+ A | - a | Visszaállít
2017. jan.
14
  Hirtelen sokat öregedett a Hold
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: nordi
A Hold öregebb lehet az eddig véltnél, 4,51 milliárd éves az új becslések alapján, melyeket amerikai tudósok végeztek az Apollo 1971-es Holdra szállásakor gyűjtött kőzet- és talajmintákból.

A kutatócsoport szerint a Föld kísérője a Naprendszer születése utáni 60 millió éven belül született, a Naprendszer mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki. Ezt úgy állapították meg, hogy az Apollo által a Holdon gyűjtött talajmintákból kivont cirkon ásvány korát határozták meg a radioaktív izotópok bomlási ideje alapján (urán-ólom kormeghatározás). A cirkondarabkák egészen aprók voltak, nem nagyobbak egy homokszemnél.

"A méret nem számít, az ilyen kis szemcsék is csodálatosan őrzik az információt. Minél többet tudunk meg a Holdról, annál jobban megismerjük a Föld kialakulásának és fejlődésének történetét" – idézte Melanie Barbonit, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) munkatárást, a Science Advances című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org portál.

A most vizsgált nyolc cirkonminta némelyikét egy korábbi UCLA-kutatás is használta, azonban az akkori vizsgálati módszereknél most pontosabb technológiát alkalmaztak.

Barboni elmondta, hogy még több mintát is elemezni fognak, ám nem gondolja, hogy ezek eredményei jelentősen megváltoztatják a 4,51 milliárdos becslést, legfeljebb 4,52 milliárd éves módosításra számít. "Ezek leginkább ellenőrző elemzések lesznek" – tette hozzá.

A Hold a nagyjából 4,54 milliárd éves Földről leszakadt törmelékből jöhetett létre.


Az Apollo 14 űrhajósai, Alan Shepard és Edgar Mitchell több mint 41 kilogramm kőzetet gyűjtöttek a Hold Fra Mauro nevű fennsíkján 1971 februárjában. Két alkalommal tettek holdsétát, összesen kilenc órát töltöttek a Hold felszínén.

A héten már a második nagy tanulmány jelent meg a Holdról. Hétfőn egy izraeli kutatócsoport munkáját közölte a Nature Geoscience. A tudósok számításai szerint számos aszteroida Földbe csapódásának eredményeként alakulhatott ki a Hold, nem egyetlen gigantikus becsapódás szakította le a Földről a kőzetdarabot.

Barboni az izraeli kutatás eredményeiről elmondta, tekintet nélkül arra, hogy hány összeütközés alakította ki a Holdat, a végeredmény az az égitest, amit most látunk, és ennek az életkorát pontosították most új méréseikkel.

forrás:/mti/

kapcsolódó: Új katasztrófaelmélet a Hold keletkezéséről Katt ide!
Egy képen látható a Hold sötét oldala és a Föld Katt ide!
Kiderült, hogy a Hold mégsem egy halott kőtömeg Katt ide!
A Hold gyarmatosítása - összefogással egytizedébe kerülne Katt ide!
Idegen űrhajók a Hold mögött Katt ide!
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hozzászólás
Hirtelen sokat öregedett a Hold Roland 14 jan : 10:25 Válasz erre
Hozzászólás: 602

Regisztrált: 03 okt : 15:10
Hmm.. igen. A Hold szerintem is 4,5 millliárd éves lehet, mert egyidőben keletkezhettek a Földdel, mely szintén kb. 4,5 -- 4,6 milliárd esztendős.
Sokfélét olvastam már a Hold keletkezéséről -- ámde ez a legvalószínűbb! És, hogy a Földből szakadt ki az anyaga ez is igaz. A tudomány szerint is így van. (Illetve ez is egy tudományos hír volt!)
Ez egy jó cikk.

Andezithez, gránithoz, bazalthoz hasonló kőzetei vannak a Holdnak.




[ módosítva 14 jan : 10:27 ]

Roland


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz