+ A | - a | Visszaállít
2017. ápr.
27
  Megkezdte utolsó útját a Cassini űrszonda
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: Róza
Küldetésének utolsó szakaszához érkezett a Cassini űrszonda, amely a Szaturnuszba csapódva hamarosan megsemmisül

Az eredetileg négy évesre tervezett küldetést már kétszer meghosszabbították, szerdán viszont tényleg az utolsó fázisába lépett, és a pályamódosításokkal megkezdődik a Cassini nagy fináléja. A szonda többszöri pályamódosítás után végül szeptember közepén fog a Szaturnuszba csapódni.

A Cassini-küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Ha ugyanis a szonda műszereit egyszerűen csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan, és földi eredetű szennyezést szállít oda, amit feltétlenül el kell kerülni, hiszen a kutatások egyik célja éppen az élet lehetőségeinek keresése a Naprendszer más égitestjein.
A következő hónapokban a szonda minden korábbinál jobban megközelíti a Szaturnuszt: minden keringése során a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad át, tehát az elkövetkező 22 keringés alkalmával egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is.

Magyar munka is van benne - A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az amerikai NASA anyaszondája, a Cassini (amerikai űrkutatási hivatal, NASA) feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót és annak gyűrű- és holdrendszerét. A Cassinivel együtt utazott az európai ESA űrügynökség Huygens nevű leszállóegysége is, amelyet a Titan óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldtek.

A Huygens fedélzetén magyar közreműködéssel készített berendezések is helyet kaptak. Az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (ma már MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) szakemberei a fedélzeti magnetométer és a plazmaspektrométer földi ellenőrző és kalibráló rendszerét alkották meg.


A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titan addig teljesen ismeretlen felszínére.
A küldetés sok új és meglepő eredménnyel szolgált, például:

Ez volt az első sima leszállás egy külső naprendszerbeli holdon, a Titanon. Ennél távolabbi égitesten még nem szállt le ember alkotta eszköz.


A Titanon a földihez hasonló felszíni képződményeket talált a Huygens: folyómedreket, erózió pusztításának nyomait, habár ott víz helyett metántartalmú csapadék esik, folyókat, tavakat és tengereket is létrehozva.
Fontos felfedezés volt az élet lehetősége a Szaturnusz rendszerében. Teljes meglepetésként érte a szakembereket, hogy egy másik nagyobb hold, az Enceladus felszínéből vizet tartalmazó anyag áramlik, sőt lövell ki. A hold felszíne alatt nagy kiterjedésű vízóceán lehet.


Jelentős eredmény a Iapetus hold rejtélyes kétarcúságának megfejtése. A Iapetus egy világos és egy jóval sötétebb – rossz fényvisszaverő képességű – félgömbből áll, de ennek oka eddig ismeretlen volt. Kiderült, hogy a Iapetus pályája mentén elszórtan elhelyezkedő rossz fényvisszaverő port a hold besöpri, és ez az anyag a Iapetus vezető féltekéjén gyűlik össze.

Fontos eredmény az óriás hurrikánok felfedezése a bolygó mindkét pólusa környékén, és az északi poláris hexagon teljes feltérképezése. A küldetés végső szakaszában a hatszög alakú képződmény – valójában elképesztően erős örvényzóna – további vizsgálatával talán sikerül kideríteni a jelenség okát.

forrás:/mti/


kapcsolódó: Utolsó feladatára készül a Cassini Katt ide!
Lezárult az Enceladus közeli megfigyelése Katt ide!
Indul a Szaturnusz gyűrűinek megfigyelése Katt ide!
Egyre nagyobb az esély az élet jelenlétére az Enceladuson Katt ide!

Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz