+ A | - a | Visszaállít
2015. szept.
21
  A felemelkedés közel van!
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: fulldragon
fordította: MA

Azért jöttem, hogy elhozzam nektek a közeli felemelkedés üzenetét ebben a világban minden szinten: egy felemelkedését, amely mindent megváltoztat és minden életet átformálva hagy maga után. A nagy események, amelyeket bejelentettünk nektek, mennek a saját útjukon.

Ami „eltorzult” az űr-idő által, az azt jelenti, hogy bármit is várunk, az azután történik meg, amint a bolygó rezgésének szintje és a felemelkedés a kollektív rezgése eléri a megfelelő szintet. Az „elcsúszások” az időben illúziók, mert az Isteni Teremtésben a Most létezik, amikor minden Élet egy „összekapcsolt pillanatban” érzékeli önmagát.

Azért jöttem, hogy bátorságot adjak nektek és hogy erősítselek titeket. A felemelkedés iránti elhatározásotoknak meg kell szilárdulnia bennetek. Bármilyen kezdődő kétséget meg kell szüntetni, hogy így az erő bástyái maradjatok a viharos időkben és a Fény a sötét idők utolsó pillanataiban.

Sok mindent, ami lehetetlennek láttok ezekben az időkben, leküzdhetetlennek éreztek, mert még sohasem kerültetek ilyen kihívásokhoz hasonló konfrontációba egyik létetekben sem ezen a világon. A felemelkedés egyedi esemény az emberiség és a bolygó számára; egy egyedi és teljesen új kihívás is. A régi idők homokjából egy új világ emelkedik ki. Az élet porrá válik, amiből arany virágzik ki a földön és nő oda.

Mi vagyunk a Menny kötetlen erői.
Mi vagyunk az Isten mindenhatósága.

Mi Istentől születtünk és Istenhez térünk vissza. Figyeljetek a változásokra! Maradjatok élő tanúi a régi idők összeomlásának és az Új Világ kezdetének!

Árasszátok el ezt a világot Szeretettel, hozzátok el a Menny kegyelmét az emberiségnek... tehát azoknak, akiknek az idő még nem kezdődött el.
Legyetek a szerető Isten élő példái, akik ismerik a feladataikat és megjegyzik, miért vannak a Földön ebben az időben.
Áldjatok meg minden életet, hajoljatok meg a teremtés előtt és töltsétek fel magatokat a Teremtő mindenütt jelenvalóságában!

Köztetek vagyok: Isteni Erő a Földön, Gabriel Arkangyal


forrás:/amivilagunk/
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz