+ A | - a | Visszaállít
2015. dec.
27
  Már 12 műholdból áll a Galileo - Az európai navigációs rendszer újabb párosa állt pályára
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
Az amerikai GPS és az orosz GLONASS mellett folyamatban van több másik globális helymeghatározó rendszer kiépítése és szolgálatba állítása, ezek között az európai és a kínai platform szokott gyakrabban megjelenni a sajtóban, ahogy pályára állnak a rendszer újabb elemei. Most az Európai Űrügynökségen volt a sor, amely újabb sikert könyvelhetett el.

A kínai fél még a nyár folyamán indított útnak két újabb műholdat, amelyek a Beidou Navigation Satellite System (BDS) részeként működnek, az ESA pedig most jelentette be két saját példány fellövését, mégpedig egy sikeres rajt keretében, amelynek eredményeként a Galilo névre keresztelt rendszer immár 12 ilyen egységre támaszkodik. A Galileo 11 és 12 még december 17-én indult útnak Francia Guyanáról, az itt alkalmazott orosz Szojuz rakéta jól teljesített, így 3 óra és 48 perccel később a páros 23,5 ezer kilométeres magasságban elfoglalhatta a nekik kijelölt helyet, kiegészítve a meglévő 10 példányt.

A hivatalos bejelentés szerint Európa ezzel alig 9 hónap alatt megduplázta a rendelkezésre álló navigációs műholdak számát.

Jövőre azonban (a nyári szünetet követően) még tovább gyorsul a menetrend, hiszen a még hátralévő egységek legyártása és tesztelése mellett sort kerítenek három Ariane-5 rakéta bevetésére is, amelyek mindegyike 4 ilyen műholdat szállít majd a helyszínre. A végső cél a teljes flotta, azaz 30 műhold rendszerbe állítása, a platform beüzemelésének első fázisa pedig valamikor jövőre kezdődne el.

Most decemberben lesz egyébként az első európai navigációs műhold, a GIOVE-A szolgálatba állásának tizedik évfordulója, amely jelentős mértékben hozzájárult a később fellövések optimalizálásához, hiszen a hardver tesztelésével, valamint a kijelölt frekvenciák alkalmazásával igazolta az előzetes várakozásokat.

forrás:/sg.hu/
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz