+ A | - a | Visszaállít
2018. szept.
22
  Itt a családbarát szexrobot, játszhat vele a gyerek is
Kategória: Kész röhej és egyéb örültségek - Közzétette: Róza
Durva felháborodást keltett egy szexrobot igencsak meglepő funkciója.
Egyre inkább terjednek és egyre intelligensebbek a különféle szexrobotok. Már olyan modellt is készítettek, ami képes nemet mondani a gazdájának, ha úgy "érzi”, nem megfelelően közelednek hozzá.


Ez eddig oké, fejlődik a technika, ám a Samantha nevű modell most kicsapta a biztosítékot a briteknél.
A robot egyik tulajdonosa, Aaran Lee Wright az ITV This Morning című adásában a szexjátékszerével jelent meg, és arról beszélt, hogy mennyire családbarát a mesterséges intelligenciával bíró Samantha.
A gép bőre alatt szenzorok kaptak helyet, így elméletben képes reagálni az emberi közeledésre, a motorizált kezek, csípő és egyéb testrészek pedig úgy lettek kialakítva, hogy minél nagyobb örömet tudjon szerezni a tulajdonosának. De ez még nem minden, hiszen akár ki is kapcsol, ha nem viselkednek vele rendesen, sőt helyet kapott benne egy úgynevezett családi mód is, amit bekapcsolva a szexrobot szövege kevésbé lesz szexuális töltetű és az érintésekre is másképp reagál.

A Samantha nevű szexrobot (képernyőkép a "This Morning with Phillip and Holly" a YouTube - ról. forrás: USA Today)

Sokan már ezt is eléggé betegnek tartják, ám az igazi felháborodás csak akkor következett, mikor Wright élő adásban kijelentette, mennyire remeknek tartja ezt a funkciót, hiszen így a gyerekek is játszhatnak Samanthával. Mint mondta, három- és ötéves kislányai gyakran együtt tévéznek a robottal.


A képen Aaran Lee Wright és Samantha

Holly és Phillip Meet bemutatja Samanthát, a szexrobot-ot az ITV This Morning című adásában.
A videó indításához:
Katt ide!

Wright felesége nem aggódik a gép miatt, egyenesen egy családtaghoz hasonlította. A szakértők viszont nagyon más véleményen vannak, szerintük a családbarát szexrobot rendkívül káros, főként a gyerekekre nézve.

A De Montfort Egyetem robotkultúra és mesterséges értelem etikaprofesszora szerint egy ilyen robot rendkívüli módon torzíthatja a gyerekek világképét. "Egy lánygyermek úgy nő fel, hogy azt fogja gondolni, azért került ide ez a baba, mert anya nem volt elég szép – vajon ez fog történni velem is?” – nyilatkozta Dr. Kathleen Richardson.

"Egy ilyen eszköz azt sugallja számukra, hogy a nők csak bizonyos dolgokra valók, és ezen minták szerint fognak intim kapcsolatba kerülni másokkal – ez rendkívül kártékony” - tette hozzá.

forrás:/ma.hu/

kapcsolódó: Mesterséges intelligenciát kapnak a guminők is Katt ide!


Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hozzászólás
Itt a családbarát szexrobot, játszhat vele a gyerek is FregO 23 szept : 10:28 Válasz erre
Hozzászólás: 45

Regisztrált: 06 júl : 15:03
Csak azert jottem, hogy biztosra vegyem, hogy a ,,Kész röhej és egyéb örültségek ,, koze van-e kategorizalva a cikk. Ugy tunik minden rendben.:)


Itt a családbarát szexrobot, játszhat vele a gyerek is Róza 24 szept : 01:42 Válasz erre
Hozzászólás: 54

Persze, FregO
Köszönet a figyelmességedért, remélem helyére igazitottad volna, ha nem ott találod.
Én is alig akartam hinni a szememnek, mikor belebotlottam a hírbe, de a tudományos ujdonságok iránt való érdeklodésünk miatt nem hagyhattam ki, hogy feltegyem.




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz