2017. aug.
25
25
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: nordi
szerző: nordi
Eddigi lottóval kapcsolatos irásaimban azon agyaltam, hogy ki és miért nyerheti meg a milliárdon felüli főnyereményeket. Ennek vége. Megvilágosodtam. A múltheti intergalaktikus pókerpartin, miután elvelszitettem 3 galaxist (természetesen csak virtuálisan), mint derült égből a gumibot, hasitottak belém a nyertes vuki harcos Csubakka szavai: "Nem lehet szerencséd a szerelemben is meg a szerencsejátékban is."
Tehát, ezért nem nyertem eddig....HeuRéka, JézusMária, AtyaGatya, AvéJahvé, AllahAchbar, AloeVera...und zo vájter...
Persze hogy nem nyerhettem! Hosszú évekig normális szerelmi életet éltem, feleséggel, szomszédasszonnyal, szeretővel, néha még a lányokhoz is eljártam egy kis továbbképzésre, persze hogy nem volt esélyem az ötöslottón...
Na de ennek már vége. Az asszonyt otthagytam (kirakta a szűröm), a szerelmem kirúgott, a lányok meg nem éppen karitativ egyesület (ezt minden rendes pasi tudja)... Most már egy erdőszélen lakom a folyó mellett, hasonszőrű hajléktalanok között, a Mazdámban, amit kineveztem hálókocsinak.
De legyünk pozitívak ...megnőttek az esélyeim a szerencsejátékban, hiszen a szerelmi életem a nullával egyenlő (de ezt a számot az ötöslottón sajnos nem lehet megjátszani) ...
Mostmár én vagyok a soros a több mint 3 milliárdhoz.....
A hét elején pont erről tartottam egy rövid előadást sorstársaimnak, mikor sikerült egy kis sziverősitőre szert tennünk.
A Mazdám, amit kineveztem lakókocsinak
Aztán lefeküdtünk, de alig aludtam el néhány álarcos fazon felnyitotta az autóm és 3 milliárdot követelt rajtam. Mondtam is nekik: "Nyugi buzikáim ennyi készpénz nincs nálam”, mire akkora pofont kaptam , hogy néhány másodpercre teljesen felébredtem, de utána rögtön el is ájultam.
Mikor magamhoz tértem már a TEK kihallgatójában voltam és az esti előadásomból idéztek, tehát én vagyok a Soros, vagy 3 milliárdot kapok a Soros alapitványtól ??..Megpróbáltam elmondani az igazat, de hirtelen elsötétült előttem minden és újra kiájultam.
Ahogy újra magamhoz tértem rögtön rájöttem, hogy rossz választ adtam, de semmi gond mert vallatóim újrakezdték...
De ekkor már okosabb voltam... beismertem, hogy a 3 milliárdot arra kaptam, hogy új ellenzéki pártot alapítsak (mintha a jelenlegiek nem osztanák meg eléggé a szavazókat), kampányoljak a zsebdiktátor ellen és miniszterelnökjelöltként induljak a 2018-as választáson...
Na ez már jó válasz volt, mert rögtön kaptam egy hamburgert Colával és egy tollat, hogy írjam le a mondottakat...
Aztán elengedtek. Búcsúzóúl elmondták, hogy megnyertem egy pályázatot a novoszibirszki politikai továbbképzőre, ahol még a törött bordáimat is helyrehozzák. A szállítás ingyenes és gyorsan szedjem össze a cuccaim mert délután indulok is, az autómra pedig majd ügyelnek a fiúk míg visszajövök... ha visszajövök.
Na de gondolkodjunk pozitivan, ennél már nagyobb balszerencse nem érhet, tehát nőttek az esélyeim az ötös lottó főnyereményéhez. Különben is 3 milliárdból még Novoszibirszben is kellemesen eltengetem majd hátralévő napjaim.
(paramoral)
Eddigi lottóval kapcsolatos irásaimban azon agyaltam, hogy ki és miért nyerheti meg a milliárdon felüli főnyereményeket. Ennek vége. Megvilágosodtam. A múltheti intergalaktikus pókerpartin, miután elvelszitettem 3 galaxist (természetesen csak virtuálisan), mint derült égből a gumibot, hasitottak belém a nyertes vuki harcos Csubakka szavai: "Nem lehet szerencséd a szerelemben is meg a szerencsejátékban is."
Tehát, ezért nem nyertem eddig....HeuRéka, JézusMária, AtyaGatya, AvéJahvé, AllahAchbar, AloeVera...und zo vájter...
Persze hogy nem nyerhettem! Hosszú évekig normális szerelmi életet éltem, feleséggel, szomszédasszonnyal, szeretővel, néha még a lányokhoz is eljártam egy kis továbbképzésre, persze hogy nem volt esélyem az ötöslottón...

De legyünk pozitívak ...megnőttek az esélyeim a szerencsejátékban, hiszen a szerelmi életem a nullával egyenlő (de ezt a számot az ötöslottón sajnos nem lehet megjátszani) ...
Mostmár én vagyok a soros a több mint 3 milliárdhoz.....
A hét elején pont erről tartottam egy rövid előadást sorstársaimnak, mikor sikerült egy kis sziverősitőre szert tennünk.
A Mazdám, amit kineveztem lakókocsinak
Aztán lefeküdtünk, de alig aludtam el néhány álarcos fazon felnyitotta az autóm és 3 milliárdot követelt rajtam. Mondtam is nekik: "Nyugi buzikáim ennyi készpénz nincs nálam”, mire akkora pofont kaptam , hogy néhány másodpercre teljesen felébredtem, de utána rögtön el is ájultam.
Mikor magamhoz tértem már a TEK kihallgatójában voltam és az esti előadásomból idéztek, tehát én vagyok a Soros, vagy 3 milliárdot kapok a Soros alapitványtól ??..Megpróbáltam elmondani az igazat, de hirtelen elsötétült előttem minden és újra kiájultam.
Ahogy újra magamhoz tértem rögtön rájöttem, hogy rossz választ adtam, de semmi gond mert vallatóim újrakezdték...
De ekkor már okosabb voltam... beismertem, hogy a 3 milliárdot arra kaptam, hogy új ellenzéki pártot alapítsak (mintha a jelenlegiek nem osztanák meg eléggé a szavazókat), kampányoljak a zsebdiktátor ellen és miniszterelnökjelöltként induljak a 2018-as választáson...
Na ez már jó válasz volt, mert rögtön kaptam egy hamburgert Colával és egy tollat, hogy írjam le a mondottakat...
Aztán elengedtek. Búcsúzóúl elmondták, hogy megnyertem egy pályázatot a novoszibirszki politikai továbbképzőre, ahol még a törött bordáimat is helyrehozzák. A szállítás ingyenes és gyorsan szedjem össze a cuccaim mert délután indulok is, az autómra pedig majd ügyelnek a fiúk míg visszajövök... ha visszajövök.
Na de gondolkodjunk pozitivan, ennél már nagyobb balszerencse nem érhet, tehát nőttek az esélyeim az ötös lottó főnyereményéhez. Különben is 3 milliárdból még Novoszibirszben is kellemesen eltengetem majd hátralévő napjaim.
(paramoral)
kapcsolódó: Ma Simicska viszi el a lottóötöst... mert Simicska mindent visz.. Katt ide!
Ki nyeri meg szombaton az ötös lottó jubileumi főnyereményét?... Katt ide!
Valóban a Saul fia nyeri meg szombaton az ötös lottó főnyereményét ?... Katt ide!
Több mint 4 milliárd a lottó ötösön - de kit ment meg a kormány? Katt ide!
Mégsem a Questor nyeri meg a mai lottó ötöst Katt ide!
Most nem a Közgép, hanem a BudaCrash viszi a lottó ötöst Katt ide!
Ismét a Közgép viszi el a lottó ötöst ?... Katt ide!
A Közgép nyerte az lottóötöst is Katt ide!
Ma gazdára talál 3,23 milliárd forint - vagy mégse? Katt ide!
Péntek 13, avagy mihez kezdenél 3 milliárd forinttal? Katt ide!
Így élhető túl a lottóötös Katt ide!
Imádkozzunk, nehogy ötösünk legyen a lottón! - Ma 2,88 milliárd tönkretesz valakit... Katt ide!
Veszélyes a 2,5 milliárdos lottónyeremény? Katt ide!