kell bizonyí­tania), s valóban a fent leí­rt jelenségek zajlanak majd le a gép belsejében. A fő probléma a megvalósí­tás technikai nehézségeiben rejlik. Bár a fény lelassí­tása - sőt megállí­tása - már kí­sérleti úton is sikerült, egyelőre nincs tapasztalatunk arra, mi történne velünk valójában "odabent", ráadásul az abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleten.
A legnagyobb - ilyenkor szinte kötelező és nyilván mindenkiben felmerülő - kérdés, hogy miért nem jöttek vissza hozzánk még a jövőből, ha a jövőben tényleg megcsinálják a gépet. Figyelmes olvasóink már nyilván tudják a választ: a legkorábbi elérhető pont az időben a gép bekapcsolásának, vagyis az időhurok létrehozásának pillanata, ami viszont nekünk még a jövőbe esik. Ha viszont a jövő emberei e legtávolabbi pontig szeretnének majd visszamenni az időben, akkor reális forgatókönyv lehet, hogy bekapcsolásakor ömleni fognak az emberek (időutazók) a gépből.



[ Módosítva sze márc 23 2011, 03:51 ]
Vissza az elejére
nordi
p dec 03 2010, 08:16
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Armstrong nyilatkozott a holdraszállásról

szerzö: Balázs Richárd

Ritka dolog történt egy blogger életében. Robert Krulwich az NPR (National Public Radio) egyik blogjában azon elmélkedett, miért zajlott az első holdra szállás mindössze egy focipályányi területen. Kérdése meghallgatásra talált, a választ pedig az egyik legilletékesebbtől, Neil Armstrongtól kapta meg.


Az űrrepülés legendája a Krulwich-nek í­rt levelében a magas felszí­ni hőmérséklettel, a Földön kí­vül soha ki nem próbált űrruhákkal, a kí­sérletek seregével és nem utolsó sorban a példátlan küldetés biztonságos levezényléséhez elengedhetetlen csapatmunkával magyarázta a behatárolt terültet, ami gyakorlatilag annyi volt, amennyi a magukkal vitt kamera látómezejébe belefért.



"Igaz, hogy óvatosak voltunk a tervezéssel. Számos bizonytalanság övezte, mennyire lesznek összhangban a mérnökök előrejelzései a holdkomp rendszereivel és saját űrruháink viselkedésével a barátságtalan holdbéli körülmények között" - kezdi a magyarázatot Armstrong. "Szinte teljesen tökéletes vákuumban dolgoztunk, jóval 200 Fahrenheit (93 Celsius) fok fölötti hőmérsékletben, miközben a helyi gravitáció a Földének csupán egyhatoda volt. Ezt az elegyet nem lehet lemásolni a Földön, mi mindenesetre megpróbáltuk a lehető legjobban letesztelni felszereléseinket ezekre a körülményekre. Például mivel a hagyományos légkondicionálás nem elégséges a Holdon, kénytelenek voltunk hideg ví­zzel hűteni ruháink belsejét. Nem volt semmilyen adatunk, meddig bí­rja majd a hátizsákban elhelyezett kis ví­ztartály. Az első felderí­tés alkalmával a NASA vezetői 2 és háromnegyed órára korlátozták a felszí­ni munkánkat, hogy elkerüljük a hipertermiás állapotot. Miután visszatértünk és újra túlnyomás alá helyeztük a holdkompot, ki tudtuk ürí­teni, és le tudtuk mérni a megmaradt vizet, hogy megerősí­tsük a mérnökök számí­tásait."



"Azt sem tudtuk biztosan, hogyan tudunk majd közlekedni ormótlan űrruháinkban. Munkatársam technikák sorát demonstrálta az általam felszerelt televí­ziós kamerának, amit olyan helyzetbe állí­tottam, hogy lehetőleg az összes tevékenységünket rögzí­teni tudja. A repülés előkészí­tői azt akarták, hogy a TV tartományában maradjunk, hogy eredményeink ismeretében tökéletesí­teni tudják a jövő küldetéseinek tervezését. Őszintén meg kell mondanom, hogy tudatosan és szándékosan hagytam el a TV közvetí­tés által lefedett tervezett munkaterületet, hogy megvizsgáljam és lefényképezzem a belső kráterfalakat a lehetséges fekükőzet-kibúvások vagy más hasznos információk érdekében. í‰reztem, hogy a potenciális haszon megéri a kockázatot" - folytatja az í­rás.

"Igaz, hogy szerettünk volna tovább maradni a felszí­nen és messzebb menni a holdkomptól és a TV kamerától, de számos kí­sérletet kellett felállí­tanunk, mintákat dokumentáltunk és gyűjtöttünk, és fényképeket készí­tettünk. A rendelkezésre álló idő teljesen be volt osztva és gyorsan kellett dolgoznunk, hogy teljesí­tsük az előí­rt feladatokat. Az általunk felállí­tott Lunar Laser Ranging Retroreflector-t (lézertükröt) ma is több tudományos kí­sérletnél használják" - taglalta a feladatokat Armstrong.

"A későbbi Apollo repülések többet és messzebbre haladtak, nagyobb területeket fedve le, különösen amikor 1971-ben már a holdjáró is rendelkezésre állt. A KRULICH WONDERS azonban felvet egy fontos kérdést, amit magam is feltettem a kormány Tudományos és Műszaki Bizottságának. Májusi meghallgatásomon azt mondtam, 'sokan kérdezik, miért kellene az amerikaiaknak visszatérni a Holdra, hiszen már jártunk ott'. í‰n ezt különösnek találom. Olyan ez mintha a 16. századi uralkodók azt hirdették volna, hogy nincs szükség ismét az új Világba utazni, mivel már jártunk ott, vagy mintha Thomas Jefferson elnök 1803-ban bejelentette volna, hogy az amerikaiak ne menjenek a Mississippi nyugati oldalára, mert a Lewis és Clark Expedí­ció már járt ott. Az amerikaiak a Hold hat helyszí­nét látogatták meg, melyek méreteiket tekintve egy külvárosi telek és egy kisebb település között mozognak. Ezen kí­vül még 14 millió négyzetmérföldet lehetne felderí­teni" - adott hangot a Holdra történő visszatérést támogató nézeteinek Armstrong.



Az első Holdra lépő űrhajós általában kerüli a publicitást, az utóbbi időben azonban politikailag egyre aktí­vabb lett, az emberi Hold-expedí­ciókat szorgalmazva többször szembe szállt Obama elnök elképzeléseivel. A visszatérés azonban nem egyszerű feladat, az Apollo-korszakot a hidegháború táplálta, méghozzá nem akármilyen összegekkel, melyek ma gyakorlatilag elképzelhetetlenek, ha az űrkutatásról beszélünk. A visszatérésnek azonban ma is több jó oka lehetne, a mélyűr küldetések alacsony gravitációs indí­tóállásától kiindulva a ritka anyagokkal bezáróan, melyek közül a hélium-3 a fúziós energia egyik nagyreményű üzemanyaga lehetne.

forras:/sg.hu/


[ Módosítva v dec 12 2010, 04:04 ]
Vissza az elejére
nordi
v dec 19 2010, 06:35
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
A PHILADELPHIA-KíSí‰RLET

(szerkesztés alatt)


Mai szemmel nézve a Philadelphia- kí­sérlet egyesek számára etikátlannak tűnhet, mí­g mások szerint − vendetta − jelleggel is végződhetett volna. Egy dolog azonban biztos: az ilyen jellegű kí­sérletek nélkül a mai ember gondolat menete az univerzum miben létéről alkotott világképe kőbaltás elődeinkhez hasonlí­tana. Ma már a tudósok is úgy gondolják, hogy évezredekkel ezelőtt a földön élt elődeink is alkalmazták az elektromágneses energiákat, ezért valószí­nűsí­thető, hogy a teleportáció alkalmazásával elhagyták a földi időzónát, és áttelepültek párhuzamos dimenziókba.





BAKLí–Ví‰SEN NYUGVí“ FELFEDEZí‰S


Philadelphia-kí­sérlet

A második világháború során kényszerűen az Egyesült íllamokba emigrált tudósok, új titkos fegyverek kikí­sérletezésével foglalkoztak. Az elméleti sí­kon történt bizonyí­tások után gyakorlati hasznosí­tásuk következett, melynek része volt a Philadelphia-kí­sérlet is. A kí­sérlet első fázisában célkitűzés volt az amerikai hadihajók elektronikus védőpajzs-al történő megvédése a lövedékekkel, aknákkal és torpedókkal szemben. A kí­sérlet sikerült, de az emberi szervezetre gyakorolt negatí­v hatás szempontjából katasztrofálisnak nyilvání­thatjuk.

A kí­sérletben beavatatlanul résztvevő matrózok közül néhányan meghaltak. Voltak, akik elmeháborodottak módjára viselkedtek, részegekhez hasonlóan tántorogtak és duplán láttak. Olyanok is akadtak, akik rokonaik szemeláttára, de ők maguk mit sem tudva róla, átsétáltak saját házuk falán − akár az ufonauták egy − egy „látogatás” alkalmával- pánikot okozva család tagjaik körében. De emlí­thetnénk azt a két matrózt is, akik a kí­sérletek után kocsmai verekedésbe keveredtek, majd a személyzet szemeláttára apró elemeikre ( szubatomokra ) bomlottak, mások számára láthatatlanná váltak, és úgy folytatták a verekedést, mit sem sejtve a szervezetükbe végbemenő folyamatokról.

A kí­sérlet sarkalatos pontja az volt, amit az előzetes számí­tásokkal megbí­zott két fizikus előre látott, mégpedig, hogy a kí­sérlet matematikailag hibás elemeket tartalmaz, melyeket korrigálni lehet. Ellenkező esetben interdimenzionális hatásokkal járhat, tömegáthelyezés léphet fel, ami nem más, mint a teleportáció. A szigorúan titkos körülmények közt végzett kí­sérlet „kicsúszott” a tudósok ellenőrzése alól, és több évtized elteltével egyes elemei kiszivárogtak.


Philadelphia-kí­sérlet

Ezek szerint az események mindaddig kontrolálás nélkül mentek végbe, amí­g a fizikusok ki nem kapcsolták az elektromágneses mező fenntartásáért felelős generátorokat. Ez alatt az idő alatt a D-173-as romboló naszád és személyzete néhány másodperc alatt többször is teleportálta magát oda-vissza philadelphiai dokkja és néhány nappal az előtti norfolki kikötője közt, melyet a szemtanúk mindkét helyen megerősí­tettek. Azaz visszaugrottak az időben!

Az egyik pontról a másikba történő „ugrás” alatt, a kí­sérleti zónán kí­vül lévő tudósok a romboló körül zöld szí­nű, vibráló, ködhöz hasonló fényeket tapasztaltak, és egybefüggő elektromos í­vet vettek észre. Ezt az anomáliát számtalan ufó észleléskor is megfigyelték, ami arra utal, hogy a Földet „látogató” idegenek technológiája ugyanazt az elvet követi, amit 1943. októberében a Philadelphiai-kí­sérletben alkalmaztak. A látható fénytartományból egy pillanat alatt eltűnt ví­z alatt lévő törzsének lenyomata viszont mindezek ellenére látható maradt a tengerben, akár csak egy emberi lábnyom a gipszben.

A kí­sérletből ép elmével kikerülő matrózok utólag „pokoli egyesülésnek és tolódásnak” nevezték a hipermezőn belül átélt folyamatokat, melyeken belül átélt folyamatokat, melyen belül másként értékelték az időt, mint mi, és úgy érezték, mintha az idő lelassult vagy hátrafelé ment volna. Ezeket az épelméjű matrózokat a kí­sérlet után azonnal elmebetegnek nyilvání­tották, és szigorúan őrzött elmegyógyintézetbe zárták,mivel beszámoltak más dimenzióbeli és űrbeli idegen lényekről, akikkel beszélgettek „odaát”

Egy mai, modern, épeszű embernek ezek a dolgok felfoghatatlannak tűnhetnek. Megértésükhöz vissza kell menünk az időben 1925-ig, amikor Albert Einstein megalkotta az egységes térelméletet, melyet deklarlálását követően rövid időn belül visszavont, és hibásnak titulált. Valószí­nűleg Einstein aggódott az előre nem látható embereket veszélyeztető bizarr következmények miatt, mely következményeket az utólagos számí­tások részben igazoltak. A veszélyes ellenőrizetlen és elhamarkodott kí­sérlet egy mindeddig ismeretlen energiaforrás létezésére és a hadiipar kiaknázására irányult.

A tárgyakra és emberekre vonatkozó negatí­v utóhatásokkal csak két fizikus, Faraday és Einstein foglalkozott, de aggályaikat más tudósok figyelmen kí­vül hagyták. A lényeg, hogy a második világháború elvárásainak bármi áron megfeleljenek, és a hadihajókat elektromos erőterekkel láthatatlanná tegyék az ellenség számára. Ezeket a fizikai anomáliákat haditengerészeti mágneses generátorokkal ( degausserekkel ) hozták létre, amelyek bizonyos rezonáns frekvenciákon pulzálva borzalmas erejű mágneses erőket hoznak létre. Ezek a mágneses rezonancia túlterhelte az emberek szervezetét, és nagyfeszültséggel töltötte fel a hadihajó anyagát, valamint a szó szoros értelembe véve időlegesen kitörölte őket saját idődimenziónkból, és áthelyezte mindannyiukat teleportálás útján egy párhuzamos idősí­kba lévő világba.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk két tényt. Először is azt, hogy az ufonauták hasonló eljárással tűnnek el a szemünk elől, melyet a szemtanúk úgy í­rtak le, hogy az ég ketté nyí­lt, az ufó átment a résen, majd a rés bezárult. Ez tulajdon képen a dimenziók között megnyitható időzóna kapu ami a számunkra még ismeretlen eljárással biztonságosan megnyitható és bezárható. A másik igen csak figyelemre méltó eset a háború előtt Amerikában emigrált német fizikus beszámolója, miszerint a nácik hatalomra jutását megelőző évtizedekben a németországi tudósok ilyen irányú kutatásaikban már jóval előrébb tartottak. Tehát Hitler-ék megelőzték korukat, az amerikaiakat és az egész világot.

Felmerül a kérdés: milyen technológia alkalmazásával vitték végbe a kí­sérleteket? A kí­sérletekben három hajó és a parton elhelyezett műszerek vettek részt. A kiegészí­tő műszereket a D-173-as rombolónaszád fedélzetén helyezték el. A másik két hajóra pólusainál behorpasztott, gömb formájú hullámgerjesztő szerkezetet szereltek, melyeket elektromágneses erőteret gerjesztő generátorokkal láttak el. A tudósok által irányí­tott kutatóhajókkal közrefogták a rombolót, és beindí­tották a generátorokat, melyek hipermezőteret hoztak létre. A kí­sérlet fontos momentuma volt, hogy nagy feszültségű egyenáramot használtak, amit másodpercenkénti többezres pólusváltással üzemeltettek. A kí­sérlet időeltolódással, interdimenzionális teleportálással, más néven tömegáthelyezéssel és a mi világunkkal párhuzamos dimenziókba történő ugrással, azaz láthatatlanná válással végződött.

Az USA a Philadelphiai-kí­sérlettel − melyet a hivatalos források a kezdeti fázisban „Szivárvány” vagy „Délibáb” hadműveletnek neveztek „véletlenül” belebotlott − egy másik világba nyí­ló átjáróba, és 1943. októbere óta kapcsolatban áll idegen civilizációkkal, és együttműködik az idegenekkel ugyan úgy, mint a háború előtti németek és a háború utáni orosz tudósok teszik mind a mai napig.

Ezek után már érthető, hogy a kí­sérletek állí­tólagos „befejezése” után a hadműveletet azonnal titkosí­tották. Albert Einstein a kí­sérletek után csendesen megjegyezte: „Az emberiség még nem érett az ilyenfajta kí­sérletekre!” Nem beszélve az idegen, de nálunk technikailag fejlettebb fajokkal való békés kapcsolatfelvételről és együttélésről.

Egy dolog azonban bizonyosságot nyert azóta. A fizikusok akkori „baklövésének köszönhetően” a térrel, az idővel, energiával és eltérő dimenziókkal foglalkozó számtalan elmélete helytállónak bizonyult tudományos körökben. Ezt az elméletet mind a mai napig „csöpögtetik” az átlagemberek elméjében csillagkapu-filmsorozatok formájában, ezzel is felkészí­tve a jövő generációit a most még felfoghatatlan elfogadásra, amit a kvantumfizikusok a jelenleg is üzemelő részecskegyorsí­tó gépek melléktermékeként azonosí­tanak és alkalmaznak.


Forrás: UFí“ magazin




[ Módosítva cs jan 27 2011, 07:08 ]
Vissza az elejére
nordi
cs jan 06 2011, 03:46
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Az ESA űrteleszkópjai új gyűrűket és haldokló csillagokat is felfedeztek a több százmilliárd csillagból álló galaxisban

Eddig soha nem látott felvételeket készí­tettek a Földhöz legközelebb álló Androméda-galaxisról az Európai Űrügynökség (ESA) űrteleszkópjai, amelyek új gyűrűket és haldokló csillagokat is felfedeztek a több százmilliárd csillagból álló galaxisban.
Az ESA infravörös tartományban észlelő Herschel űrteleszkópja és az XMM-Newton európai röntgencsillagászati műhold összehangoltan karácsonykor vette célba a Földtől "mindössze" 2,5 millió fényévre található spirális galaxist, amelyről az eddigi legrészletesebb felvételeket készí­tették.



(Fotó:infravörös: ESA/Herschel/PACS/SPIRE/J. Fritz, U. Gent; röntgen: ESA/XMM-Newton/EPIC/W. Pietsch, MPE; optikai: R. Gendler )

A Herschel képein a ködnek is nevezett gázfelhőt lehet tanulmányozni, azt a közeget, amelyből a gravitáció hatására több százmillió év során lassan csillagok alakulnak ki. Amikor a gázfelhő sűrűsége eléri a kritikus szintet, a csillag a látható fény tartományban is sugározni kezd, és ezek az égitestek csupán ekkortól lesznek láthatók a hagyományos teleszkópokon. Az XMM-Newton - amely a látható fénynél rövidebb hullámhosszú röntgensugárzást észleli, többnyire a csillagok evolúciójának utolsó, végső stádiumait mutatja meg.

A teleszkópok összehangolt felvételeivel a csillagászok most egyszerre tekinthetik meg a galaxis jelenlegi és kialakulóban lévő csillagait. A részletes felvételekkel arra is választ kaphatnak, hogy a 75 ezer fényév szélességű óriási gázgyűrű hogyan keletkezett. Egyesek szerint galaxisok ütközéséből származik a köd, mí­g a Herschel legújabb felvételei szerint sokkal bonyolultabb lehet a megoldás, ugyanis ezek szerint a gázfelhőben kialakuló csillagok legkevesebb öt koncentrikus gyűrűben láthatók.

[

(Fotó: ESA/XMM-Newton/EPIC/W. Pietsch, MPE)

Az XMM-Newton több száz röntgensugárzási forrást is talált, többségében a galaxis központjában, ahol a csillagok is sűrűbben találhatók. A teleszkópok részletes felvételei pedig ismét bebizonyí­tották, hogy a Földről nézve a csillagos égbolt valóban csodálatos látvány, de látható fényt csak a felnőtt korban járó csillagok sugároznak, és ezért sem elegendő pusztán ennek a tartománynak a vizsgálata - olvasható a Science Daily tudományos hí­rportálon megjelent beszámolóban.

forrás:/mti/

[ Módosítva cs jan 06 2011, 04:20 ]
Vissza az elejére
nordi
cs jan 13 2011, 06:58
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Hogyan keressünk féreglyukakat ?

Fekete lyukakat manapság már "könnyű" találni, hiszen gravitációs hatásukon kí­vül egyéb jelekkel - például kifúvások, akkréciós korongok - is elárulják magukat. De hogyan ismerjük fel a féreglyukakat?
Bár a fekete lyukak létezésének lehetősége már Laplace munkáiban (Exposition du Systeme du Monde, II. 305 [1789]; Allgemeine geographische Ephemeriden, 603 [1799], magyar fordí­tása: Fizika 1978, 273. o.) is felmerült, néhány évtizeddel ezelőttig ezek az egzotikus objektumok csupán elméleti fizikusok szűk körének matematikai "játékszerei" voltak. Az észlelési és detektálási technikák rohamos fejlődésének köszönhetően azonban ma már általánosan elfogadott, hogy sok galaxis központjában több millió naptömegű fekete lyuk foglal helyet, illetve az, hogy bizonyos tömeghatár feletti csillagok fejlődésének végállomása is ilyen – igaz, az előbbinél nagyságrendekkel kisebb tömegű – objektum. A fekete lyukak a környezetükre gyakorolt gravitációs hatásuk, az általuk gerjeszett részecskesugárzások, anyagkifúvások (jetek), illetve a körülöttük lévő anyagbefogási korongok révén ismerhetők fel.



Féreglyuk, ahogyan a legtöbb (tudományos) fantasztikus filmben elképzelik.
[www.universetoday.com]

A féreglyukak a fekete lyukakhoz hasonlóan szintén az általános relativitás elméletéből következő matematikai (topológiai) objektumok, melyek a téridő két, esetenként egymástól távoli pontját kötik össze alagútszerűen. Az elképzelés Hermann Weyl német matematikustól, mí­g az elnevezés John Wheeler amerikai fizikustól származik, s azon az analógián alapszik, hogy egy féreg (kukac) is jelentősen lerövidí­theti útját egy alma két pontja között, ha nem az alma felületén jut el A-ból B-be, hanem átrágja magát a gyümölcsön. A féreglyuk szájai közelében a téridő elkezd görbülni, a maximális görbületet a szájakat összekötő torokban éri el. A féreglyukaknak több fajtája képzelhető el. í–sszeköthetik ugyanannak az univerzumnak két pontját, de funkcionálhatnak két párhuzamos univerzum közötti "kapuként" is. Ez utóbbiakat gyakran Schwarzschild-féle féreglyukaknak vagy Einstein-Rosen hidaknak is hí­vják. Ha a féreglyuk átjárható (traversable), akkor a torkon keresztül anyag juthat át az egyik szájból a másikba. A legtöbb, az átjárhatóságot megengedő matematikai megoldás feltétele egy hipotetikus anyagforma (exotic matter) létezése is a torok közvetlen környezetében, amelynek negatí­v az energiasűrűsége.

A fekete lyukaktól eltérően a féreglyukak létezésére ma még nincs észlelési bizonyí­ték. Alexander Shatskiy, a moszkvai Lebegyev Fizikai Intézet munkatársa felvázolt egy elképzelést, hogyan lehetne ezen objektumok hatását megfigyelni, illetve hogyan lehetne megkülönböztetni őket a fekete lyukaktól.



A féreglyukak a téridő két,egymástól egyébként távoli A és B pontját köthetik össze.
[www.universetoday.com nyomán]

A féreglyukak legjellemzőbb része az átjáró, a torok, melynek közelében a téridő görbülete nagyon nagy, eléri a hasonló tömegű fekete lyukak ún. eseményhorizontja körüli görbületét. Az eseményhorizont az a határ egy fekete lyuk körül, amelyen belüli események már nincsenek hatással a külvilágra. Az eseményhorizonton belülről indult fénysugár soha nem tud kijutni onnan, illetve az eseményhorizontot kí­vülről átlépő dolgok végleg elvesznek a külvilág számára. A fekete lyuk és a féreglyuk közötti legfontosabb különbség, hogy az utóbbinak nincs eseményhorizontja.

Ha anyagi részecskék át tudnak jutni a féreglyukon, akkor a fény, illetve bármely elektromágneses sugárzás is. Ezen alapul Shatskiy módszere, akinek vizsgálatai szerint egy egyenletes felületi intenzitást produkáló forrásból átjutott elektromágneses sugárzás intenzitásának a másik oldali száj körül jellegzetes szög szerinti eloszlása van. A szélén, a féreglyuk szájának megfelelő távolságnál nagy, a közepe felé egyre csökken az intenzitás, a centrumban, azaz a féreglyuk tengelyében pedig minimális, függetlenül a sugárzás hullámhosszától. Azaz a megfigyelő a féreglyuk körül egy fénygyűrűt láthatna, aminek külső széle éles, belső széle pedig fokozatosan halványul. A tengely irányában átláthatna a féreglyukon, s akár csillagokat figyelhetne meg az univerzum normál tartományaiból.



Féreglyukon átjutó fotonok szög, illetve a h ütközési paraméter szerinti eloszlása. Az ütközési paraméter a foton beesési irányának a féreglyuk tengelyétől mért távolsága.
[Alexander Shatskiy]

A féreglyukak által generált sugárzási gyűrűk megfigyelése ma még nem lehetséges, ehhez a maiaknál lényegesen jobb felbontású rádióinterferométerek kellenének, melyekkel részletesen lehet tanulmányozni olyan extrém területeket, például galaxismagokat, ahol elsősorban lehet számí­tani féreglyukak felbukkanására.

Természetesen nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a féreglyukak létezésének elméleti lehetősége még nem jelenti azt, hogy valójában is léteznek. De ha léteznek is, valószí­nűleg nagyon instabil képződmények, í­gy felhasználásuk bármilyen tér- vagy időbeli utazásra egyelőre a fikciók körébe sorolandó...

Lyukak a téridőben

Az Einstein-féle általános relativitáselméletnek számos, a józan ész számára meghökkentő következménye van. Közülük is talán a legbizarrabbak az úgynevezett féreglyukak: olyan „alagutak” a téridőben, amelyek kapcsolatot teremtenek két különálló világ vagy a mi világunk két távoli pontja között. Nemrég egy orosz elméleti fizikus olyan átjárható féreglyukak létezésének lehetőségéről számolt be, amelyek kellően stabilak és elég nagyok is ahhoz, hogy rajtuk keresztül akár intergalaktikus kapcsolatot létesí­tsünk...

A féreglyukak számos paradoxonra vezetnének (egyebek között lehetővé teszik az időutazást!), ezért a fizikusok nagy többsége az Einstein-féle téregyenletek olyan tisztán matematikai megoldásának tekinti őket, amely a valóságban nem létezhet. A kutatók egy kisebb, merészebb hányada ebből némileg engedve úgy véli, hogy kvantumos szinten, a vákuumfluktuációkhoz hasonlóan keletkezhetnek olyan „kvantumféreglyukak”, amelyek rendkí­vül rövid időre ugranak elő a „semmiből”, majd újra eltűnnek. Szergej V. Krasnyikov, a Szentpétervár melletti Pulkovói Obszervatórium elméleti fizikusa egy nemzetközi konferencián nemrég olyan eredményről számolt be, amely még ezen is túllép: makroszkopikus méretű, stabil féreglyukak létezésének lehetőségét vázolja fel. A kutató szerint „épí­teni” még nem tudnánk ilyeneket, ám kellő ügyességgel a nyomukra bukkanhatnánk a Világegyetemben.
Mindez túl fantasztikus ahhoz, hogy igaz legyen? Mielőtt egy legyintéssel félredobnánk, szellemi kalandnak sem utolsó, hogy közelebbről megismerkedjünk ezekkel a furcsa téridőalagutakkal és az átjárható féreglyukak nyújtotta lehetőségekkel.

Gidres-gödrös téridő

Az Einstein-féle általános relativitáselmélet szerint a téridő nem önmagában adott, az anyagtól függetlenül létező dolog, hanem szerkezetét a benne lévő anyag határozza meg. Az elmélet száműzi a tömegek közt ható gravitációs erőt, és a testek mozgását a tömegek (az anyag eloszlása) által meggörbí­tett téridőben lehetséges szabad mozgásokkal í­rja le. Egy hagyományosnak tekinthető hasonlat a téridőt kifeszí­tett gumilepedővel szemlélteti, amely a beléje helyezett tömegek alatt többé-kevésbé behorpad, a testek pedig az í­gy kialakuló, gravitációs gödrökkel teli téridőben úgy mozognak, mint az elgurí­tott golyók.



1. ábra. A tömegek meggörbí­tik maguk körül a téridőt

Mivel négydimenziós – három tér- és egy idődimenziós – világunkat nem igazán tudjuk jól lerajzolni, az 1. ábrán egy beágyazási diagramot láthatunk: ez két térdimenzió elhagyása után visszamaradó kétdimenziós görbült felület három dimenzióba beágyazott képe, amely szemmel láthatólag éppen olyan, mint az emlí­tett gumilepedő egy részlete. Látható, hogy a tömegektől távol, ahol a téridő gyakorlatilag sí­knak tekinthető, a golyó egyenesen gurul (a), mí­g a tömegek közelében pályája elgörbül (b). Megfelelő sebesség esetén a golyó a gödör lejtőjén körbefutó körpályára is állhat (c) – í­gy alakulnak ki például a Naprendszer stabil bolygópályái. Ha a golyó sebessége ehhez kevés, akkor bezuhan a gödörbe.
Az általános relativitáselméletben a tömegek téridőgörbí­tő hatását az Einstein-féle téregyenletek adják meg. Már 1916-ban, közvetlenül azután, hogy Einstein közzétette őket, Karl Schwarzschild német csillagász megtalálta a téregyenletek első, matematikailag szigorúan pontos megoldását egy gömbszimmetrikus, nem forgó test esetében. Csaknem másfél évtized múlva, amikor Einstein és Nathan Rosen nagyon gondosan megvizsgálta a Schwarzschild-megoldást, megrázó felfedezést tettek.
Eredményük megértéséhez nézzünk egy csillagot, amely már minden nukleáris tüzelőanyagát elfogyasztotta, s gravitációs összeomlásba kezdett. A kollapszus során a csillag körül a téridő egyre görbültebbé válik.
Fekete, fehér, igen, nem?
Ha az összeroskadó csillag tömege többszörösen meghaladja a Napét, akkor az összehúzódás addig folytatódik, mí­g a lyuk átmérője nullára nem zsugorodik, s az anyagsűrűség és vele a téridő görbülete végtelenre nő. A téridőben í­gy kialakuló szingularitás az úgynevezett fekete lyuk, amely minden beléje kerülő anyagot végleg elnyel (még a fényt is). A fekete lyukhoz közeledő anyag akkor „tűnik el” a világból, amikor átlépi az úgynevezett eseményhorizontot: ez az a felület, amelyen belülről már lehetetetlen kapcsolatot teremteni a külvilággal. (Ez legfeljebb a fényénél nagyobb sebességgel volna lehetséges, az viszont – szintén a relativitáselmélet szerint – nem léphető át.) Gumilepedős hasonlatunkhoz (és az 1. ábrához) visszatérve mindez olyan, mintha a lepedő anyaga nem volna tökéletesen rugalmas, és a túl nagy terhelés hatására kilyukadna (d).
Az igazán megrázó felismerés azonban még hátravan. Matematikailag ugyanis a megoldás itt korántsem ér véget: a szingularitáson átlépve a tér görbülete újra csökkenni kezd, és az egyre öblösödő cső végül újra kinyí­lik. Ennél a nyí­lásnál azonban éppen a fordí­tottja történik mindannak, amit a fekete lyuknál láthattunk, mivel itt az anyag csakis kifelé áramlik: fehér lyuk jön létre, amelynek torkából állandóan anyag és energia lövell ki. Az í­gy kialakuló bonyolult geometriájú szerkezet a 2. ábrán látható féreglyuk, más néven Einstein–Rosen-hí­d.



2. ábra. A féreglyuk két különböző világot,
vagy ugyanazon világ
két távoli pontját kötheti össze
De mit kapcsol össze ez a hí­d? Matematikailag két lehetőség kí­nálkozik: két különálló világot vagy egyazon világ két távoleső tartományát. Számunkra talán az utóbbi még meghökkentőbb, mert í­gy látszólag nincs akadálya annak, hogy egy ilyen féreglyukon át hipp-hopp, átcsússzunk a világ egyik pontjából egy távoli másikba. „Szerencsére” van egy bökkenő: ahhoz, hogy ezt megtegyük, keresztül kell haladnunk a szingularitáson, azaz a téridő végtelen görbületű és anyagsűrűségű tartományán, ami óhatatlanul végzetes következményekkel járna. (Tegyük hozzá, nem csak ez a baj. Gondosabb elemzéssel kimutatható: a szingularitás olyan természetű, hogy ezt az utat nemhogy egy űrhajós, hanem még egy klasszikus elemi részecske sem tehetné meg, ehhez ugyanis bizonyos szakaszokon a fényét meghaladó sebességgel kellene haladnia.)
De vajon létezik-e mindez a valóságban? Nos, a fekete lyukak létezését az eddig felhalmozott bizonyí­tékok tükrében ma már szinte senki sem vonja kétségbe, sőt, a legújabb röntgenműholdak tüzetesen vizsgálják a közvetlen környezetükben végbemenő folyamatokat. Fehér lyukak jelenlétére azonban egyelőre nincs semmiféle bizonyí­ték. (Igaz, ismeretesek olyan óriási energiafelszabadulással járó jelenségek – például a nagy energiájú gamma-kitörések –, amelyek bizonyos elképzelések szerint éppen a fehér lyukakkal magyarázhatók.)
ítjárható féreglyuk
A Schwarzschild-megoldás, mint emlí­tettük, a téridő geometriáját egy gömbszimmetrikus, nem forgó tömeg körül í­rja le. Ez idealizált eset, mivel a valóságos csillagok forognak, s (részben ezért is) nem tökéletesen gömbszimmetrikusak. Roy P. Kerr 1963-ban találta meg a téregyenleteknek azt a megoldását, amely figyelembe veszi a tömegek forgását is. A Kerr-megoldás téridőszerkezete már annyira bonyolult, hogy nem rajzolhatjuk ide, bár természetesen ennek is létezik a hozzáértők számára egyértelmű eligazodást nyújtó ábrázolása, az úgynevezett Penrose-diagram. Ez másfajta téridőtérkép, amely nagyjából úgy viszonyul az eddig bemutatott beágyazódiagramokhoz, mint a sí­katlasz a földgömbhöz. A Penrose-diagramon nyomon követhető a forgó fekete lyuk eseményhorizontján belülre zuhanó űrhajós további sorsa.
Kip Thorne 1985-ben olyan megoldást talált, amelyben megkerülhető a szingularitás, s az utazót nem éri utol baljós végzete. í‰rdekességként idekí­vánkozik, hogy a kutató barátjának és professzortársának, Carl Sagannak a kérésére látott a munkához, akinek Kapcsolat cí­mű művében a hősnőnek (a megfilmesí­tett változatban Jodie Foster játszotta) igen rövid idő alatt kell eljutnia a Földről a Vega csillag rendszerébe.
A Thorne által talált átjárható féreglyuknak „csupán” egyetlen szépséghibája volt: ahhoz, hogy a bejáratai stabilan nyitva maradjanak, a belsejében negatí­v energiasűrűségű anyagnak kellett lennie, amely negatí­v téridőgörbületet hoz létre, s például a fényt nem maga felé, hanem éppen az ellenkező irányba görbí­ti. Ilyen egzotikus anyag egyelőre nem ismeretes, bár az elektromágneses tér vákuumfluktuációiban átmenetileg néha kialakul efféle állapot.



3. ábra. A kvantumhab
Kérdés, hogy ha felfedeznénk és netán elő is állí­tanánk ilyen egzotikus anyagot, akkor épí­thetnénk-e átjárható féreglyukat. Megoldást a kvantumfizika í­gér. Alkalmasan kis léptékben ugyanis a Világegyetemben is érvényesül a Heisenberg-féle határozatlansági reláció. Kvantumszinten ezért a vákuumot úgynevezett kvantumhab tölti ki (3. ábra), amelyben a határozatlansági reláció által megszabott rövid időre fekete-fehér lyukpárok és féreglyukak ugorhatnak elő a semmiből, majd tűnhetnek el, ahhoz hasonlóan, ahogy az elektromágneses vákuumban a fotonok és az elektron-pozitron párok teszik. Feltéve, hogy egy ilyen előugró féreglyuk torkába valami módon egzotikus anyagot tudnánk tömni, stabilizálhatnánk, majd egyre nagyobbra pumpálhatnánk.Krasnyikov eredménye éppen ezen a ponton kapcsolódik a történethez. A féreglyuk fenntartásához és felpumpáláshoz szükséges egzotikus anyagot ugyanis a kutató számí­tásai szerint maga a féreglyuk is létrehozhatja, pontosabban a körülötte kialakuló, negatí­v görbületű téridőszerkezet vákuumfluktuációi termelhetik egy önmagát erősí­tő folyamatban. Eszerint tehát van lehetőség átjárható féreglyuk kialakulására.

Az időgép
Ha viszont létezhet elég nagy méretű, átjárható féreglyuk, akkor az Thorne szerint időgépként működhet. Gondolatkí­sérlete nyomán képzeljük el, hogy a féreglyuk egyik szája a professzor nappalijában, a má-
sik pedig a kertben álló űrhajóban van, amellyel felesége, Carolee kisebb űrutazásra indul. Az űrhajót relativisztikus sebességre gyorsí­tja, majd egynapnyi utazás után visszafordul, s újabb egy nap elteltével házuk kertjében landol. A professzor a kettőjüket összekötő féreglyukon átnézve azonnal látja ezt, és a kertbe siet, hogy üdvözölje nejét. Igen ám, de az űrhajót nem találja ott! Caro-
lee órája ugyanis az űrhajóban a relativisztikus sebesség miatt sokkal lassúbb ütemben jár, s a nála eltelt 2 nap a professzor órája szerint 5 év. Thorne tehát csak 5 év múlva találja a kertben az űrhajót és feleségét (aki eközben mit sem, vagyis mindössze 2 napot öregedett). Az utazás kezdetétől a befejezésig a lyuk egyik szájánál 2 nap, a másiknál 5 év telt el, miközben a lyukon keresztül bármikor átbújhatnak egymáshoz, azaz öt éven belül tetszőlegesen „ugrálhatnak” az időben! Hogy ez kész őrület? Igen, egyike azoknak a képtelen időparadoxonoknak, amelyeket nagyon jól ismerünk a tudományos-fantasztikus irodalomból.
Amikor Thorne látta, hogy az átjárható féreglyuk elvben megteremtené az időutazás lehetőségét, azonnal keresni kezdte, milyen fizikai törvény léphetne közbe, amely megakadályozná az időgép működtetését. Olyan mechanizmust keresett, amely szétrombolja a féreglyukat, még mielőtt az működésbe lépne. Az eredmény azonban meglehetősen sovány volt, s csupán azt a lehetőséget hagyta, hogy bizonyos kvantumgravitációs vákuumfluktuációk annyira fölerősödhetnek, hogy lerombolják a féreglyukat. A kvantumgravitáció elmélete viszont egyelőre annyira kidolgozatlan, hogy az erre alapozott érvelés nem túl meggyőző.
A kronológiavédelmi elv
Mindebből úgy tűnik, a fizika törvényei lehetővé teszik olyan féreglyuk kialakulását, amelyen „keresztül” időgépet működtethetünk. Annyit azért vegyünk észre, hogy ez az időgép, legalábbis az egyik irányban, csak korlátozott utazást tesz lehetővé: az időgép megalkotása előtti időkbe még í­gy sem juthatnánk vissza. így az a paradoxon, hogy az időben visszaugorva az időgép feltalálója megöli önmagát, még mielőtt a gépet feltalálná, itt nem alakul ki. írott történelmünket tehát – legalábbis „az első időgép előtti korokra” – nem kell átí­rni. Ez azonban legfeljebb a történészek számára lehet megnyugtató...
A fizikus, ha végképp nem tud megbirkózni egy ellentmondással, előbb-utóbb felállí­t egy olyan általános elvet, amely lehetetlenné teszi az ellentmondás megvalósulását. Jó példa erre a termodinamika második főtétele, amely egyik megfogalmazásában a másodfajú örökmozgó (perpetuum mobile) megépí­thetetlenségét mondja ki. (Ez, persze, nem akadályozza meg a lelkes feltalálókat abban, hogy újabb és újabb örökmozgók ötletével álljanak elő.) Vajon nem lehetne ennek mintájára azt is kimondani, hogy márpedig időgép nem épí­thető? Ez az axióma egy csapásra megoldaná a problémát, ráadásul olyan általános rendezőelvvé válhatna, amely segí­tene kirostálni a másképp ki nem zárható, de ellentmondásra, paradoxonra vezető lehetőségeket. Itt nem csupán az időutazásra kell gondolnunk, hanem számos, még kiforratlan részecskefizikai és kozmológiai modellre, nem is szólva a kvantumgravitáció elméletének teljesen ingoványos területéről.
Kimondható ilyen elv. Nem létezhetne a természettudomány (sőt ember sem!), s teljes káoszba fulladna a világ, ha nem érvényesülne benne az okság elve. Minden eddigi tapasztalat arra mutat (és ezt bizonyos számí­tások is alátámasztják), hogy a Világegyetemben működik egy általános érvényű törvényszerűség, az úgynevezett kronológiavédelmi elv. Ez, miként a neve is mutatja, sosem engedi felborulni a dolgok ok-okozati sorrendjét. Ha valakit netán a tudomány minden eddig felgyülemlett tapasztalata sem győz meg erről, akkor már csupán Stephen Hawkingnak, korunk legnagyobb élő kozmológusának szellemes érvelésére hivatkozhatunk. Szerinte ugyanis mi sem bizonyí­tja jobban ennek az elvnek az érvényesülését, mint az a tény, hogy eddig még nem özönlött el bennünket a jövőből érkező turisták hada...

forrás: /Univerzum-Galaxy/

[ Módosítva cs jan 13 2011, 07:47 ]
Vissza az elejére
nordi
k jan 25 2011, 04:24
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Leleplező kép egy óriás fekete lyukról

szerzö:Kereszturi íkos

Másodpercenként akár 360 kilométeres távolságot is megtesznek a csillagközi gázrészecskék az M84 jelű galaxis centrumában. A galaxis középpontjában lévő hatalmas fekete lyuk mozgatja ilyen sebességgel az anyagot maga körül. Bár maga az objektum láthatatlan, jelenléte mégis könnyen megállapí­tható.
Az M84 a Virgo-galaxishalmaz belső részén, tőlünk 50 millió fényévre található, lencse alakú galaxis. Középpontjában egy szuper-nagytömegű fekete lyuk van, amely a környezetében lévő anyag egy részét magához vonzza (amely nagy sebességgel kering körülötte), majd részben elnyeli - illetve a kölcsönhatás során a gáz egy kisebb hányada két nagy sebességű anyagsugár (jet) formájában kilökődik a térségből.



A Hubble-űrtávcsővel készült szí­nkép, amely a fekete lyuk körüli gázanyag mozgása miatt fellépett kék- illetve vöröseltolódást mutatja. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, Gary Bower, Richard Green (NOAO), STIS Instrument Definition Team)

Az ilyen fekete lyukak jellemzőinek megállapí­tása nehéz, hiszen közvetlenül nem is láthatóak. A körülöttük keringő gázanyag szí­nképe azonban leleplezi őket. A gázanyag keringési pályája egy szakaszán felénk közeledik, egy másikon tőlünk távolodik. Ennek megfelelően, a Doppler-hatás miatt a közeledő forró gáz sugárzása a kibocsátottnál rövidebb hullámhosszúnak látszik, úgynevezett kékeltolódást szenved (balra), mí­g a tőlünk távolodó gáz sugárzása a kibocsátottnál hosszabbnak mutatkozik, és vöröseltolódást szenved (jobbra).

Ezt mutatja be a Hubble-űrtávcső szí­nképelemző detektorával készült kép. Ha nem lenne fekete lyuk a galaxis centrumában, függőleges vonalat mutatna a gáz sebességének eloszlása - azonban itt jól megfigyelhető a sebességben mutatkozó eltérés. Utóbbi nagyságából és a gázanyagnak a centrumtól mért távolságából a központi fekete lyuk tömegére lehet következtetni, ami legalább 300 milliószorosa a Nap tömegének.

forrás:/origo/



[ Módosítva k jan 25 2011, 04:31 ]
Vissza az elejére
nordi
cs jan 27 2011, 06:38
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
VISSZA A Jí–VŐBE--Ausztrál tudósok idögépen dolgoznak

Szerkesztette és beküldte: huedit

SYDNEY
− Tér idő kontinuum, fluxuskondenzátor, plutónium töltet − már ezek a szavak is bonyolultnak tűnnek, ha valaki véletlenül nem Doktor Emmett Brown vagy épp Vissza a jövőben rajongó. A nagysikerű hajdani filmtrilógia időgépének bohókás feltalálója persze − mivel a filmekben minden lehetséges − egy egész luxusautót és egy Marty McFly nevű szédült kamaszt röpí­t előre és hátra az időben, ami nagyon szórakoztató, még ha tudjuk is, hogy képtelenség.

De valóban az? Egy ausztrál fizikuspáros szerint koránt sem, bár korai lenne jegyet venni az első időgépre Mindenesetere Jay Olson és Timothy Ralph szerint az időben történő teleportálás, vagyis áthelyezés részecskeszinten nemcsak lehetséges, de bármilyen valószí­nűtlen, gyakorlatilag minden napos is.



A kvantumelmélet hetvenes évekbeli megszületésével új alapokra helyeződött az a felfogás, amivel tudósaink a világmindenség fizikai törvényeihez viszonyulnak. Bármilyen hihetetlen, de azt már rég tudjuk, hogy térbeli teleportáció létezik, még ha csak egészen parányi részecskéket sikerült is eddig egyik pontból a másikba áthelyezni az idő töredéke alatt. ím a Queenslandi Egyetem két kutatója szerint ugyanezen az alapon az időben is utazhatunk, ahogyan azt a részecskék valójában meg is teszik.

− Képzeljük el, hogy két azonos elemi egység, vagy is anyag mennyiség, úgy nevezett kvantum úgy áll kapcsolatban egymással a térben, hogy amint az egyik bármilyen formában megváltozik, abban a pillanatban változik a másik is, akármilyen távolságra vannak egymástól − magyarázza Olson. − Ugyan ez az időben is megtörténik, hisz a kvantumok nemcsak a térben, de az idő folyamatában is egyszerre vannak jelen.

Még egyszerűbben: valójában mindannyian utazunk az időben egy meghatározott, közös tempóban, amit az óra mér. Itt vagyunk a jelenben, de ott leszünk a jövőben két óra múlva is , csak ki kell várni, amí­g kétszer körbe ér a nagymutató. Ezt küszöböli ki az ausztrál kutatók felfedezése, akik szerint a kvantumok úgy tudnak a jelenből átlépni a jövőbe, hogy a közbeeső időszakban nincsenek jelen. ím hogy ebből a felfedezésből mikorra lesz időgép, arra még ők sem mernének tippelni.

forrás: /látogatok.hu/
Beküldte: Oltyán Edit


[ Módosítva h ápr 04 2011, 12:44 ]
Vissza az elejére
nordi
sze febr 02 2011, 06:39
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Döbbenetes panorámafelvétel készült a Tejútrendszerről

Szerző: Kovács József 2009. november

Axel Mellinger 22 hónapos munka eredményeként több mint 3000 egyedi digitális felvétel felhasználásával elkészí­tette a Tejútrendszer új, az eddiginél jóval nagyobb felbontású panorámaképét.



Axel Mellinger professzor (Central Michigan University) 22 hónapot töltött a szükséges felvételek elkészí­tésével. A munka során 26 ezer mérföldnél is többet utazott, hogy Dél-Afrikából, illetve Texas és Michigan államokból is fényképezhesse a Tejutat. Mellinger szerint azonban a neheze csak ezután kezdődött.

Az egyedi felvételeket természetesen nem lehetett minden további nélkül egymásra, illetve egymás mellé illeszteni, hiszen az éggömb különböző szeleteit ábrázolják, í­gy mindegyik más-más módon torzult. Ezért az összeillesztés előtt matematikai transzformációknak kellett alávetni őket, ami sok száz órás számí­tógépes munkával járt.

További probléma az egyedi felvételek különböző háttérfényessége. Ez egyrészt a helyszí­nek eltérő fényszennyezéséből, másrészt a Naprendszerben található por által szórt napfény irányonként eltérő intenzitásából adódott, ami majdnem lehetetlenné tette egy egységes háttérfényességű panorámakép elkészí­tését. A feladatot Mellinger végül a Pioneer 10 és 11 szondák adatainak segí­tségével oldotta meg, melyek alapján meg tudta különböztetni a csillagok valódi sugárzását a háttérintenzitástól. így minden kép esetében a megfelelő hátteret tudta levonni a felvételből, melynek eredményeként a végső, összeillesztett képen gyakorlatilag semmilyen foltosodás nem fedezhető fel.



A Tejútrendszer új, nagyfelbontású digitális panorámaképe. [Axel Mellinger]

A 70 darab, 40°x27° nagyságú területet lefedő felvételek egy SBIG STL-11000 tí­pusú CCD kamerával készültek. A kamera 16 bites analóg-digitális konvertere által nyújtott dinamikus tartományt kitágí­tandó, Mellinger három expozí­ciós időt (240 s, 15 s, 0,5 s) használt. Minden expozí­ciós idővel és szűrőbeállí­tásban 5-5 felvétel készült. A fotometriai kalibráció sztenderd csillagok segí­tségével, mí­g a háttér levonása a már emlí­tett módon, a Pioneer szondák adatai alapján történt.

Az új digitális panorámakép határfényessége 14 magnitúdó, felbontása 36 í­vmásodperc/pixel, ami mintegy háromszorosa a korábbi, hagyományos filmre készült képének. A 648 megapixeles képet hordozó FITS fájl mérete 7,7 GB.
A panorámakép interaktí­v, nagyí­tható változata itt található. Katt ide!

A kép elkészí­tésének különböző fázisait részletező szakcikk a Publications of the Astronomical Society of the Pacific c. folyóiratban jelent meg.

Forrás:
ScienceDaily 2009.10.29.
Axel Mellinger's All-Sky Milky Way Panorama 2.0
Publ. Astron. Soc. Pacific 121, 1180-1187 (2009)





[ Módosítva sze febr 02 2011, 07:17 ]
Vissza az elejére
nordi
p febr 04 2011, 11:36
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 926
Hatvannyolc Földhöz hasonló bolygójelöltet jelentett be a NASA

Kereszturi íkos|Simon Tamás|

Egy korábbi fantáziarajz egy Földhöz hasonló exobolygóról, azaz exoföldről - hirtelen 68 jelölt is volt"Nulláról 68-ra emelkedett a Földhöz hasonló bolygójelöltek száma, és nulláról 54-re a lakható zónában - tehát olyan csillagtávolságban, ahol folyékony lehet a ví­z - keringő planétáké" - mondta a NASA magyar idő szerint szerdán este tartott sajtótájékoztatóján William Borucki, a Naprendszeren kí­vüli bolygókra "vadászó" csúcsműszer, a Kepler-űrtávcső egyik tudományos vezetője. A közös halmazban öt bolygójelölt van: azaz a Kepler most közölt megfigyelései alapján 5 olyan exobolygó-jelöltről tudunk, amelyek a Földhöz hasonlóak és a felszí­nükön folyékony ví­z is lehet.A bejelentés drámai módon megnövelte az exobolygók, pontosabban egyelőre exobolygó-jelöltek számát: a Kepler adatai alapján több mint 1200 új bolygójelöltről beszélhetünk. Eddig összesen körülbelül 500 exobolygót ismerünk (1995, az első felfedezése óta). "Ezek egyelőre bolygójelöltek, de meg vagyok győződve róla, hogy a legtöbb létezését néhány hónapon vagy éven belül megerősí­tik" - mondta Borucki.A bejelentéssel a Kepler által felfedezett bolygójelöltek száma egészen pontosan 1235-re ugrott. Ezek közül tehát 68 megközelí­tőleg Föld-méretű, 288 úgynevezett "szuperföld" (a Földnél nagyobb, de a Neptunusznál kisebb méretű és tömegű bolygó), 662 a Neptunuszhoz, 165 a még sokkal nagyobb Jupiterhez hasonló, végül 19 a Jupiternél is nagyobb. Ezek az adatok markánsan megmutatják a Kepler képességeit: immár nem arról van szó, hogy főképp a Jupiterhez hasonló, nagy exobolygókat vagyunk képesek érzékelni. Ha a bolygójelölteknek csak egy részét is megerősí­tik, akkor valóban a régen várt áttörésről beszélhetünk ezen a kutatási területen.
A most bejelentett bolygójelöltek paraméterei (logaritmikus skálán). Az ábrán a függőleges tengelyen a méret látható, balra számszerűen, jobbra pedig a Föld, a Neptunusz és a Jupiter méretét jelölő rajzokkal és vonalakkal. A ví­zszintes tengelyen az égitestek keringési ideje napokbanA bolygójelöltekből 54 kering a saját csillaga körüli lakhatósági zónában, ezek közül 5 Földhöz hasonló, de van köztük a Jupiterhez fogható planéta is - utóbbiak esetében az esetleges holdak, az exoholdak létezése lehet izgalmas az általunk ismert élet szempontjából.A bolygójelöltek felfedezése nem kevesebb mint 156 ezer csillag megfigyelése során történt, az adatgyűjtést még 2009-ben végezte a Kepler.



A Kepler-űrtávcső célterülete (NASA)A Kepler az égboltnak egy kisebb területén nagy pontossággal, folyamatosan figyeli a csillagok sugárzását. Fényükben olyan apró halványodásokat keres, amelyeket az előttük elhaladó bolygók váltanak ki. A Kepler-űrtávcső felfedezési módszere (fedési exobolygók)A tény, hogy ilyen sok bolygójelölt mutatkozik egy ennyire kis égterületen, arra utal, hogy a Világegyetemben rendkí­vül sok bolygó keringhet a csillagok körül, és közülük számos égitest lehet az általunk ismert élet számára kedvező, lakhatósági zónában. A Kepler-űrtávcső ugyanis csak azokat az exobolygókat veheti észre, amelyek pályasí­kja éppen a megfigyelő felé mutat - a távoli naprendszerek legnagyobb része azonban nem ilyen lehet.170 esetben több égitest létezésére is utalnak a jelek egy-egy csillag körül. Ezek közül a leggazdagabb a Kepler-11 rendszer, amelyben hat planétát sikerült azonosí­tani. További érdekesség, hogy ezek az exobolygók és bolygókjelöltek az eddigi mérések alapján rendkí­vül változatosak sűrűségüket és valószí­nű összetételüket tekintve.Az égitestek biztos azonosí­tásához még idő szükséges. Ha a szakemberek egy Földünkhöz hasonló exobolygót akarnak kimutatni egy Naphoz hasonló csillag körüli lakhatósági zónában, akkor legalább két (de ideális esetben három-négy) alkalommal kell megfigyelni, amint a bolygó elhalad csillaga előtt. Egy-egy ilyen elhaladásra pedig csak évente kerül sor a Földhöz hasonló égitesteknél. A Kepler a megfigyeléseket a jelenlegi tervek alapján 2012 novemberéig folytatja, addig nagyon sok jelölt létét bizonyí­thatja. A Keplertől azt várják, hogy áttörést érjen el az exobolygók kutatásában - a szerdai bejelentés mérföldkő ezen az úton


[ Módosítva p febr 04 2011, 12:22 ]
Vissza az elejére
Oldal:   <<        >>   

Ugrás:     Vissza az elejére

Téma átvétele: rss 0.92 Téma átvétele: rss 2.0 Téma átvétele: RDF
Powered by e107 Forum System