szerző: Király Eszter

Milyen bátortalan konformisták tudunk lenni mi, emberi lények.
Biztonság skatulyákat gyártunk magunknak, különböző színekből és formákból, azt hisszük, különbözünk, egyediek vagyunk, utánozhatatlanok és követendő példák. Holott életünk biztonságos, előre gyártott kis menedékházai mind egyformák, és egyformák vagyunk benne mindannyian. Az állandóság szivárványára kapaszkodunk fel, ami mindig ugyanabból a hét színből áll, sosem változik, ez adja a biztonságunkat, nincs meglepetés, kihívás, megoldandó életfeladat. Az élet adja magát, felállít egy pályamodellt, csak végig kell haladnunk rajta. Magunkra vesszük a biztonságunk uniformisát, beleburkolózunk, és nem fogunk kezünkbe ecsetet, hogy átfessük a szivárványt, akkor sem, ha kifakul, vagy ha színét vesztette.

Állandóság kell, az élet minden területén, betokosodott, beékelődött, tengelyéből kimozdíthatatlan állandóság, ha már befészkeltük magunkat a Föld e kicsi komfortos zónájába, ami a miénk, hát ne háborgassa senki a nyugalmunkat. Bármilyen kényelmetlenség esetén pedig csak értesítenénk egy technikust, aki megbütyköli azt az elgörbülni látszó életpályát, máris helyreáll a rend.

Állandóság kell, sírig tartó, harmonikus házasság, munkahelyi biztonság, ideális visszavonulási lehetőséggel, állandó jólét, kibillenthetetlen, pozitív gondolkodás, és jó kedélyállapot.
Kellenek még barátok, akikben soha nem csalódunk, és örökre velünk menetelnek az életpályánkon, valamint kell még ideális testsúly, melyet felnőttkorunk mezsgyéjétől a sírig tartunk, és kell ránctalan ábrázat, ami állandó, soha nem múló szépségünket és pozitív világlátásunkat hangsúlyozza.

Pedig a változás szépen felöltöztet, és rád adja díszeit. Ám az is előfordul, hogy félholtra ver, és ott fekszel, magzatpózban, nyüszítve valamelyik sikátor mélyén, ahová berugdostak, ne legyél útban. A változástól kivirágzol, fejlődsz, előrelépsz, mert betessékelted őt a homlokzati ajtón, hagytad, hogy a hajadat fésülje, rád adja a báli ruhát és aláírassa veled határozatlan idejű szerződését. A biztonság skatulyából való kimászáshoz lelkierő, kurázsi és erős motiváció kell, de előfordul, hogy az élet kezdetben nem üdvözli e döntést, kegyetlenül lesben áll és rád szórja lövedékeit, ami nem öl meg, de sajog, mint a paintball lövés.

Ami nem öl meg az erősít. Valaki jól kitalálta ezt a mondatot, valaki, aki lefeküdt a változásnak, aláírta azt a szerződést, aztán mégis hullámpapírokkal takarózott, ködös novemberen, a szobor tövében. Mert mindent elveszített. És az is, aki bedobálta egyetlen táskába az életét, és vissza sem nézett, aztán egy éven át, kibelezett lélekkel, tétlenül feküdt. És az is, aki a gyerekeivel pizzás dobozból vacsorázott a földön ülve, az üres, visszhangzó, kongó lakásban, és a jegygyűrűjét leengedte a zuhany lefolyóján. Ezekben a pillanatokban nem érezzük, hogy a változás minket szolgálna, értünk lenne. Hazugabbnak, és kegyetlenebbnek érezzük az életet, mint valaha. A változás ijesztő pofájú, afrikai maszk, szúrós szemmel bámul a sarokból. Mikor értjük meg az üzenetét? Mikor értjük meg, hogy a szenvedés órái lejártak, ideje összerakni magunkat? Mert senki nem fogja megtenni helyettünk.

A változás nem tud varázsolni. Nem tud egyetlen pálcasuhintással Csodaországba repíteni jelenlegi életed sikátorából, ahol összerugdosva fekszel. Mi vagyunk a varázslók. Akik darabról, darabra újra összeillesztjük saját magunkat, és csinálunk egy szebbet, jobbat, erősebbet. Egy élet viszontagságainak ellenállóbbat. Aki azonban nem immúnis egyetlen további változással szemben sem.

forrás:/esterlife/