2016. aug.
23
23
A román hatóságok szerint terrorcselekményt akart elkövetni két kézdivásárhelyi fiatal. Azonnal letartóztatták őket, majd fél évvel később már házi őrizetben várják a tárgyalást. Először szólal meg letartóztatása óta az egyik állítólagos elkövető, Szőcs Zoltán az N1TV-nek.

A két meghurcolt székely hazafi, Beke István és Szőcs Zoltán, ma már családjaik körében lehetnek, de az ellenük folyó eljárás még mindig tart, az ügyvédi és egyéb kiadások pedig nagyon megterhelik a családot és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Ráadásul továbbra is ott lebeg a fejük felett a terrorizmus vádja és a hosszú börtönévek, pedig egész életükben csak azért dolgoztak, hogy a székely autonómia ügye előrébb jusson.
Ezek miatt döntött úgy a Jobbik IT Nemzetpolitikai Kabinet és Hagyományőrző Tagozata, hogy íjászversenyt szerveznek, árulta el kérdésünkre Bús Árpád Zsolt, a Jobbik IT alelnöke. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény bevételét (például az ezer forintos nevezési díjat) a két család megsegítésére ajánlják fel. ( alfahir)

A riport inditásához: Katt ide!

forrás:/szekelyhon/
kapcsolódó: Az ügyészség szerint bombát lehetett volna gyártani a petárdákból Katt ide!