+ A | - a | Visszaállít
2019. nov.
25
  Ezért tört be egy golyótól a Tesla törhetetlen üvege
Kategória: Kész röhej és egyéb örültségek - Közzétette: nordi
szerző: Dömös Zsuzsanna

A Tesla múlt héten mutatta meg a Cybertruck nevű elektromos kisteherautót, amire már több mint 200 ezer rendelés érkezett a balul elsült bemutató ellenére. A modell ugyanis a gyártó elmondása szerint olyan törhetetlen üvegeket kapott, ami kvázi átlátszó fém.
A cég dizájnigazgatója, Franz von Holzhausen demó közben egy fémgolyót vágott a spéci szélvédőhöz, amivel demonstrálni szerette volna annak szívósságát, ám az üveg betört. Röviddel ezután tettek egy második próbálkozást is egy másik ablakkal, de ugyanez történt. Elon Musk akkor azzal a viccel ütötte el a dolgot, hogy a kolléga biztosan túl erősen dobott.




Musk bevallja a tweetben, hogy a bemutatón előbb a golyóval kellett volna kezdeni a csapkodást,
majd csak utána bevetni a kalapácsot.

Azóta Musk előállt egy hivatalosabb magyarázattal is, hiszen azért mégsem hagyhatta ennyiben a dolgot. A Tesla-vezér szokásos módon Twitteren nyilvánult meg, ahol bejegyzésében azt írja: mielőtt még a labdás dobálás történt, Holzhausen már egy nagy kalapáccsal is megcsapkodta a szélvédőket, aminek hatására az üveg alapja már megtöredezhetett, elgyengült az anyag. Ezért nem kellett neki már sok akkor, amikor a fémlabdát vágták hozzá.

A Cybertruck elektromos autó egy töltéssel 800 km-t tud menni Musk állítása szerint (amennyiben a legdrágább, hárommotoros verzióról van szó), a legolcsóbb, 40 ezer dolláros modell 400 kilométert bír. A kisteherautó hat tonnát tud vontatni, és 2,9 másodperc alatt gyorsul fel 100km/h sebességre, és meglehetősen egyedien néz ki, mintha a Szárnyas Fejvadászból lépett volna elő.

forrás:/24.hu/
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz